ROMA-Holocaust

„Ando bish thaj dujengo barakko mule
butzhene,sako dyes mulas varikon.
Kothe familia sas shavorenca. Numa roma.
Ando nasvalyipo, ande box, thaj ande mel
mule le majbuth manusha. Januari-februari
sas aba, kanak phendom mura phenyake, te
zhas perdal te dikhas kodolen kasa avilomtar
andar o Büko, thaj andar o
Simontornya. Nas aba khonyik kothe,
numa jekh cinyi shej kon murajvelas.”
Hódosi Magdolna
Ando Sopronperesztego beshlam. Mure dades
ando septemberi ingerde butyano slugake,
kanak kaj le rom, o angluno kethane kidipo sas.
Kanak man ingerde aba muri dej nas khere.
Mure dades gelas the dikhel, ke muro dad
iskirindas lake, ke avri ingren len ando Nyam -
cicko Them. Deshujekh phrala sas man, me
somas e majbari. Deshusho bershengi somas,
muro cino phral ijja shonengo sas, sorro ratyi
ande muri angalyi inkerdom les, te na rovel.
Trin chaso shaj sas kanak marde e fejastra.
Avri vorbij, koni kodo. Phenen le shingale.
44 november 3 sas. Pushen le shingale, andre
shaj zhas? Andre avile. Pushen, kaj kerdam
butyi, me phenav o gavesko anav, kaj atunchi
phiras ropaj taj kolompiri te kidas. Pala kode
phenel o shingalo variso xasajlas kothe. Te na
tumen chorden les atunchi khere shaj aven. Tele
shutom le cines andar muro vast ke aba sutastar.
Mure phrala pale rovnas thaj garagyuvenas pen
telaj perina, man pale ingernas le shingale.
Kothe avri aba sar bizhene sas. Duj romani shej
80
„A huszonkettes barakkban rengetegen
meghaltak minden nap. Ott fôleg családok
voltak, gyerekekkel. Csak romák.
A betegségbe, az éhségbe, a koszba haltak
meg leginkább. Január-február táján mondtam
az unokatestvéremnek, hogy menjünk
át, nézzük meg, hogy vannak, akikkel jöttem,
a bükiek, toronyiak.
De senki nem volt már meg.
Egyetlen egy volt meg, akkor haldoklott,
egyetlen egy kislány.”
Hódosi Magdolna
Sopronperesztegen éltünk. Édesapámat már
szep temberben elvitték munkaszolgálatra, mi -
kor a romáknál az elsô összeszedés volt. Mikor
engem elvittek, már édesanyám sem volt ott -
hon. Apámat ment meglátogatni, mert apám
írt neki, hogy kiviszik ôket Németországba. Ti -
zen egy testvérem volt, én voltam a legnagyobb.
Tizenhat éves múltam, a kisöcsém kilenchónapos.
Egész éjjel az ölemben csicsíjgattam, hogy
elmaradjon.
Három óra lehetett, megverték az ablakot.
Ki szólok, ki az. Mondják, hogy csendôrök.
Negy vennégy november harmadikán. Kime -
gyek. Kérdik a csendôrök, hogy bejöhetnek-e.
Bejöttek. Kérdik, hogy hol dolgoztunk, én meg
mondom annak a falunak a nevét, ahova éppen
eljártunk répát, krumplit szedni. Erre azt
mondja, hogy valami ott elveszett. Ha nem ti
loptátok el, visszajöhettek. Letettem a kicsit a
kezembôl, elaludt, a többi testvéreim sírva el -
búj tak a dunyha alá, engem meg kikísértek a
‘In barrack number twenty-two, many people
died every day. There were only families
with children. Only Roma.
Most of them died because of illnesses,
hunger and dirt. In January or February, I
told my cousin to go over and see how the
others are, those that I had travelled with,
those from Bük, and Torony.
But none of them lived.
Only one of them was there,
she was dying, only one little girl.’
Hódosi Magdolna
We were living at Sopronpereszteg. My father
was taken to forced labour service in
September, when they collected the Roma. By
the time they took me, my mother was not at
home either. She went to visit my father,
because my father had written to her that they
would take them to Germany. I had eleven
brothers and sisters, I was the oldest. I had
turned sixteen, my little brother was nine
month old. All night I was trying to lull him to
sleep in my lap, so he would keep quiet.
It was about three o’clock when they
knocked on the window. I asked who it was.
They said, ‘the gendarmes’. It was on the third
of November in forty-four. I went out. The gendarmes
asked me whether they could come in.
They came in. They asked me, where we were
working and I told them the name of the village
where we picked the carrots and potatoes then.
Then he said something was missing from that
village. ‘So if it was not you who stole it, you