A forradalom emlékezete - Az 1956-os Magyar Forradalom ...

152GYÕZ A FORRADALOMel, hogyan tudjuk bekapcsolni a nagy transzformátort!” Ingadozott,hogy mit csináljon, nagyon félt. Meg is volt az oka a félelemre, november4-én hajnalban voltunk. Végül velünk jött.Minden sebesültet elláttak EMANUEL PLANER: Eljött hozzám Gömöri Endre, a Magyar Rádiótudósítója, aki kifejezetten azért utazott Varsóba, hogy beszámoljon aLEMP 8. plénumának eseményeirõl. Õ volt az elsõ, aki elmondta nekem,hogy a Magyar Vöröskereszt segítséget kér, mert a szovjet csapatokbeavatkozása nyomán halottak és sebesültek vannak Magyarországon.Különösen a transzfúzióhoz használatos vér kellett. Honnanvegyünk vért? Közismert, hogy vérszállítmányt legkönnyebben a hadseregtõllehet szerezni, mert ott vannak a legnagyobb készletek. Mielõtt53-ban a Lengyel Rádióban kezdtem dolgozni, a hadseregben szolgáltam,de 56-ban már jóformán senkit sem ismertem ott. Piotr Jaroszewiczminiszterelnök-helyetteshez fordultam, aki korábban a nemzetvédelmiminiszter helyettese volt, és akit a hadseregbõl már azelõttis ismertem. Õ nagyon gyorsan reagált, nem keresett kifogásokat, hogyezt elõbb egyeztetnie kell. „Jól van – mondta –, én foglalkozom ezzel,csak az a probléma, hogy a saját repülõgépeinkkel nem küldhetjük hivatalosana vért, de még félhivatalosan sem.” A közlekedési miniszterhelyettesét, Juliusz Burgint szintén ismertem, még a háború elõttrõl,a pártmunkából. A légi közlekedés is hozzá tartozott. Õt is nagyonkönnyen sikerült meggyõznöm arról, hogy valamit tenni kell, hogyrepülõgépet kell biztosítani. Ily módon indult útnak az elsõ segélyszállítmányBudapestre. KÁLDOR VERA: Napokig hozták a sebesülteket a Péterfybe. A sebészetneknyújtottunk belgyógyászati segítséget. A mûtétekbe nemszálltunk be, ahhoz érteni kell, az egy külön szakma. Én operálni nemtudok, csak olyan segítséget tudtam adni, amit egy belgyógyász is eltud látni – például vérátömlesztés –, bár akkor még tulajdonképpen belgyógyászse voltam. Még nem volt egy éve, hogy odakerültem, a gyakorlatotcsak akkor kezdtem tanulni. A saját osztályunk betegeit is elkellett látni, körülbelül nyolcvanan feküdtek a belgyógyászati osztályon.A VII. kerületben sok olyan egyedülálló, idõs ember volt, akitilyen körülmények között egyáltalán nem tudtunk kiengedni. Aztán,amikor már lõttek, levittük õket a pincébe. Óriási munka volt. Az osztályunkvezetõje 26-án betelefonált, hogy szívtrombózisa van, és otthon