ROMA-Holocaust

(…)
Phennas ame aba kathar na zhas khere. Vi kade
avilosas, te naj gata le mariposke, thaj na aven le
amerikanura. Ratyi sas, seroj. Sosko maripo sas,
numa bombazinas o lageri. Aldil o Del kodoles,
kon zhanglas pe amende, ke ame and re samas
ando lageri. Le ketana thaj le SS-icke zhulya
nashnas vi kathe, vi kothe, kade daranas. Sa
nashiletar ande ratyi vi o Hitleri thaj vi o
Himmleri, te kernyon.
Detehara varisoske shilavkinya zhulyi avilas,
thaj phendas ustyen shejale, romnyale, ke gataj
aba o mariposke, shaj zhan khere. Nichi na
patyajlam. Opre shute amen pe jekh baro autovo,
thaj tele shute amen pe jekh rito, thaj
phende: sakon shaj zhal khere. Kothe tordyuvas
chi kode na zhanglam kaj sam le, karing shaj
zhas khere. Numa po baro drom gelam. Pe ratyate
kanak khinyilam, tele beshlam po shancosko
rig. Sako kade gelastar chi sama na line les le
gaveski manusha. Jekh nasvalyi bibol dicko shejasa
ashilom. Kasavi nasvalyi sas, de sar khere
reslas vi mulas pala jekh-duj shon.
Kattyi gelam perdal reslam ando Cseho. Kaj
jekh romnyi andre gelam, manglam jekh cino
manro. Chi kode na zhanglam kaj sam le. Pala
kode akharde jekh shibaki boldinyipes, kodo -
leske phenasas, sikavasas kathar avilam. E romnyi
andas jekh cino xaben, thaj das pe amende
gada, lashi romnyi sas. Maladas jekh telefono,
thaj ingerde amen ande jekh kasavo lageri, kaj
kodolen kidenas kethane kon khere inkrenas.
Duj shon samas kothe.
Kothar ingerde amen po zibano khere. But
manusha sas kothe, pizdenas jekhkavres. Me
haza. És úgy is lett volna, ha nincs vége a há -
borúnak, és nem jön a felszabadítás, de jöttek az
amerikaiak. Éjjel volt, emlékszem. De micsoda
háború volt, csak úgy recsegtek a bombák, a
tábor csak úgy emelkedett. Áldja meg az Isten,
aki tudta, hogy miránk nem szabad bombázni,
mert mi bent voltunk a táborba. Máskülönben
mi is meghaltunk volna. A katonák, az SS-nôk
szaladgáltak össze-vissza, olyan riadtak voltak.
Mind eltûnt, hallja, az éjszakába, a Hitler meg a
Himmler, hogy rohadjanak meg.
Reggel valami takarító forma nô megjelent,
és mondta, hogy keljenek lányok, asszonyok,
mert vége a háborúnak, haza lehet menni. El se
hittük. Teherautóra tettek, elvittek minket egy
rétre, és azt mondták: mindenki elmehet haza.
Ott álltunk, azt se tudtuk, hol vagyunk, merre
lehetünk, merre mehetünk haza. Neki az or -
szágútnak, mindig csak azon mentem. Ha éj -
sza ka elfáradtam, leültem az árokszélére, megpihentem.
Mindenki úgy elment, hogy észre se
vette a falubeli. Egy beteg, kisfejû zsidó lánnyal
maradtam. Olyan beteg volt, ahogy hazaért
szegény, néhány hónapra rá meghalt.
Annyit mentünk, átértünk Csehországba.
Egy asszonyhoz tértünk be, kértünk egy kis
kenyeret. Azt se tudtuk, hol vagyunk, merre va -
gyunk? Aztán hívtak egy tolmácsot, oszt an nak
magyaráztam, hogy hol voltunk, honnan jöt -
tünk, meg minden. Hát az asszony hozott egy
kis ennivalót, meg adott ránk ruhát. Na gyon jó
kis asszony volt. Telefonált, és elvittek minket
egy gyûjtôtáborba, ahova olyanokat gyûjtöttek,
akik hazafelé tartottak. Valami két hónapig vol -
tunk ott.
was in the night, I remember. But what a war it
was, bombs were rasping, the camp was rising.
God save them, who knew that they must not
bomb us because we were in the camp.
Otherwise, we would have died. The soldiers, the
SS-women were running around, they were so
startled. They had all disappeared, Hitler and
Himmler heard in the night that they should
become rotten.
In the morning something like a cleaning
lady came and said: ‘Wake up girls, women,
because the war is over, you can go home!’ We
did not believe it. They put us on trucks,
carried us to a field and said everybody could go
home. We stood there and did not know where
we were, which way would take us home. I took
the highway, I always walked on that. When at
night I had become tired, I sat down at the side
of a ditch and took a rest. Everybody walked by
and the village people did not even see me. I
stayed with an ill, small-headed Jewish girl. She
was so sick that one month after we had arrived
home she died.
We walked that much so we arrived to
Czechia. We dropped in on a woman, asked for a
little bread. We did not even know where we
were. Then they called an interpreter and I
explained to him where we had been, from
where we had arrived and everything. So the
woman brought us a little food and put clothes
on us. She was a very good woman. She made a
call and we were taken to a transit camp, where
they collected those who were on their way
home. We were there for two months.
From there they transported us home. There
41