A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

FRONTÁLLAPOT VOLT 245kellett mászni, fel kellett kapaszkodni a fal közelében, mert a lépcsõneknem volt már korlátja, és egy darabja is letört. Ott feküdt bent aszobában egy fiatalember, géppisztollyal vagy gépfegyverrel lõttékmeg. Élt, úgyhogy rátettük a hordágyra. Nehéz volt levinni, mert egytest rendkívül nehéz, amikor hordágyon van. És akkor még megcsináltukezt négyszer aznap. Egyszer megint megyünk át, és látom, hogyaz egyik tank a nagy csövét fordítja felénk. Mondom Ubulnak: „Nézd,a marha ránk fog lõni az ágyújával!” És tényleg ránk lõtt, de mi már asarkon voltunk, csak a légnyomást éreztük. Délután egy tank bejötta Baross utcába, megállt a Sebészeti Klinika elõtt, és kilõtt három emeletet.Kilõtte a sebészeti osztályt, kilõtte a mûtõket, és kilõtte a laboratóriumot,pedig az épület homlokzatán volt egy hatalmas nagy vöröskereszteszászló.Aztán 5-én megjelent egy fiatal ferences pap. Azt mondta: „Jövökveletek, mert ha valaki haldoklik, legalább föladom neki a haldoklókszentségét vagy a betegek szentségét, és tudok áldoztatni is.” Ekkormár teherautón szállítottuk a sebesülteket. Egyszer csak hat-hét gyalogos,pufajkás orosz katona egy alhadnagy vezetésével körülvette ateherautót: „Mindenki le! Falhoz állni!” Odamentem hozzá. Lehetettolyan tizennyolc éves, én voltam huszonkettõ. Mondtam neki: „Hátnézd, ilyet nem tehetsz, mi felcserek vagyunk, mentjük a sebesülteket,attól függetlenül, hogy kik azok. Nem lõhetsz le minket, mert az aGenfi Konvenció ellen van.” Mondtam a többieknek: „Gyerekek, neálljatok a falhoz, menjünk be a nõi klinikára, itt vagyunk az ajtó elõtt.Ha lõnek, lõjenek le hátulról. Bementünk – és nem lõttek le. Amikorbeértünk, azt mondta a kispap: „Pedig milyen szép halál lett volna!”Frontállapot volt LIBIK ANDRÁS: Vasárnap hajnalban irtózatos lövöldözésre és dübörgésreébredtem. Kinyitottuk a rádiót, éppen idejében ahhoz, hogy halljuka Himnuszt, és aztán a híres Nagy Imre-beszédet. Szörnyû düh éselkeseredés fogott el, mint mindenkit. Lerohantam a Múzeum körútra,ahol akkor már hallatszott a dübörgés. Szemben egy nyilvános földalatti vécé volt. A kapualjban meg a vécében Molotov-koktélos, géppisztolyosfegyveresek álltak, és várták, hogy megküzdjék az utolsócsatát. De én akkor már világosan tudtam, hogy reménytelen, enneknincs értelme, ebbõl már semmi nem lehet. Ezek itt most tûzzel-vassalés óriási túlerõvel el fogják fojtani a forradalmat. Akkor még nem érez-