A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

188GYÕZ A FORRADALOMság tagjai általában parasztemberek voltak, hiszen nem is volt ott igazánkulák, talán csak egy. Fõleg középparaszti réteg volt, akik a téeszbenem kerültek be. Csak egy téesz volt a faluban, és akik ott a vezetõkvoltak, azok is idegenbõl kerültek oda, õket a lakosság nem fogadta be.A bizottságban csupa ismert és megbecsült ember volt. Elrendeltük,hogy adják be a vadászfegyvereket, és be is tettük õket egy iskolaszekrénybe.Egyszer szól a nemzetõrparancsnok, hogy a tanácselnök lakásángyülekeznek a kommunisták, gyûlést tartanak, valamire készülnek.Akkor a vadászfegyvereket töltény nélkül kiadtuk a nemzetõröknek,és õk cirkáltak a faluban, hogy ne legyen semmi baj. Nem tudtuk, mitcsináljunk, ezért felhívtuk a debreceni forradalmi bizottmányt, hogymit kell tennünk, mi a feladatunk. Azt mondták, hogy õk nem tudnaksemmit. Erre az egyik kolléganõm elment Miskolcra, hogy megkérdezzeaz ottani munkástanácsot, mi a teendõnk. Annyit azért tettünk,hogy határozatot hoztunk, hogy a volt kuláklakásokat záros határidõnbelül adják vissza. Korábban az egyik házba beköltözött a községháza,azt átpakoltattuk az ott dolgozókkal együtt abba a helyiségbe, amelyikazelõtt is iroda volt. Akkor megjelent a tanácstitkár, aki a szomszédközségben lakott – az nagy kommunista volt –, de nem engedtük, hogyaz iratokat eltüntesse, vagy elvigyen valamit. A faluban béke, nyugalomvolt, megmaradt a rend. NAGY KÁROLY: Egyik reggel, 28-a, 29-e lehetett, hajnal volt és eléghideg, zörögtek az ajtómon. A mozigépész volt. Mondta, hogy falugyûléslesz Erdõsmecskén, én is menjek el. Összejöttek egypáran, ésnemcsak a követeléseket akarják sorba venni – a tizenhat pontot akkormár mindenki ismerte –, hanem választani akarnak egy nemzeti tanácsotis. „Arra gondoltunk, hogy legyen maga az elnöke.” „Én, elnök?Miért?” Különösebb indokokat nem mondott. Én meg nagyon szabadkoztam,hogy: „Nem, én nem vagyok még olyan hosszú ideje ebben afaluban, nem is ismerek még mindenkit, és nem is értek ahhoz, hogyankell egy ilyen apparátust szervezni, én csak egy tanító vagyok.” De õknagyon szeretnék. Mindenesetre menjek el, és majd meglátjuk. Természetesenelmentem. Tömve volt a kultúrház.Mindenki ott volt, nagy békességben, de azért addigra már a szomszédfaluban megalakult a nemzetõrség, és onnan átküldtek két-háromnemzetõrt, nemzetiszínû karszalaggal, ha netalán valami rendbontástörténne, akkor azért legyen ott egy közeg. Beszédek hangzottak el, ésversek is. Legjobb emlékezetem szerint a követeléseket sorra vették ésmegszavazták. Az elsõ természetesen a szovjet csapatok azonnali kivoná-