TÉNY/SOROS.II.

Pedagógus lévén akár hízelgő is lehetne ez az álláspont számomra. Tudjuk azon ban, hogy
társadalmi problémákat megoldani az iskola révén - hiú ábránd. Sőt, a társadalmi problémák
megoldása nélkül az iskolai problémák sem oldódnak meg.
Mindemellett hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az álláspont egyben a szülők, felnőttek „leírását” is
jelenti. Kultúrájuk, hagyományaik, akaratuk semmibevéte lét. Az állam, a párt, az iskola tudja, hogy mit
kell tenni a gyermekekkel, a szülők nem.
1995 őszén-telén az alig elindult Gandhi Gimnázium felvételi vizsgáján két cse nyétei gyermek is
felvételizett. Elért eredményeik alapján a felvételizők utolsó tizedében helyezkedtek el.
A csenyétei diákokat az iskola vezetője kísérte, s meghívására, valamint budapesti barátaink
biztatására két kollégámmal 1996 áprilisában meglátogattuk iskolájukat. Olyan pedagógusokhoz
mentünk, akikkel ismeretlenül s látatlanul összefűzött valamiféle szolidaritás, s akiknek
elbizakodottságunkban tanácsot kívántunk adni. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, az iskola veszélyes
terep.
Csenyéte néhány utcáját járva Csongor Anna cigányosztályokról szóló tanul mányának mondatai
jártak a fejemben. „Nem kétséges, hogy a világ errefelé (csak errefelé?) a szétesés felé tart. Nagyobb,
majd egyre kisebb világokra esik szét, amelyek fizikai átjárhatósága is kétséges lesz.”* A „nyilvánvaló
hanyagolás, megfosztás, kisemmizés”** itt nem az iskolára, hanem elsősorban a falura igaz.
* Csongor Anna: Szegregáció az általános iskolában. Cigány osztályok Magyarországon.
Oktatáskutató Intézet, Budapest, 1991.
** Uo. (A szerk.)
Gyakori tapasztalatom azokról az alkalmakról, ahol roma gyermekeket tanító pedagógusok
találkoznak roma vezetőkkel, időnként oktatási szakértőkkel, hogy bár láthatólag élénk vita - olykor
veszekedés - folyik, a felek tulajdonképpen nem is egymáshoz beszélnek. A roma vezetők életük
sikertelenségét kérik számon az is kolán, s azon életstratégiájuk kudarcát, mely szerint, ha nekik nem
is sikerült, de gyermekeiknek már jobb lesz. Persze, nem lesz jobb, mitől is lenne.
A pedagógusok az elégedetlenségre sértődötten és felháborodottan reagálnak, hisz „még ez is”.
Szintén egy szebb jövőképet dédelgetve, általában egy nagyobb város értelmiségi-egyetemi
légkörében nevelkedve mennek falura „szolgálni”, ahol kulturális elszigeteltség, az urbánus
infrastruktúra és a megbecsülés hiánya fogad ja őket. Ráadásul jönnek a cigány gyermekek, cigány
osztályban, kisegítő osztály ban, vagy csak úgy, s bár ők hajlandók voltak foglalkozni velük, még ezért
sem éri őket hála.
A saját „igazság” kimondásának szenvedélye, a pedagógusok társadalmi, s a szülők iskolai
megbecsülésének hiánya nem termékeny állapot.
A csenyétei szülők számára a mindennapokban nem az iskola a központi kérdés. Amúgy, ha
szólhatnának, egy „rendes”, „konzervatív” iskolát szeretnének. Osztá lyokkal, osztálynaplókkal,
tanórákkal, feszített tananyaggal. Elsőként azt javasol tuk Pólya Zoltánéknak, hogy fogadják el ezt a
kérést, ily módon legyen az iskola a szülőké. Hogy a szülők nem jót akarnak, hiszen a magyar oktatási
rendszer intéz ményei nem jók? Hogy egész Magyarországon nehéz olyan iskolát találni a hagyo
mányos módszerekkel dolgozók közül, ahol a diák jó teljesítményeket nyújt, s jól is érzi magát? Lehet.
De biztos, hogy pedagógus és szülő kapcsolata, partnersége nélkül nem lehet sikereket elérni.
Meddig becsüli az a gyermek az iskolát, akinek a szülei nem becsülik azt? S miért becsülne a szülő
egy olyan intézményt, ahol a számára legfontosabb - a gyermeke jövője - formálódik, s nem hallgatják
meg? A szülő, természetesen és magától értődően, gyermekét elsősorban biztonság ban szeretné
tudni. Biztonságban a gyermekére leselkedő, a világból érkező fizi kai, szellemi és anyagi
veszélyekkel szemben. Az iskolától is ezt várja el. Ha ezt az iskola jól csinálja - a fent említett, az
elutasításból eredő közönyhöz hasonlóan -, ha teheti, nem érdeklődik az iskola iránt. A
középosztálybéli szülők sem. Nagyobb részük egyfajta kötelességérzetből megy el a szülői
értekezletekre is, bár általában feleslegesnek tartják. Meg akkor, ha baj van. S ez így van jól. Vagy
inkább: ez így is jól van.
Az előbb említett biztonságérzethez tartozik, hogy a szülők tudhassák, hogy az adott iskolában
megszerezhető tudással máshol is megállják helyüket gyermekeik. A csenyétei iskola esetében
elsősorban a baktakéki általános iskolában, a környe ző városok szakmunkásképzőiben,
szakközépiskoláiban, gimnáziumaiban. Ez azt a követelményt állítja minden oktatási intézmény elé,
hogy valamilyen mértékig konform legyen a többi oktatási intézményhez. Második javaslatunk így az
volt, érdemes az iskola másságát, alternativitását úgy korlátozni, hogy az ne veszélyeztesse a fenti
követelményt.