Magyarország ethnographiája

90 RÓMAI KOR 22. §.
azután a kvadok lakásait, b irto kait, s kegyetlenül öldökli a megrémülteket.
A sarmata királyi ivadék Zisais, valamint Rumo, Zawafer,
Fragiledus törzsfejcdelmek (subreguli), azután a kvád Avaharius
és a jazyg Vsafer kegyelemért könyörögnek és nyernek is.
Ezután Constantius azokra a jazygekre fordítá a gondját, a kik
szánakozásra valának méltók, mert előbb saját országuknak nemesei
és hatalmasai lévén a titkon összeesküdt szolgáik által, kik
vadságra egyenlők, de számra többen valának, legyőzettek és
kihajtattak, úgy hogy a viktohalokhoz kellett menekülniök. Most
ők is előjővén, a császár kegyelmét és oltalmát kerék. A sereg
láttára és hallattára oltalmába fogadá, mert úgymond, csak nékie
és tisztjeinek tartoznak engedelmességgel, sőt hogy helyreállított
szabadságuk még méltósággal is növekedjék, Zisaist tévé királyokká.
Ez meglévén, Bregetióba tevé által a tábort, hogy ott is
a kvadok elleni háborúnak utóját könyekben vagy vérben elfojtsa.
Itt Viduarius királynak fija Vitrodorus, Agilimundus törzsfejedelem,
és más előkelők és bírák, kik a népet igazgatják, hasonlóképen
megadák magokat, s hűséget fogadának. Mind ennek szerencsés
bevégeztével a császár már a Limigant sarmaták ellen fordula,
kik uraikat legyőzték volt. Ezek a Tisza (Parthissus) hajlatjai
között, a hol az a Dunába szakad, telepedtek volt meg, ott
biztosságban érezvén magokat. De a római sereg felkérésé viskóikat,
s hogy még könnyebben győzhessen az Amicenses és Picenses
ellen, mert így nevezik vala őket lakóhelyeikről, a császár a
tajfalok és a szabad sarmaták segítségét is elfogadá. Megtörve,
megfogyva hódolának, sőt kegyelembül lakó helyeiken is megmaradhattak,
s azon felül királyokká is azt rendelé a császár, a kit
magok választottak volt magoknak.
De nem nyughattak meg. A következő telet is (359-ben)
Sirmiumban töltvén a császár, ez, mint taval, első kikeletkor
kiindula ellenök, s Valeriábul intézé a támadást, általkelvén a
Dunán. Ismét kérelemre fordulának a limigant sarmaták, vagy a
jazyg szolgák, midőn a komoly veszedelmet látták, s általkéredzének
a Dunán, mindenre, adóra, katonaszolgálatra készek. A
császár örült ezen, hogy ekkép majd lesz elég serege, az eltartásra
szükséges pénzt meg a római tartománybeliek szívesen fogják
fizetni, ha katonáskodniok nem kellend. Acimincum mellett