Psychopathia sexualis különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre.

243
nekem, mint a magam fajtája, irigyeltem őket, minden örömömről
lemondtam volna, ha iskola után mint lány mehettem volna haza
és ha mindig így járhattam volna ki; krinolin, fess keztyű, ideá-
lom volt.
Minden női öltöny megpillantásakor úgy éreztem, mintha ma-
gamon volna; férfiak után nem vágytam.
Emlékszem ugyan, hogy gyengéd vonzalom fűzött egy gyö-
nyörű szép, lányarcú barátomhoz, de úgy tudom, hogy az volt a kí-
vánságom, hogy mindketten lányok lehetnénk.
A főiskolán tartózkodásomkor vittem először véghez coitust;
hoc modo sensi, me libentius sub puella concubuisse et penem meum
cum cunno mutatum maluisse. A lánynak úgy is kellett velem
bánnia, mint lánnyal, amibe ő szívesen belement és úgy bánt velem,
mintha én ő lennék (a lány még tapasztalatlan volt és nem neve-
tett ki).
Diákéveimben rakoncátlan voltam, de éreztem, hogy ez csak
álarc; ittam, verekedtem, de tánciskolába nem járhattam, mert fél-
tem, hogy elárulom magamat. Barátságaim bensők voltak, minden
mellékgondolattól mentek; leginkább annak örültem, ha egy bará-
tom álarcot öltött, avagy ha valamely bálon a hölgyek toilette-jeit
bírálhattam; éhez nagyon értettem és lassan úgy kezdtem érezni,
mint egy nő. Szerencsétlen viszonyaim kétszer öngyilkossági kísér-
letre kényszerítettek; egy ízben ok nélkül nem aludtam 14 napig;
sok hallucinatióm volt (hallási, látási), élőkkel, holtakkal egyformán
érintkeztem, mely szokásom még ma is fennáll.
Volt egy barátnőm, aki ismerte kedvteléseimet, felhúzta kez-
tyűimet, de csak a nőt engedte nálam érvényre jutni. így jobban
megértettem a nőket, mint más férfiak, s midőn ezek tudatára jöttek
mindennek, szintén more feminarum bántak el velem, úgy, mint egy
barátnőjükkel. A bűz és vér iránti kezdetben mutatkozó undor-érzé-
sem megszűnt, sőt ellenkezőleg jóleső érzések fejlődtek ki bennem e
benyomásokra, bizonyos dolgokat azonban nem tudtam nézni anél-
kül, hogy undor ne támadt volna bennem. Csak az az egy dolog iz-
gatott, hogy nem voltam önmagammal tisztában s tudtam, hogy
nőies hajlamaim vannak, de azért mégis férfinek láttam magamat,
bár kétlem, hogy – eltekintve azon coitus-kísérletektől, melyek soha-
sem okoztak élvezetet – valaha megcsodáltam volna egy nőt és ne
vágyódtam volna egyben arra, hogy magam is olyan lehetnék, vagy
ne jutott volna eszembe önmagamat megkérdezni, hogy vajjon én is
ilyen lennék-e, vajjon hogy festenék az ő ruhájában? A szülésnél
nyújtandó segítségnél – amelyet nagyon nehezen tudtam megta-
nulni (szégyeltem magam a szülőnők helyett és részvétet éreztem
irántuk) még ma is nagyfokú ijedtség érzését kell mindig elnyom-