A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

226A MÁSODIK SZOVJET INTERVENCIÓa harckocsik lövegzárát, és adjuk át nekik. Közben a laktanyában elterjedta hír, hogy össze fognak bennünket fogdosni, a Szovjetunióbavisznek hadifoglyokként, és a mieink nem voltak hajlandók odaadni alövegzárakat. A szovjetek se voltak vakok, meg már tudtak is egy kicsitmagyarul, értették, hogy mi folyik köztünk, és akkor már nem voltelég nekik, hogy a lövegzárakat adjuk át, azt akarták, hogy a harckocsikatis vigyük oda.Átadtuk a kocsikat, a tiszteknek át kellett volna adniuk a fegyvereiket,de az enyémet nem vették el, végig nálam maradt. Aztán mindenkit elengedtek,tulajdonképpen szétzavarták az alakulatot – csak azok maradtak,akik a családjukkal együtt Rétságon laktak –, engem pedig elvitteka máriaudvari lõszerraktárba. Másnap, 5-én reggel jött el értema politikai helyettesem, õ vitt haza. Otthon az elsõ dolgom az volt,hogy beindítsam az életet a laktanyában. FEKETE PÁL: November 4-én hajnali fél kettõ tájban holtfáradtanhazafelé ballagtam, amikor már irgalmatlan morajlás hallatszott BékéscsabaJamina városrésze felõl. Félelmetes volt. Az ösztönöm azt mondta,hogy itt valami rettenetes baj lesz, így elindultam Jamina felé. Akkormár jöttek a harckocsik, és körbevették az állomást. Mire a laktanyaelé értem, tõlem olyan ötven méterre egy 122-es gránát vágódott be.Épp azt a szobát vágta szerteszét, ahol elõzõ este hatan ültünk az asztalkörül. Valami iszonyatos félelem lett úrrá rajtam. Elértem az állomáselé. Az ágyú, ami lõtt, egy 122-es tarack volt, mellette állt két 76-os tábori ágyú, és a térfordulatban öt harckocsi. Amikor látták, hogyfehér kendõvel integetek, és kiabálok, hogy „nye sztreljájety”, nemlõttek tovább. Ott állt a „polityicseszkije rukovagyityel”, és röhögött.Odamentem hozzá, és mondtam, hogy a város képviselõje vagyok, aparancsnokkal akarok beszélni. Bevezettek a forgalmi irodába. Ott volta parancsnok, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az, akivel már háromszorvagy négyszer beszéltem. És ott volt Majoros is, a megyeipártbizottság titkára, aki visszajött Romániából. Ahogy beléptem, Majorosüvölteni kezdett: „Agyon kell lõni, ez a fõ gazember!” Mondtama parancsnoknak, hogy mi már ismerjük egymást, hát hallgass meg, eztnem szabad csinálni, értsd meg, hogy itt senki nem bánt benneteket.Erre õ: „De nem így van ám, az elvtársak elmondták, hogy – és az asztalonlévõ térképen mutatta – itt is van egy ellenforradalmi fasisztaklikk, és itt is. Még ágyú is van. Ti meg akartok minket támadni.”Mondtam neki, hogy nem igaz, én vagyok a forradalmi tanács elnöke,itt senki sem fasiszta, mi nem is akarunk más rendszert. „Ezeket a pon-