ROMA-Holocaust

Me somas maj baro ande muro familija trin
maj cine phrala sas inke. Jekhvar avri gelem, te
den xaben, thaj avri las andar muro vast o
manro jekh kaver rom. Phenav: „O lasho Del te
na muntuj tut, te mudarel tut kathar kodo
manro” sas tut jilo te les kana mure cine phra -
lenge ingrav. Las o manro. Te patyas, te na, mulas
kodo rom.
Kas sas godyi kodo zhanglas te lel peske
xaben. Geletar le romnya kolompiri te uzha ren,
kothe kaj kiravnas, te shaj choren, te shaj zhanas
te xas. Muri bari lala andas varikathar chiken,
thaj kiradas amenge avri pej avlina zumi. Kado
apoj lasho hatyaripo sas. Kon chordas, ande jekh
ando shero malade les.
(…)
Sas jekh Nyárádicko romnyi, thaj jekh kaver,
kodol tele pashjile le gornyikonca, lenge maj
mishto sas jek piko. Pe kadal andar kode xojaj -
vav, ke vi me dikhlom kanak marnas le maj -
buten. Kadale romnya kade hatyarden pen, ke
kon sile voj sile, von zhanen te poronchin
amenge. Von nichi na mule kothe.
(…)
Inja dyes sas amenca le mursha. Atunchi rigate
a kis gyerekeimnek egy falatot. „Nem adunk”.
Nem vót rest a nagybátyám, nekiment, fölrúgta
a tüzüket, fölkapott kettôt a pogácsábúl, avval
szépen elosont. Összetörték, adtak mindenkinek.
Mondom: édesapám, én nem eszem meg a
beásokét. Hát ugye azokat mindig utál ták az
ilyen cigányok, mint mink, mer’ azok piszkosak
vótak.
Én vótam a nagyobbik a családba, három
kisebb testvérem vót még. Egyszer kimegyek,
hogy adjanak ennyivalót, kikapták a kenyeret a
kezembül a másik cigányok. Mondom: „a jóisten
ne mentsen meg, hanem dögölj meg tûle”,
attúl a kenyértül, hát képes vagy, a kis test vé -
reim nek viszem be. Elvette. Ha hiszed, ha nem,
meghalt, aki elvette tûlem.
Aki élelmes vót, tudott szerezni. Elmentek
az asszonyok a konyhára segíteni krumplit,
zöld séget, sárgarépát puculni, hogy tudjanak
egy picit lopni, hogy ehessünk valamit. A nagy -
néném a zsírt is megszerezte szegény, fôz tek
nekünk kinn az udvaron rántott levest. Hát az
egy élmény vót. De azér, akit lopáson értek,
egyszerûen agyonütötték.
(…)
Vót egy nyárádi asszony, meg egy másik, azok
lefeküdtek az ôrökkel, nekik egy kicsit jobb vót
a világuk. Ezekre azért haragszom, mert
magam láttam, amikor ütötték a többieket.
Úgy érez ték, hogy valakik, tudnak parancsolni.
Ôk túl is élték.
(…)
Kilenc napig vótak velünk a férfiak Akkor
szétválasztottak bennünket, csak a családos
anyák meg a gyerekek maradtak egybe. Hét
corn-stalks to make a fire in the courtyard and
bake – like in the tale – scones in the ashes.
Once my father said: ‘Give a bit to my child ren’
‘No, we won’t.’ Then my uncle ran into him, put
out the fires, picked up two of the scones and
sneaked away. They broke it up into pieces and
gave everybody some. I said I would not eat the
food of the Beash. The Roma like us had always
hated them because they were filthy.
I was the oldest child in the family; I had
three smaller brothers and sisters. Once when I
went out to get some food, the other Gypsies
took the bread out of my hand. I said: ‘I hope
God would not save you and you would die
from it, die from that bread, if you were able to
steal something that I wanted to give my little
brother and sisters.’ He took it. Whether you
believe it or not, he died.
The resourceful ones could get food. The
women went to the kitchen to help out cleaning
potatoes, vegetables, carrots and to steal
something so we could eat. My aunt even managed
to get some grease. They prepared a soup
for us. That was something! If they had caught
them stealing, they would have beaten them to
death.
(…)
There was a woman from Nyárád and another
one, who slept with the guards. Their lives were
a little bit better. I am angry with them because
I saw them hitting the others. They felt they
were above us, that they could give orders. They
survived.
The men were there for nine days. Then they
separated us. Only the mothers with families
31