A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

HOGYAN LEHETETT ENNYI BÁTORSÁG ILYEN FIATAL GYEREKEKBEN? 105de szerencsésen eljutottam a Kilián laktanyáig. Akkor még nem dõlt el,hogy mi a helyzet a honvédséggel, volt is szórványos lövöldözés a Kiliánnál.Azt azért lehetett tudni, hogy a laktanyából nem fognak kirohanniés megtámadni bennünket.Úgy tûnt, hogy ez a VIII. kerületi rész egy ellenállási góc lesz. És hátakkor már nem volt kedvem hazamenni. Többekkel együtt beültünka Corvin moziba, hogy kifújjuk magunkat. Tulajdonképpen nyugodtvoltam. Ha az ember egyszer döntött, a többi már nem rajta múlik.Véletlenül egy zeneakadémiás srác mellé ültem, akinél szintén voltfegyver, és egy jó félórán keresztül elvitatkozgattunk Bartók zenéjérõl.Tudtuk, hogy rövidesen jön a szovjet támadás, de mi errõl beszélgettünk.Én elég pesszimista voltam, a többiek azonban reménykedtek,ilyenkor minden szalmaszálba belekapaszkodik az ember. Én magamúgy ítéltem meg, hogy ez egy teljes õrültség, de ha egy egész nemzetmegõrül, akkor nekem is ott a helyem. A Corvin moziból kimentem aJózsef körútra. Az egyik épületet éppen tatarozták, és egy csomó téglavolt a járda szélén. Ott helyezkedtünk el a srácokkal. És valóban, egyidõ múlva elkezdõdött az orosz támadás. A Petõfi híd felõl jöttek a páncélautókés a tankok. Infernális volt, iszonyatos gépfegyvertûz, a tankokágyúval is lõttek, az emeletrõl gépfegyverrel viszonozták, lõttéka fedetlen páncélautókat. Az októberi éjben az izzó golyóknak olyanfénye volt, mintha az ég tele lett volna szentjánosbogárral. Derengõvilágosságot teremtettek az iszonyú tûzharcban. Az egyik tankot eltrafáltákegy benzinesüveggel, és az elég rendesen égett. A katonák leugráltaka páncélautókról, és megpróbálták a védõket kézigránátokkalkifüstölni. Amikor elrohant elõttem egy páncélautó, a vezetõülésre ésa gumira próbáltam célozni. Rossz érzés volt, hogy fegyvert emelekegy másik emberre, de õk támadtak meg engem, és nem fordítva. Úgyéreztem, hogy az én életem ugyanúgy kockára van téve, még rosszabbfeltételek között vagyok, úgyhogy túl sok szemrehánynivalónk nemlehet egymásnak.Én aztán hamar végeztem. Késõn tûnt fel nekem, hogy mellettem,ahogy hasaltam, húsz-harminc centinként szikrázik az aszfalt. Amikormár harmadszor jött, leesett a tantusz, hogy nyilván valaki kiszúrtengem. Néztem, hogy hová tudok menekülni. Nem sok idõm volt gondolkodni,mert egyszer csak egy ütést éreztem a fejemen. Amikor megtörültemaz arcom, láttam, hogy véres a kezem. A jobb szemembeszilánk ment. Akkor rájöttem, hogy sajnálatos módon számomra befejezõdöttaz egész, mert így, sérülten semmi hasznomat nem lehet venni.