TÉNY/SOROS.II.

fél évben ennek a kormányzatnak eddig még nem sikerült eljutnia. Ha - isten ne adja - a következő
választás után is hatalmon maradnak, a dolgok belső természeténél fogva rá fognak jönni, hogy ez
tarthatatlan, és bizonyos idő múlva kénytelenek lennének változni, rájönni arra, hogy így nem megy.
Mert ebben a pillanatban ez a kormányzat a lélegző természetességgel létező kultúra iránt
tökéletesen érzéketlen és ellenséges, és burkoltan, de időnként kimondva is értelmiségidegen és
értelmiségellenes. Tehát ez a fiatalnemzedékaztérezheti, hogy még szándék sincsen - ahogyan volt
az Aczél-korszakban - a szóértésre, még a szóba elegyedésre sem. A minisztériumi szinteken a
megnyilatkozásaikban a kultúrát és az irodalmat egy olyan álságosan nép-nemzeti és álságosan
klerikális, önmagát is neutralizáló szemlélettel és modorral próbálják kezelni, és úgy kínálják föl annak
lehetőségét, „most tessék a kultúrának ebben a karanténban és ebben a cellában élni”, hogy ezt a mai
fiatalokiszonyatosanterhesnekésnyomorúságosnak érezhetik.
De most nem kötelező ebbe a kalitkába besétálni, most nincs tűrt, támogatott meg tiltott művészet…
De ezeknek a fiataloknak élniük is kell. Családjuk van, meg vágyaik vannak, és olyan mindennapi,
közönséges és materiális gondjaik, amelyek észrevétlenül is be folyásolják őket. És van azért ennek
elegánsabb, tartózkodóbb formája is, mert a mindent átjáró piacosodás légkörében ehhez meg lehet
találni a külföldi hívásokat és analógiákat is.
Másrészt viszont nem erre vártunk, nem ezt akartuk, hogy végre ne avatkozzanak bele felülről a
dolgainkba? Hogy hagyjanak végre békén?
Természetesen, csak ez egy olyan társadalom, ahol a civil szféra még nem tudja át venni az államtól
ezeket a funkciókat. És ha úgy tesznek ki a sivatagba, hogy tu dom, merre van a forrás, az más
helyzet, mint ha nincs is forrás. Ebbe a második sivatagba, ebbe a szabadságba ugyanis bele lehet
pusztulni. És az nem megoldha tó egy rendelettel, hogy legyen civil társadalom. A rendszerváltás nem
úgy követ kezik be, hogy benyomnak egy gombot, és a képernyőn megjelenik a biztató „ma” vagy
„holnap”. Ez egy folyamat, amelyben fel kell épülnie egy civil társadalom nak a maga intézményeivel.
És ez történelmi vétke ennek a mai politikának, hogy ezt az elmúlt három és fél évet nem használta ki,
mert ott voltunk a nulla ponton, olyan szabad kezünk volt, mint történelmünk során csak ritkán. Tehát
tudnunk kell, hogy mindenről mi tehetünk, nincs áthárításra lehetőség.
1
ORBÁN OTTÓ
(1936-2003)
Költő, műfordító. 1984-től 1989-ig az Alapítvány
irodalmi kurátora.
ORBÁN OTTÓ
A NINCS/VAN KAPU
Melyik a másik látomása? Az Isten az emberé?
Az ember az Istené? Isten közelében,
ha van Isten, és a teremtés teremtés,
elhajlik az egyenesnek indult gondolat;
a mennyei jelenlét térerejétől megbolondul a mágnestű,
egyszerre mutat északot, délt, kétségbeesést, gyönyört.
Isten léte mellett ugyannyi érv szól, mint ellene.
Hinni annyi, mint látni - vakon… Egy szakállas nemzetségfőt
fényözönként törni elő a felhőzetből, az őstenger fölött…
Hallom koponyacsontunk őrült reccsenéseit,
ahogy magába akarja fogadni a nálánál nagyobbat;
ezt a tébolyult nagyotakarást kódolta az első szénvegyületbe az,
aki képzeletünk szerint csak ül és vár és figyel:
Rádai Eszter interjúja. Mozgó Világ, 1994/1.