TÉNY/SOROS.II.

konfliktusoktámadtakköröt te, mint azt a fennmaradt belügyi, pártközponti és akadémiai iratok máig
tanúsít ják. Mégis, kezdettől népszerű irodalmi és társadalomtudományi ösztöndíjpályá zatai mellett -
melyek elbírálásában markánsan önálló szelekciót követett, esetenként a hatalommal is ütközve -, egy
sor hiánypótló és innovatív kezdeményezéssel (így a nagy értékű könyvtár-támogatásokkal, a xeroxprogrammal
vagy a külföldi ösztöndíjak és tanulmányutak sokaságával) mind nagyobb ismertségre és
elismerésre tett szert nem csupán a hazai értelmiség, de a reformhajlamú apparátus köreiben is.
Valódi áttörést a rendszerválás küszöbén: 1988-1989-ben sikerült elérnie, amikor népszerűsége
tetőfokára hágott, s a demokratikus átmenet egyik legfőbb katalizátoraként szélesre tárt „ellenzéki
népfrontpolitikát” próbált érvényesíteni bőkezű támogatásaival. E kezdeti négy-öt év sikere kétségkívül
az Alapító személyes képviseletét ellátó Vásárhelyi Miklós s az ő néhány közeli, lelkes munkatársának
érdeme, közülük - a teljesség igénye nélkül - Vámos Tibor, Hankiss Elemér, Vályi Gábor, Dornbach
Alajos, Forgács Pál, Betlen János és Kardos László neve érdemel említést. A magyar Alapítvány
precedensértékű sikere egyúttal nagy mértékben hozzájárult ahhoz is, hogy az évtized vége felé
Soros György, a már bevált minta szerint, sorra elindította lengyel, orosz, kínai, majd más keleteurópai
alapítványait is.
II.
1990-1994
A második ciklust - mely nagyjából egybeesik az első demokratikusan választott parlament és
kormány négy évével - az új szerepvállalás helyett inkább a folyto nosság jellemzi. Néhány kurátorcserét
leszámítva a stratégiai irányító stáb töb bé-kevésbé ugyanaz marad, melyben az elnök
Vásárhelyi Miklós mellett mind na gyobb szerepet kap az újonnan kinevezett igazgató, Kardos László
is. Az Alapít vány végre szervezetileg is maradéktalanul önállósodhat, az MTA-val kötött poli tikai
„kényszerházasságát” felbontva - bár hivatalosan csak 1991 elején, valójában már 1990-ben.
A költségvetés egyre nő, a pályázatok és programok szaporodnak, a korábbi évek kezdeményező
lendülete azonban mintha kifulladt volna. A rendszerváltás másna pos csalódottsága és a „kultúrharc”
szennye a nemrég birtokba vett, új Ország ház utcai székház ódon falai közé is beszivárog. Ráadásul
az új kormány is rend re elzárkózik az együttműködéstől (például a kulturális és oktatási ügyekben), és
a durván polarizálódó belpolitikai helyzetben az Alapítványt is utoléri a kényszerű pártosodás fátuma,
s vele az áldatlan botrányok és intrikák. (Többek közt Csurka, Zacsek és társaik megújuló
rágalomkampányai.) Ez időben indul párhuzamosan három fővárosban: Varsóban, Prágában és Bu
dapesten a Közép-európai Egyetem szervezése, s ezek azok az évek, amikor tucat szám jönnek létre
újabb és újabb Soros-alapítványok szerte a térségben. Az Alapí tó kívánsága szerint kooperálniuk
kellene közös elvekben és programokban megegyezve, ám a „rangidős” budapesti Alapítvány ehhez
láthatóan nem sok kedvet érez - azon túl, hogy fölös tapasztalatait, ha igényt tartanak rá, készséggel
meg osztja az újoncokkal. („Networking = not working” - A hálózatozás a lógás egy neme - vélhette ez
időben a magyar vezetés zöme.) A közéleti és intellektuális jelleg továbbra is meghatározó marad -
immár egy másfajta, szűkebb, de nem kevésbé harcos ellenzékiség jegyében. Mindamellett a
súlyosbodó szociális gondokra adott válaszként már ekkor feltűnik néhány olyan kezdeményezés - így
az Iskolatej akció, a Help to Help program vagy a hazai hos pice-mozgalom felkarolása -, mely a
küszöbön álló stratégiaváltás fontos előzményének tekinthető.
III.
1994-1999/2000
Az 1994-es kormányváltást követően - és ahhoz szorosan kapcsolódva - valójában egy késleltetett,
bár annál ambiciózusabb önmegújítási kísérlet tanúi lehetünk. Az Alapítvány előtt váratlanul új
lehetőségek nyílnak, s az „ellenzéki karanténból” szabadulva ez megsokszorozza aktivitását. A
támogatási keret csaknem a duplájá ra nő - s öt éven át ezen a szinten is marad -, a nagykuratórium
új tagokkal bővül, Kardos Lászlótól Bakonyi Éva veszi át az operatív stáb irányítását, amely csakha
mar jelentős, több mint 50 fős apparátussá duzzad, és átköltözik az Alapítvány sa ját székházába, a
Bolyai utcai felújított villába. Seregnyi új program és alprogram indul, új szakértői és döntnöki
testületekkel: immár közel 70 kuratórium 220 tag ja bírálja el az évről évre benyújtott átlag 20 000
pályázatot - egyetlen évben anynyit, mint az első évtizedben együttvéve! A Soros Alapítvány
egyszerre „nagyüzemmé” vált, annak minden előnyével és hátulütőjével. A szakmai döntések
jelentősen decentralizálódtak, a programirányí tás és a pályázati adminisztráció szervezettebb,
hatékonyabb lett, a sok új munka társ azonban hovatovább egymást is alig ismerte, és a szerteágazó,