TÉNY/SOROS.II.

akaratlanul is a középkori faragott szószékek jelképvilágát idézi: „a pelikán önnön húsával táplálja
fiókáit”. Avagy lehet-e ennél méltóbb búcsúgesztusa egy mindinkább viszszavonuló, saját
lehetőségeiben egyre szerényebb, nagy múltú szervezetnek?
SZERKESZTŐI ZÁRSZÓ
Húsz év nagy idő egy ember - s talán még nagyobb egy ennyi ügyet és kockáza tot vállaló szervezet
életében. A Soros Alapítvány miközben egy egész társadal mat próbált megannyi hasznos és nemes
kezdeményezéshez partnerként megnyer ni, sohasem rejtette véka alá, hogy döntéseit szuverén
ítéletű emberek hozzák - akik, persze, maguk sem tévedhetetlenek. Az arctalan kollektivizmus sivár
évtize dei után ez a vállalt személyesség eleve bizalmat keltett, s idővel ezrek és ezrek érez hették,
hogy az Alapítvány léte és sokféle szerepvállalása nekik maguknak is személyes ügyükké lett.
Mindez a szerkesztőt is felbátorítja, hogy tisztét letéve végül néhány szubjektív megjegyzést tegyen.
Az első évtizedkönyv kiterjedt háttérkutatásaihoz, majd megírásához csaknem tíz éve láttam hozzá, s
a munkát három év alatt sikerült bevégeznem. A feladat iz galmasnak tűnt, Vásárhelyi Miklós
felkérését pedig megtisztelőnek éreztem, bár utólag megvallva: aligha állok kötélnek, ha néhány
idősebb barátom - főként Ben da Kálmán, Solt Ottilia és Litván György - személyes példája és szavai
meg nem győznek, akik kurátorként éveken át maguk is szoros szálakkal kötődtek az Ala pítványhoz.
Közülük, mire könyvem elkészült, ketten is eltávoztak - így nem maradt más, mint munkámat,
ragaszkodásom jeléül, az ő emléküknek ajánlani.
Azóta megírtam a Közép-európai Egyetem első tíz évének krónikáját (CEU: Ten Years in Images and
Documents. Budapest, 1999.), és elkészült a második Tény/ Soros is, melyet kezében tart az Olvasó.
Aki az In memoriam fejezetet olvasva ma ga is számba veheti: ki mindenki emlékének lehetne ezt az
újabb évtizedkönyvet ajánlani.
Tucatnyi név - tucatnyi eleven emlékű, kiváló ember, köztük nem egy hozzám is közeli barát, szellemi
mentor és korán elhalt pályatárs. Munkámhoz a legtöbb erőt, biztatást az ő láthatatlan jelenlétük adta.
Balassa Péteré, Forgács Pálé, Kardos Lászlóé, Solt Ottiliáé, Vályi Gáboré és Vásárhelyi Miklósé -
akiknek szellemi és emberi gazdagsága nélkül ez a „mérleg” is bízvást jóval szegényebb volna.
Nóvé Béla