Magyar Könyvszemle 90. évf. 1974. 3-4. szám - EPA

278 Buzinkay Oéza
forgalomba, 56 részben a nyilvános könyvtárak állományainak hasonló szempontú
átvizsgálása volt. 57
A birodalmi hivatalos lap, a Reichs-Gesetz-Blatt szerkesztőségének vezetője
HYE miniszteri tanácsos volt, aki 1848-ban még forradalmi küldöttséget
vezetett Pestre, KossuTHtal összeölelkezve hozta a bécsi nép üdvözletét. 58
1853. január 31-től, megalakításuktól kezdve a magyarországi hivatalos lapok
először a kormányzóság polgári osztályához tartoztak. Szerződéseiket évente
újították, szerkesztőik állami fizetést kaptak. 59 1856. január 1.-től alakult meg
FALKE János helytartói titkár vezetésével az önálló szerkesztőség, az ,,Ober-
Redaktions-BehÖrde", amely 1859-től átalakult, s ,,Verlagsdirektion der ämtlichen
Zeitung" néven a kiadást is magához vette. 60 Ezek a hivatalok csak
természetes összeköttetésük folytán, igen közvetetten folytak bele az irodalmi
élet vezetésébe, gyakorlatilag csak a hivatalos lapok területén.
Az ellenőrzés és irányítás módszere igen egyszerű volt. A cenzúra olyannyira
megszűnt, hogy amikor a bécsi szerkesztők KEMPEN elé járultak azzal a kéréssel,
hogy állítsa vissza a cenzúrát, azt a választ kapták: „Diese Wohltat, meine
Herren, haben Sie schon lang verscherzt !" 61 A Bach-rendszer — „rendőri
ellenőrzés" néven - ugyanis utólagos cenzúrát vezetett be. Ez azt jelentette,
hogy a hatóságokhoz a kész, kinyomott példányt kellett benyújtani. Nagyobb
nyomtatványok esetében 8, kisebbeknél 3 nappal a benyújtás után, ha addig
nem érkezett letiltó parancs, forgalomba lehetett bocsátani a művet. Az irodalmi
élet fokozatos megélénkülésével egyre kevésbé tudták a rendőrségi
hivatalnokok a határidőt betartani. Egyre többször fordult elő, hogy hetek,
sőt hónapok után érkezett a letiltási parancs, ami a késedelem ellenére is sújtotta
a szerzőt, szerkesztőt, kiadót.
„A hírlapok tekintetében az volt a gyakorlat — írta HALÁSZ Imre —, hogy a lap
nyomásának megkezdése előtt egy kefelevonatot küldöttek a rendőrségre és csak akkor
kezdték meg a lap nyomását, ha a rendőrségnek nem volt kifogása. Sokan azt hitték,
hogy ez valami preventív cenzura-féle eljárás. Pedig nem az volt. A rendőrségnek ez az
előzetes ellenőrzése tényleg szívesség volt a rendőrség részéről. A lapok ezt a szívességet
azért vették igénybe, hogy az elkobzással járó anyagi kártól meneküljenek. A szívességből
azután rendes gyakorlat lett. A lapnak a rendőrséghez való előzetes beküldése azonban
még nem nyújtott biztosságot sem az elkobzás, sem a bepöröltetés ellen. A rendőrség
oly cikket, melyet aggályosnak tartott, törölt a kefelevonatból. A szerkesztőségeknek
tartalékban mindig volt valamely már kiszedett cikkük, melyet a rendőrség által netalán
kifogásolt cikk helyébe gyorsan be lehessen iktatni, hogy a lap nyomása és a szétküldése
késedelmet ne szenvedjen. Mert üresen hagyni a kifogásolt cikk helyét szintén nem
volt szabad. Ez tüntetés lett volna. Megtörtént ily módon, hogy a Pesti Naplóban első
vezércikk gyanánt a trágyakezelésről szóló fejtegetés jelent meg." 62
Az utólagos cenzúra során, szerencsésebb esetekben, néhány lap kivágására
és újranyomására került csak sor. Az írónak vagy szerkesztőnek ilyenkor minden
esetben közölnie kellett, hogy saját belátása alapján, minden kényszer
nélkül teszi. A kivágásokra azonban csak olyan esetben nyílt lehetőség, amikor
paragrafusra nem tudtak hivatkozni. Ha igen, akkor betiltás és per következett
,,oly dolgozatért, mely soha sem látott napvilágot". 63
56 ANGYAL i. m. 152.
57 Könyv és könyvtár, i. m. 69.
58 FRANKENBURG i. m. I. 222 — 223.
59 ANGYAL i. m. 160.
60 SASHEGYI i. m. 217.
61 FRANKENBURG i. m. I. 208.
62 HALÁSZ Imre: A sajtó viharos korszakából. Nyugat, 1914. I. 41.
63 HALÁSZ i. m. 40; CSENGERY i. m. 5.; SZÉCHENYI i. m. I. 169.