A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

AKKOR MÉG AKTÍV VOLT A MUNKÁSTANÁCS 291 ASZTALOS JÁNOS: Tatabányára november 7-én délután három óratájban jöttek be a szovjet csapatok. Meggyõzõdésem, hogy akkor sejöttek volna be, ha nem kellett volna hazakísérniük a megyei pártbizottságapparátusának néhány dolgozóját, akik elszöktek a városból.Ott voltam november 7-én este Újvárosban az úgynevezett Késdobálóelõtt, amikor a hangosbemondóban bejelentették, hogy a szovjet városparancsnokszól a város lakosságához. Volt ott egy lármafa, egy villanyoszloprólhárom tölcséres hangszóró szórta a bányászrádió híreit. A tömegkézzel döntötte ki az oszlopot, és taposta össze a földre zuhanthangszórókat. Így reagált november 7-én este a város. Másnap teljesenleállt az élet. Leállt az addig mûködõ közlekedés, kereskedelem, termelés,minden. Az iskolákban szünetelt a tanítás.A bányászok rendületlenül sztrájkoltak. Ott voltunk november 30-ána tröszt épülete elõtt, amikor Apró Antal meg Kádár János lejött helikopterenTatabányára. A sportpályán szálltak le, onnan pufajkásokmeg szovjet katonák kísérték õket a tröszt épületébe, ahová összehívtáka tröszt munkástanácsát és mûszaki vezetõit, és ott könyörögteka bányászoknak, hogy termeljenek. Apró Antal azt mondta: „Akineknem tetszik, amit mi akarunk, amit mi csinálunk, nyitva a határ, menjen!”Erre felugrott az egyik szerelõ, hogy: „Ide figyelj, Apró Tóni, tisokkal kevesebben vagytok, mint mi, menjetek ti, értetek nem lesz kár!Az egész nemzetet nem küldhetitek ki az országból.” Ezzel a szerelõvelkésõbb Esztergomban, az ügyészségi börtönben egy zárkában voltam. HORVÁTH CSABA: Megítélésem szerint minden munkástanácsnak ésnemzeti tanácsnak az volt az álláspontja, hogy Nagy Imre kerüljönvissza a kormányba, hiszen csak ez jelentett volna garanciát arra, hogya korábban elindult folyamatnak lesz folytatása. Ezt a lehetõséget azelsõ idõben Kádárék se vetették el. Azt mondták, hogy ez csak NagyImrén múlik, valószínûleg így is volt. Ha Nagy Imre behódol, az legalizáltavolna a Kádár-kormányt. Persze, mi akkor nem így fogalmaztunk,hanem bíztunk valamilyen kompromisszumban.A szovjet katonák november vége felé jelentek meg Esztergomban.Mindenhol megindult a pufajkások szervezése. Agitációs tevékenységis folyt. A decemberi negyvennyolc órás sztrájk idején a sógoromhoz,aki a szerszámgépgyárban dolgozott mérnökként, elment két katonatiszt,és hosszasan gyõzködték, hogy vegye fel a munkát. Egyértelmûvolt, hogy a két tiszt már a karhatalmista vonalat képviselte. Én is ottvoltam akkor, és azt mondtam a századosnak: „Önök azt mondanak,amit akarnak, de meggyõzõdésem, hogy a történelem bennünket fog