ROMA-Holocaust

„Bashavasas ando Viszáko,
kathe ande kaver gav.
Atunchi kothe avlas trin-shtar shingalo
phende amenge te kidem amen
kethane, ingren amen.
Sakon chudilas pes,
so si kado, sostar?
Le shingalenca na zhanglem te
vorbinas. Phende vi le manusha,
kadale roma chi azbade khanyikas.
Kethane trubulas te kidem amen, thaj
ingerdine amen. Ando Körmendi, ande
khanyengi than.”
Kánya Lajos
Phuro som aba, ando 1921-o bersh rakhadyi -
lom. Oxto zséne samas phrala, akanak aba nu -
ma dujen ashilam. Ando Zalaegerszego beshel
muro phral, thaj som inke me, le majbuten aba
mule. Muro dad shukares zhanglas te bashavel,
pinzharde les ande gava. Ande bijava phirlas te
bashavel, na samas barvale, chorres numa, de
tra jisas. Muri dej pale phirdas te thovel le gaz -
henge ando gav. Kanak aba majbari samas vi
ame phirdem te bashavas. Me kontrashi somas,
muro jekh phral cimbalmoshi, o kaver bögôshi,
thaj o kaver primashi sas. Gelam ando jekh
bijav te bashavas, aba vi sas love. Atunchi inke
shov bersh trubulas te phiras ande shkola, pala
kode sittyomas inke duj bersh, thaj kerdyilom
kasavo kon lasharel le autova. Chi sittyilom
maj dur ke atunchi mishto zhalas o bashavipo.
Muro dad pale kasavo pinzhardo sas, ke avlas vi
kade, o bijav atunchi sas kanak muro dad zhanglas
te zhal te bashavel.
114
„Muzsikáltunk éppen Viszákon,
itt a szomszéd községben. Egyszer csak
odajött három-négy csendôr, hagyjuk abba,
pakoljunk össze, mer visznek
bennünket. Meg voltunk lepôdve,
meg az összes vendégek is mind,
hogy hát hogyan?
A csendôrrel nem lehetett beszélni.
Mondták a vendégek is,
hogy nem bántottak senkit,
ezek rendes emberek, hiába volt.
Össze kellett pakolnunk, aztán vittek
bennünket. Körmendre, a tyúkólakba.”
Kánya Lajos
Huszonegyben születtem, igen, nagyon öreg
vagyok mán. Nyolcan voltunk testvérek, mára
ketten maradtunk. Zalaegerszegen lakik a bá -
tyám, meg vagyok én, a többiek meghaltak. Az
apám jó muzsikus volt, a környéken el volt
ismerve. Lagzikba járt zenélni, szegényesen, de
megéltünk. Az édesanyám meg szokott mosni a
falusi parasztembereknek, gallérokat kemé nyí -
tett. Nagyobbak lettünk, már mi is szívesebben
mentünk muzsikálni. Én kontrás voltam, az
egyik bátyám cimbalmos, egy másik bôgôs, a
harmadik meg prímás volt. Elmentünk egy
lagziba muzsikálni, mindjárt megvolt a pénz.
Akkor még csak hat általános volt, utána kellett
elvégezzem a kettôt, amikor vizsgáztam az
autó szerelésbôl. Nem tanultam tovább, mer jár -
tunk muzsikálni, az akkor nagyon jól ment. Az
apám meg olyan hírneves volt, hogy volt úgy,
hogy a lakodalmat hétköznapra halasztották,
hogy mi tudjunk muzsikálni.
‘Just then, we were playing
music in Viszák, in the neighbouring
village. Once two or three gendarmes
came up to us, told us to stop it and pack,
because they would take us.
The guests and we were surprised.
’How could that be?’ It was impossible
to talk to the gendarme.
The guests told them that these were good
people and they did not hurt anybody, but it
was useless.
We had to pack and then they
took us. To Körmend, to the roosts.’
Lajos Kánya
I was born in twenty-one, I am very old. There
were eight of us, brothers and sisters. Only two
of us are alive now. My brother lives at Zala -
egerszeg, I am here and the others have died.
My father was a good musician, people in the
neighbourhood had recognised his talent. He
used to play music at weddings. We were poor
but we earned our living. My mother used to
wash and starch the collars of the shirts for the
peasants in the village. When we got older, we
were willing to play music. I played the second
violin, one of my brothers was the cimbalom
player, the other the bassist and the third was
the leader. We played at weddings and we had
money right away. At the time the primary
school had six grades. After that I had to study
for two more years and then I took an exam in
car-engineering. I did not continue my education
because I played music, and, in those times,
I was good at it. My father was so famous that