ROMA-Holocaust

ingerde les. Te sas romano mulo, kodoles ro -
meske trubusardas avri te ingrel. Kethane sa -
mas, ba mulo te sas, atunchi o rom ingerlas e ro -
mes, o ungricko e ungrickes.
(…)
Kasave but zhene mule, hoj kodo nashtig shaj
gindyin. Ba maj dulmut, ando kethane diklipesko
lagero maj but mule sas. Ando kethane
diklipesko lagero shov shon cirdem avri. Ando
Dachau pala trin shon, phare vurdonesa in gerde
sakones maj dur, perdal o Berlino, ande ka savo
kethane diklipesko lagero. Kattyi feri sod e
zhangle, andre pizdine amen. O drom nas lungo,
dore jekh- duj chaso. Na zhanav aba e thanesko
anav, feri kode hoj perdal o Berlino sas. Sas
kothe ungricko, bolgaricko, hollan dic ko roma
vaj des falo populalura. Amenge jekh parni
chipta sas perdal farbime pe amare gada.
Nashtig lamles tele chikana, pala kodo pinzha -
renas amen.
Me ando panzhto barakko somas, trin ucho
pato anda phalya, ba pe kodo chi suluma, chi
kapa, khanchi. E pusto phaly. Chi tatyariko nas,
te pashlyuvas nastug shaj, vi pahosajlamas. Pe
jekh pato vi desh zhene beshasas, jekh ka ve reske
burdajdam, kade tatyarasas jekh kaveres.
Pala trin dyes andre shute ame kothe, kaj
kiden tela phuv le barra… Pala jekh kavereste
torgyarde amen, shuvasas opre le barra. Kana
va resavo inkestoske na fajlas vareso, khutyildas,
dru kisardas o maj opruno thaj sa burdajdam.
Ko de sas amari bax, hoj ama na samas kothe, kaj
kiden tela phuv e barra.
Zurales pogane sas. Detehara tena fajlas les -
ke amaro muj, feri tele marlas e kutachasa. Pala
mindenkit tovább Berlinen túl, ilyen gyûjtô -
táborba. Amennyit csak be tudtak gyömöszölni.
Az út nem volt hosszú, talán egy-két óra.
Nem tudom már a hely nevét, csak azt, hogy
Berlinen túl volt. Volt ott magyar, bolgár, zsi dó,
holland, cigány, vagy tízfajta nép. Nekünk egy
fehér csík volt keresztbefestve a ruhánkon. Nem
vehettük le soha, arról azonosítottak bennünket.
Én az ötös barakkba voltam, három magas
ágy deszkából, de azon se szalma, se takaró,
sem mi. A puszta deszka. Kályha sem volt, fe -
küd ni nem lehetett, meg is fagytunk volna. Egy
ágyon ti zen is ültünk, egymásnak dôltünk: így
mele gí tettük egymást.
Három nap után betettek minket a sóderbányába.
Sorba állítottak minket, dobtuk felfelé
a só dert. Ha valamelyik tisztnek nem tetszett
va lami, fogta, meglökte a legfelsôt és mind dôl -
tünk. Az volt a szerencsénk, hogy nem volt víz
a bányába.
Nagyon kegyetlenek voltak. Ha nem
tetszett ne ki a pofánk, csak levert a korbáccsal.
Egy idô után már annyi beteg volt, hogy egy
éjszaka a katonák hordták el ôket. Állítólag a
sóderbányába dobálták be ôket. A még élôket,
de nagyon betegeket bevitték egy pajtaszerû -
ségbe, leszapulták ôket, és bedobtak egy égô
gyufát. Úgy égtek, mint a fa. Volt, akinek a sze -
me láttára az egész családját így ölték meg.
Tízet vittek be. A tizenegyediknek kellett meggyújtani
a gyufát és bedobni. Utána ôt is elégették.
Ez Ravensbrückben volt, egy zsidó asz -
szony mesélte ezt.
(…)
It is impossible to imagine how many people
died there. And later, in the concentration
camps. I was there for sixth months. After three
months in Dachau, we were taken on trucks
beyond Berlin to one of these concentration
camps. They stuffed in as many people as they
could. It was not a long way from there, maybe
one or two hours. I don’t know the name of the
place, just that it was beyond Berlin. There were
Hungarians, Bulgarians, Jews, Dutchmen,
Roma at least ten ethnic groups. We had a
white band painted on our dress. We could not
take it off, because they identified us by them.
I was in barrack number five, three tall beds
made out of boards, no straws or blankets on
them. Just bare boards. There was no stove, we
could not lie down, we would have frozen to
death. Ten of us were sitting on a bed, leaning
against one another: heating each other this
way.
After three days we were taken to gravelmine.
We were lined up, and had to throw up the
gravel. When an officer did not like something,
he grabbed and pushed the one on the top and
then all of us tumbled over. We were lucky,
because there was no water in the mine.
They were very cruel. When an officer did
not like our face, he hit us with a whip. After a
while, there were so many ill people, that the
soldiers had to carry them away one night.
Allegedly, they threw those who were still alive
into the gravel-mine. But the very ill were
taken into something like a barn, where they
were beaten. Then the gendarmes threw a burning
match on them. They were burning like
61