TÉNY/SOROS.II.

A ’46-47-es években még viszonylag liberális, a későbbiekhez képest. Minden társadalmi csoportnak
megvolt a maga kulturális élete. A katolikus házban (Dugonics tér 11-12.) tartották a katolikus
leányegylet találkozóit, és működött a KA LOT. Én református létemre a Bethlen Gábor kör tagja
lettem. Abban az időben virágzott a népi kultúra; népdal- és néptánc-csoportok szerveződtek, népi jogi
élet kutatás folyt a karon. A Nagy Imre program meghirdetése után még virágzóbb lett a közösségi
élet. Bridzsklubot alakítottunk, ami korábban megbocsáthatatlan bűnnek számított. A bölcsészek
művészeti csoportokat hoztak létre. A későbbiek ben ezeket a kezdeményezéseket párthatározatok
nyomán megregulázták. A párt kiadta a jelszót, hogy a „haladó hagyományokhoz” kell visszatérni,
aminek csúcsa természetesen a Tanácsköztársaság volt. Ennek jegyében kezdődött meg például a
népi mozgalom kisöprése a kultúrából.
Milyen volt a hallgatók és az oktatók közötti viszony és a hallgatói kapcsolatok?
A háború után viszonylag kevés hallgató és kevés oktató volt az egyetemen. Az elő adást maguk a
professzorok tartották, sőt rendszerint a szemináriumokat is. Asz szisztencia, a mai értelemben, nem
volt a jogi karon, vagy ha volt is, évekig alig ka pott oktatási feladatot (legfeljebb ritkán helyettesíthette
a professzort). Emlékszem olyan „forradalmi” újításra, amikor Bibó István a szomszédos Jégkunyhóba
hívta szemináriumunk tagjait. A professzor személyesen ismerte az előadására járó hallgatókat és
szeminaristákat. (Már akik egyáltalán jártak előadásra.) Schneller Károly statisztikaprofesszor - az
akkori dékán - is minden szemina ristáját közvetlenül ismerte: ki honnan (melyik városból) jött, kik a
szülei, milyen körülmények közt éltek. Személyes jó barátként kezelt bennünket, beavatott az or szág
és az egyetem napirenden lévő „ügyeibe”. 1948-ban nekem is kezembe adott egy 18 oldalas, sűrűn
gépelt memorandumot, amelyben összegyűjtötte azokat az egyre szaporodó eseteket, amelyek
jogtudata szerint az alapvető emberi jogokat, a törvényességet sértik. Azt mondta, ezt a kiáltványt
kiküldi az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, de nagyon kíváncsi, hogy mi a véleményem az egész
tartalmáról (nekem a harmadéves joghallgatónak). Elolvasva az anyagot megdöbbentem az er kölcsi
bátorságtól, amit a professzor tanúsított. (…) Óvatosan feltettem a kérdést, nem fél a
„következményektől”? Azt felelte, ő ezekkel a lehetőségekkel számolt, de erkölcsi, politikai
meggyőződése mellett minden következményét vállalja. Csak évekkel később tudatosult bennem
Schneller Károly kiállásának hősi dramaturgi ája. Akkor, amikor Bibó István 1956. november 4-én
megtette felhívását a nemzetközi közvéleményhez. (…)
Az ’53-as új politikai irányvonal hozott-e változást?
Egészen új dolgok történtek. Ismét lehetett jogászbált rendezni, nem volt üldözött, ha órák alatt
kártyáztak a hallgatók. Megszűnt az az állandó megfigyelés,amikorábban a megbújó osztályellenség
leleplezésére szolgált. 1953 előtt a személyzeti osztály vezetője szünetben a hallgatók között sétált és
beszélgetett velük. Még azt is megnézte, ki mit eszik. Amikor egy orosházi parasztgyereknél meglátta
a ka csacombot, ebből az éberség meggyöngülésére következtetett: nevezetesen, hogy
osztályellenség mégis befurakodott a karra. A botrány csak azért csitult el, mert a vizsgálat során
kiderült, hogy az illető egyike azon kevés hallgatónak, aki belépett a kommunista pártba.
Mi történt 1956 után?
A „kompromittálódott” oktatókat, így például Perbíró Józsefet, majd Bónis Györ gyöt fegyelmivel
távolították el. Azonnal menniük kellett, és még erősebb lett a szűrés. Ennek oka az volt, hogy a
szegedi egyetem és ifjúságakülönösennagysze repet vállalt a forradalomban. A kari tanács a
forradalom idején az 1950 után ide került, és a párt iránt túlságosan elkötelezett oktatókat
„rendelkezési állományba” helyezte, azaz felfüggesztette.
1956 után az úgynevezett konszolidáció is nehezen akart beindulni az egyetemen, mert nem volt
ember, aki szívesen részt vett volna a tisztogatásokban.
Az oktatók elbocsátását, kisebb-nagyobb fegyelmi büntetésekkel sújtását követ te a hallgatókkal
szembeni retorzió. Több tucat fegyelmi büntetés született: az or szág összes egyeteméről való kitiltás,
2-4 félévre eltiltás stb. Kevés párttag volt, egy részük mint munkásőr egy idő után nagyon aktív lett.
Pufajkába öltöztek és pisztollyal járkáltak.
Sorra jöttek a párthatározatok, amelyek a forradalom kirobbanásáért az egye temeket tették felelőssé.
A párt úgy döntött, hogy meg kell erősíteni az egyete meket, megbízható kádereket kell helyezni a