TÉNY/SOROS.II.

tömeg tagjaként részt vettem az 1956-os forradalomban, ezt követően öt hónapi börtönbüntetésre
ítéltek. Miután a politika ilyen mélyen áthatotta életemet, ennek természetes folyománya ez iránti
elkötelezettségem.
A rendszerváltásig megvalósulhatatlan álom maradt számomra a politikai pálya, ennek ellenére 1989-
ben tudatosan döntöttem úgy, hogy mégsem leszek politikus. A politikai és ezekkel összefüggő
társadalmi és gazdasági kérdések iránti tudományos érdeklődés érthetően következett múltamból és
beállítottságomból. A társadalomtudósi hivatást úgy képzeltem el, hogy abba egyaránt beletartozik a
társadalmi valóság feltárása, az oktatás, a tudományos ismeretek népszerűsítése és - nem
utolsósorban - mindezen keresztül hozzájárulás a magyarországi állapotok megjavításához.
Amikor 1949-ben leérettségiztem, természetesen a tudományos pálya is elérhe tetlen ábrándnak tűnt.
Segédmunkásként tudtam csak elhelyezkedni. A reményt, hogy valaha társadalomtudományi munkát
végezhessek, soha nem adtam fel. 1962 őszén szerződéses állást kaptam a Központi Statisztikai
Hivatal Könyvtárá ban, igaz, először napi négyórás munkaidőben. Úgy éreztem, az első lépés
megtörtént az olyannyira áhított tudományos munka felé vezető úton.
Az ötvenes években nem szociológiai pályára készültem. Az igazat megvallva nem is igen tudtam a
szociológia tudományának létezéséről. Ez a tény is jól jellem zi azt az intellektuális tudatlanságot,
amelyben abban az időben Magyarországon éltünk. Varga István polgári közgazdászprofesszor,
valamint néhány közgazdaságtani könyv, elsősorban Heller Farkas és Joseph Schumpeter, valamint
John Maynard Keynes műveinek olvasása felkeltette érdeklődésem a közgazdaságtan iránt. Esti
hallgatóként az ELTE jogi karán fél évig hallgattam Varga István demográfi ai előadásait is. A KSH
Könyvtárában kerültek először a kezembe külföldi szocio lógiai munkák, az akkor ugyancsak ott
dolgozó Szelényi Iván tanácsára kezdtem azokat figyelmesen tanulmányozni. Amikor 1963-ban a KSH
Népességtudomá nyi Kutató Intézetének immár főállású munkatársa lettem, elsősorban szociológiai
témákat, az alkoholizmust, majd a társadalmi mobilitást és az idős emberek hely zetét kutathattam.
Ebben az időszakban alakult ki tudományos együttműködé sem és barátságom az ugyancsak KSHban
dolgozó Cseh-Szombaty Lászlóval, aki a még 1949-ben feloszlatott Szalai Sándor-féle
szociológiai tanszéken szerzett igen alapos szociológiai műveltséget.
Ahogyan egyre jobban elmélyültem a szociolóia szakirodalmának tanulmányozásában, úgy erősödött
bennem az a törekvés, hogy szociológus szeretnék lenni. Nemcsak azért, mert a szociológia ad
lehetőséget a társadalmi-gazdasági-politikai összefüggések legszélesebb körű megismerésére, tehát
a társadalom megértésére, hanem valószínűleg azért is, mert a szociológiához eredendően
hozzátartozik a szegények, elnyomottak, hátrányos helyzetűek melletti elkötelezettség, mely sem a
közgazdaságtanban, sem a demográfiában nem található meg. Miért olyan fontos számomra ez?
Három eltérő jellegű motívumot szeretnék megemlíteni. Fiatal korom óta a keresztény (azon belül
evangélikus) hit tanításai szerint nevelkedtem, és így azonosultam Jézusnak a szegények és
elnyomottak melletti nagyon határozott állásfoglalásával. Másrészt életemnek az a tizenegy éve,
amelyet munkások és parasztok között éltem le, maradandó emlékeket hagyott bennem a magyar
társadalom szegényeiről és elnyomottjairól. Becsületes, keményen dolgozó, szilárd erkölcsi elveket
követő és egymás iránt - hozzáteszem, irántam is - szolidáris embereket ismertem meg bennük, akik
közül néhánnyal a mai napig tart a barátság. Végül, családom is és magam is voltam szegény, olykor
nagyon szegény, továbbá a hatalomnak kiszolgáltatottja, ezért nagyon is jól tudom, mit jelent
szegénynek és elnyomottnak lenni.
Végső soron mélyen gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy a szocioló gus igen sokat tehet a
társadalmi viszonyok őszinte feltárásával. Amikor életpályá mat terveztem, mindig magyar szociológus
akartam lenni, maradni, tehát nem gondoltam az ország elhagyására annak ellenére, hogy sokat
publikáltam külföldön (a külföldi ismertség bizonyos védelmet biztosított Magyarországon is).
Szociológusi pályafutásom -1962-től 1983-ig a Központi Statisztikai Hivatal ban, majd 1984-től a
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen - befolyásolta szociológiai felfogásom két olyan
alapvető jellemzőjét, amelyet e tankönyv olva sója nyilván észre fog venni, és amelyet ezért érdemes
itt világosan előre elmonda ni. Az első az, hogy nem voltam marxista. Sem a fent leírt intellektuális
hatások, sem az 1970-től fokozatosan kiépülő külföldi tudományos kapcsolataim, barátaim nem vittek
a marxizmus felé. Hozzáteszem, az amerikai strukturalista funkcionalizmus felé sem. Ha a világ
szociológiájában intellektuális rokonokat kell megneveznem, akkor a neoweberiánus és az empirikus
szociológusokra utalhatok. A neoweberiánus elméleti orientáció és az empirikus munka legtöbb
esetben öszszekapcsolódik a hozzám közel álló szociológusoknál. Ezt a lazán körvonalazható
irányzatot a dogmatizmus teljes hiánya és készség jellemzi arra, hogy a valóság megismerése alapján
nézeteiket módosítsák.