Magyarország ethnographiája

70 RÓMAI KOR. 20. §.
Bár a Dunán inneni barbárok, germánok, jazygek,
dákok közös akarattal nem jártak el a rómaiak ellen: ezek
bajait még is megtudák. »A főemberek gyávasága, a légiók
lázadása, a külső megtámadás és belső árulás majd tönkre
juttaták a rómaiak birodalmát, mert akkor Germania zavarog
és a dákok, ez a soha meg nem bízható nép, csak lesik
vala, hogy mi történik Italiában: szerencsére, a germán és
a dák mindig külön időben támada,« így ír Tacitus. 23 ) De
bár azután Vespasianus erősen biztosította is a dunai vonalat,
Domitianus még sem vala képes a közép és alsó Dunánál
egyszerre védelmezni a birodalmat. Amott a kvádok,
mint római védettek híjába kérnek tőle segítséget a lygiusok
ellen, a kik őket és a markománokat szorongatják, s
minthogy azt nem kaphattak, a jazygekkel és markománokkal
egyesülve berontanak a Dunán túlra és széllyelszórják
a római sereget.
Ennek hírére Domitianus pénzen veszi meg a békét
Decebalustul 90-ben, s azon felül sok mívest és mesterembert
ad neki a provinciábul. 24 )
Mert Decebalus, mint hajdan Burvista, egész Daciának
erejét egyesítvén kezében, s talán érezve, hogy ezentúl
nagyobb lesz a veszedelem, miután Kr. u. 73-ban Thracia
is római provinciává lett, s a déli géták elvesztették volt
önállásukat, mind inkább megerősíté hatalmát. De az új
római császár, Trajanus (98—117), nem tűrheté a terhes
békekötést, annál kevesbbé Decebalus nagyravágyását.
Azért 100-ban ellene indult. Decebalus a burok és más
népek szövetsége által sem ijeszthete reája, s Tápénál (Ta-
23 ) Tacitus, Histor. III, 46.
24 ) Dio Cassius LXVII. 7.