06.06.2015 Views

TÉNY/SOROS.II.

TÉNY/SOROS.II.

TÉNY/SOROS.II.

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

tbc-szűrő programja a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Alapítvány szoros

együttműködésében.

Július 1-én megkezdi működését Soros György újonnan alapított befektető cé ge: a Quantum

Endowment Fund, amely 6 milliárd dolláros alapjainak a korábbi aknál szerényebb, kb. 15%-os

hozamot ígér. Mint az Alapító a Financial Timesnak nyilatkozva elmondja, az új céggel egyben

filantróp intézményhálózatát kívánja tartós alapokra helyezni, hogy ami arra érdemes, az túlélje a

hetvenéves alapítót, „s azután is fennmaradjon, ha ő már nem lesz.” Augusztus elején Nagy-

Britanniában kisebb szenzációt kelt, hogy a brit adóhi vatal 750 épülete egy privatizációs tender révén

a Mapeley konzorcium nevű Soros-cég birtokába kerül.

Szeptember végén az Alap a Civil Társadalomért (ACT) igazgatója, Jacek Woj narowski Budapesten

bejelenti, hogy öt nemzetközi mamut-alapítvány: a Ford, a Rockefeller, a German Marshall, a Charles

Mott és a Soros Foundation 75 millió dolláros alapot hozott létre a térségbeli civil szervezetek

támogatására. A tíz évre szóló pályázati alapból Szlovénia, Bulgária, Románia, Szlovákia,

Csehország, Magyarország és Lengyelország nonprofit szervezetei részesedhetnek.

Október közepén Nemzetközi Hospice Konferenciát rendeznek a budapesti Közép-európai

Egyetemen. A gyógyíthatatlan betegek és haldoklók méltó bánás módjáról folytatott háromnapos

tanácskozás házigazdája a Magyar Hospice Egye sület, támogatói pedig a Nyílt Társadalom Intézet, a

Soros Alapítvány, a WHO és az Albert Schweitzer Alapítvány.

November elején az ukrán Soros alapítvány, az „Újjászületés” létrehozásának ti zedik évfordulójára

Soros György Kijevbe látogat, ahol egyebek közt a korábban általa keményen bírált Kucsma elnök is

fogadja.

December elején a szakminisztérium, a Mikkamakka és a Soros Alapítvány for rásaiból megnyílik az

első vidéki játéktár, mely ötféle család- és neveléssegítő szolgáltatást nyújt.

Az Alapítvány ez évi költségkerete mintegy 4,9 millió dollár volt. A 2000-ben megítélt támogatások

főbb tételei:

I. Oktatási programok

Oktatatási nyitott keret

20 342 510 Ft

Belföldi doktorandusz program

30 176 000 Ft

Belföldi szakmai továbbképzési ösztöndíj

10 591 660 Ft

Külföldi posztgraduális és kutatói ösztöndíjprogram 60 000 Ft 135 300 $

Új szakkollégiumi programok

39 572 000 Ft

Felsőoktatási Együttműködési és Programinnovációs

73 164 237 Ft

Pályázat

Gyermekközpontú pedagógiák elterjesztése a közoktatási

16 489 140 Ft

rendszerben

Középiskolai kollégiumok

11 400 000 Ft

Általános roma program 16 546 680 Ft 2 500 $

Év végi jutalomösztöndíj

5 042 000 Ft

Beiskolázási támogatás

10 437 500 Ft

Közös tanár-diák ösztöndíj

21 300 000 Ft

Ösztöndíj felsőoktatásban tanuló roma fiatalokszámára

47 840 000 Ft

Innovatív pedagógiai módszerek

27 738 200 Ft

Roma kultúra oktatása a pedagógusképzésben

6 250 000 Ft

Roma tanulók szakképzése

4 590 000 Ft

Roma tábor

4 926 450 Ft

Pedagógus szakmai szervezetek támogatása

9 645 000 Ft

Reading and Writing for Critical Thinking

6 940 000 Ft

Civil kezdeményezések az oktatásban

17 802 000 Ft

Összesen: 380 853 597 Ft 137 800 $

II. Információs programok

East Translates East program

9 280 000 Ft

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!