Psychopathia sexualis különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre.

441
nem az ő hibája, hanem abnormis természeti hajlamáé. Nemi vágy
tehát lehet aesthetikai szempontból nagyon is undorító, az ő abnor-
mis álláspontjáról nézve azonban normális. Éhez járul, hogy e sze-
rencsétlenek legnagyobb részénél a nemi ösztön abnormis erővel
érvényesül és öntudatuk a perverz ösztönben sokszor semmi ter-
mészetellenes dolgot sem lát. Hiányzanak tehát az erkölcsi és
aesthetikai ellenerők az ösztön leküzdésére.
Számtalan normális szervezetű egyén nélkülözheti libidója
kielégítését anélkül, hogy az így magára kényszerített abstinentia
egészségében kárt ejtene. Sok neuropathiás egyén pedig – es az
urningok átlag valamennyien azok – súlyos idegbeteggé lesz, ha
természeti ösztönének nem tesz eleget, avagy azt rá nézve perverz
módon elégíti ki.
A legtöbb urning kínos helyzetben van. Egyik oldalon az ab-
normis erős, kielégítésben jóttevő, mintegy természeti törvénynek
érzett ösztön a saját nem tagjai iránt – másik oldalon a közvéle-
mény, mely tetteiket pellengérre állítja és a törvény, mely szégyen-
letes büntetéssel sújtja őket. Egyfelől kínos lelkiállapotok, melyek
kedélybetegségekhez, Öngyilkossághoz, de legalább is ideggyéngülés-
hez vezetnek – másfelől a szégyen, állás elvesztése stb. Nem lehet
kétely aziránt, hogy a szerencsétlen kóros dispositio és természeti
hajlam kényszerhelyzeteket teremt. A társadalom és a törvény köte-
lessége e viszonyok enyhítése; a társadalomé oly módon, hogy e sze-
rencsétleneket sajnálja, de nem veti meg, a törvényé pedig annyi-
ban, hogy nem bünteti őket, ha azon korlátokon belül mozognak,
melyeket a nemi élet tevékenységének egyáltalán felállítottak.
Ε felfogások és követelések jogosultságának bizonyítására
legyen szabad egy urningnak szerzőhöz intézett promemoriáját itt
közölnöm; e sorok írója előkelő állásban van Londonban.
„Fogalma sincs, hogy mily súlyos, örökös küzdelmet kell foly-
tatnunk – különösen nekünk, akik gondolkozunk és finoman érzünk
– s mennyit) szenvedünk a rólunk és „erkölcstelenségünkről” ala-
kult hamis nézetek súlya alatt.
Az ön felfogása, hogy a szóban forgó jelenség végső elemzésé-
ben a legtöbb esetben veleszületett „kóros” dispositióra vezethető
vissza – teszi talán leginkább lehetővé azt, hogy az uralkodó elő-
ítéleteket legyőzve, megvetés és undorodás helyett részvétet keltsen
irántunk, szegény „beteg” emberek iránt.
Bármennyire is hiszem, hogy az ön által képviselt nézet ránk
nézve a lehető legelőnyösebb, mégsem merem a tudomány érdekében
e szót: „kóros” minden megjegyzés nélkül acceptálni és bátorságot
veszek magamnak arra, hogy erre vonatkozólag néhány észrevételt
tegyek.