TÉNY/SOROS.II.

program harmadik évének végére azonban már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy megérett az idő a
változtatásra, s az addigi gyakorlat nem folytatható tovább. Maga a Nagykuratórium is többször jelezte
elégedetlenségét, mely leginkább abból fakadt, hogy úgy látták, túlzottan szétaprózzuk a
támogatásokat a helyi kis ügyekre, s hogy e mögül hiányzik valami markáns szelekciós elv, koncepció.
Időközben az Alapítványon belül is jelentős stratégiai és vezetőváltás ment végbe. A korábbi
igazgatót, Kardos Lászlót 1994-től Bakonyi Éva váltotta fel, megújult a Nagykuratórium, sokszorosára
duzzadt az éves támogatási keret is, és beindultak az alapítványi profilt mindinkább átformáló
egészségügyi-szociális és oktatási "megaprogramok". Mindez nyilván közrejátszott abban, hogy a
Roma program addigi gyakorlatát egyre több bírálat érte, s az alapítványi vezetés 1996-1997
fordulóján végül feloszlatta a Roma kuratóriumot, vagy fél évre magát a programot is beszüntetve.
MEGÚJULÓ KURATÓRIUM,
ÚJ RÉSZPROGRAMOK - 1997-2000
Hosszas konzultáció-sorozat után 1997 nyarán új kuratórium alakult, immár célirányos pályázati
programokkal, az én elnökségem alatt. Ez nemcsak frissülést, fiatalodást hozott a döntéshozó
testületben, ahol a folytonosságot egyedül én képviseltem, hanem a korábbi, jórészt "gádzsó"
összetétel után, végre többségi roma részvételt is. Az újonnan felkért kurátorok sorában volt Bogdán
János, a Gandhi Gimnázium alapító igazgatója, Bernáth Gábor, a Roma Sajtóközpont vezetője, Vajda
Imre szociológus és Solymosi Imre szociális munkás.
A lényeget illetően nem volt vita köztünk. Az alapítványi vezetés és a Roma program új kuratóriuma
egyaránt úgy látta, hogy a jövőben tematikusan fel kell bontani s bizonyos fontos ügyekre kell
összpontosítani támogatásainkat. Ekkor, 1997-től kezdődik a hangsúlyos szakosodás, az új
célpályázatok és alprogramok kiválása az addig "Általános" roma programból, bár ez utóbbi, csökkenő
támogatási kerettel továbbra is nyitva maradt a sehova be nem sorolható pályázatok előtt egészen
2001-es megszűnéséig. Itt a legfőbb dilemmánk az volt, hogy vajon valóban szükség van-e önálló
"cigány programokra" - ami óhatatlanul felidézi a "gettósodás" veszélyét -, avagy inkább olyan ügyeket
kell pártolnunk, melyek a cigányság szempontjából is kiemelten fontosak. Végül elhatároztuk, hogy a
szabad felhasználású keret fenntartásával egy sor új, tematikus pályázatot írunk ki, melyek közül a
Roma jogvédő, a Roma média, a Roma oktatásügy és a Roma szociális programok voltak emlékeim
szerint a legmarkánsabbak és a leghasznosabbak.
A Roma jogvédő program, mint neve is jelzi, egy az egész roma közösséget érintő, hiányzó funkciót
igyekezett pótolni. Akkor már évek óta aktivizálódtak különféle szervezetek, szórványosan, eseti
jelleggel, melyek valamiféle roma jogvédelmet láttak el. Magunk is úgy véltük, hogy ezek
megerősítése és állandósítása igen fontos lenne. Annál inkább, mivel lépten-nyomon felmerültek
oktatási, munkahelyi, lakóhelyi és más diszkriminációs kísérletek és kirívó jogsértések, melyek gyors
és hatékony jogorvoslatot igényeltek. (Ezeket sajnos nemegyszer a helyi és országos cigány
önkormányzatok sem tudták megfelelően kezelni.) Magam kezdettől nyomon követtem Bíró Andrásék
erőfeszítéseit a NEKI - Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda - létrehozására, de ismertem
más fontos kezdeményezések hátterét és hasonló törekvéseit is. Fontosnak és kiemelten
támogatandónak ítéltük egyebek közt a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Magyarországi Roma
Parlament, a Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete és más jogvédő szervezetek rendszeres munkáját,
melyet csak a program első három évében együttvéve közel 100 millió forinttal segítettünk. Bár
magam csak 1999-ig követhettem alakulását, tudtommal ez a támogatási forma hét éven át
eredményesen bevált, s maga a program csak 2003-ban szűnt meg.
A nyilvános pályázatként úgyszintén 1997-ben indult Roma médiaprogram deklarált célja: "olyan
szakemberek és csoportok támogatása, akik a roma közösségeket hitelesen tájékoztatják, a többségi
médián keresztül a cigánysággal kapcsolatos előítéleteket csökkentik, a cigány kultúra terjesztését
tűzik ki célul és vállalják roma származású médiaszakemberek képzését". Itt főként dokumentum- és
ismeretterjesztő filmeket, kulturális és hírműsorokat, kábel-televíziós programokat segítettünk megvalósulni,
de esetenként játékfilmre (Kőszegi Edit: Sitiprinc), rádiós riporterképzésre (Tilos Rádió) és
lapszerkesztésre (Amaro Drom) is adtunk pénzt. Magam ez ügyben a Fekete Doboz
kezdeményezését tartom máig is a leghasznosabbnak. Elbert Márta és Jávor István ezekben az
években indított egy speciális médiaképzést, televíziós újságíró tanfolyamot kifejezetten roma
fiataloknak. Az eredeti terv az volt, hogy a Soros-pályázatokra jelentkező, zömmel vidéki roma fiatalok
köréből verbuválják majd a hallgatóikat, akiknek szükségük lehet ilyen gyakorlati készségekre ahhoz,
hogy például a helyi kábelcsatornák részére hozzáértő és szakmailag is igényes műsorokat
készíthessenek. Ez a kör aztán később kibővült, és máshonnan is fogadtak jelentkezőket. Maga a