Psychopathia sexualis különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre.

11
és lelki kiválóságaik folytán rokonszenvet éreznek egymás iránt s
szerelmükkel csak egymást boldogítják. A nőben ilyenkor az az
érzés támad, hogy bájai kegyeltjének kizárólagos tulajdonai s érde-
kében áll, hogy azokat mások elől elrejtse. Így sorakozik a szemér-
metesség mellé az ártatlanság és a hitvesi hűség, amíg a szerelmi
szövetség tart.
Hamarább éri el a nő ezt a társadalmi rangot ott, ahol az
előbbi nomád életet állandó letelepülés váltja fel, mely házat, családi
tűzhelyet állít fel az embereknek és szükségét kelti a férfiben annak,
hogy a nőben élettársát, háztartásának vezetőjét ismerje fel.
Ezt a fokot hamar érték el a kelet népei közül az ókori egyip-
tomiak, az izraeliták és a görögök, a nyugat népei közül a germánok.
A szűziesség, ártatlanság, szemérmetesség és hitvesi hűség nagy becs-
nek örvend e népek között, ellentétben másokkal, melyeknél a féru
házibarátnőjét nemi élvezetre engedte át a barátjának. Hogy a
nemi élet erkölcsösödésének ez a foka meglehetősen magas s hogy
sokkal később szokott mutatkozni, mint más művelődési formák,
bizonyítják a japánok, akiknél még pár évtized előtt minden nem
férjezett nő prostituálhatta magát anélkül, hogy ez később a feleség-
nek bármilyen ártalmára is lett volna.
A nemi érintkezés erkölcsösödése hatalmas lendületet nyert a
kereszténység által, amely a nőt a férfivel azonos társadalmi állásba
emelte és a köztük fentálló szerelmi viszonyt valláserkölcsi intéz-
ménnyé alakította át. 1
1 Ezen általánosan elterjedt és számos művelődéstörténész által megerősített
nézet némi korlátozásra szorul, amennyiben a házasságnak symbolikus és iszent
jellegét csak a trienti zsinat mondotta ki nyíltan, bár a kereszténység eszméiben
már kezdettől fogva uralkodott az a szellem, hogy a nőt fel kell szabadítani és
kiemelni abból az alacsony társadalmi állásból, amelyet az ókorban és az ótesta-
mentumban elfoglalt.
Hogy ez a valóságban oly későn történt csak meg, az részben a teremtés
kezdeti traditióiban leli magyarázatát, abban, hogy a nő másodlagosan teremtő-
dött a férfi bordájából, a nő szerepében a bűnbeesésnél és az azt követő átokban:
„akaratod legyen mindig a férfinek alárendelve”. Amennyiben a bűnbeesés,
amelyért a szentírás a nőt teszi felelőssé, alapjává lett az egyházi tan egész épü-
letének, a nő társadalmi állásának is alacsonynak kellett maradnia mindaddig,
míg a kereszténység szelleme nem győzedelmeskedett a traditio és a scholasztika
fölött. Említésre méltó, hogy az evangéliumok – a nő eltaszításának megtiltásától
eltekintve – semmi olyat nem tartalmaznak, ami a nő előnyét szolgálná. Alap»
jában véve a házasságtörő nővel szemben tanúsított elnézés és a bűnbánó Mag-
dolna iránt tanúsított részvét nem változtatnak a nő helyzetén. Pál apostol levelei
pedig nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a nő helyzetén semmi sem változta-
tandó (III. korinthusi 11, 3-12), Ephesusi 5, 22, „a nők legyenek a férfiak alá-
rendeltjei” és 23, „a nő féljen a férfitől”.
Hogy milyen előítélettel viseltetnek az egyházatyák Éva bűne miatt a nővel
szemben, arra mutatnak Tertulliánnak következő helyei: „Asszony, neked örökké
gyászban és szégyenben kéne járnod, szemeidnek könnyel telve lenniök; te tetted