Psychopathia sexualis különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre.

21
mányozzák az államot, úgyhogy ez tönkremegy. (XIV., XV. Lajos
korabeli maitresse-uralom, az ókori Görögország hetaerái.)
Számos államférfiú életrajza – úgy az ó- mint az új korból -
^.rra tanít, hogy azok a nők rabszolgái voltak azon fokozott érzéki-
ség következtében, melyet viszont neuropathiás elváltozások magya-
ráztak meg.
Az emberiség psychologiai éleslátására vall az, hogy a kato-
likus egyház papjait nőtlenségre (coelibatus) kötelezi és ezáltal az
érzékiség alól emancipálni óhajtja, hogy teljesen hivatásuknak szen-
telhessék magukat.
Kár csak az, hogy a coelibatusban élő pap nem válhatik ré-
szesévé annak a nemesítő befolyásnak, melyet szerelem s ezáltal a
házasság a jellemfejlesztésre gyakorol.
Minthogy a természet a férfinek aggresszív jellegű szerepet
juttatott a nemi életben, könnyen az a veszedelem érheti, hogy az
«rkölcs- és törvényszabta határokat túllépi.
Végtelenül súlyosabb erkölcsi és törvényi (jogi) megítélés alá
kell hogy essék a nő házasságtörése a férfivel szemben. A házasság-
törő nő nemcsak önmagát becsteleníti meg, hanem férjét és egész
családját is, nem is szólva a „páter incertus” okozta gyalázatról.
Természeti ösztöne és társadalmi állása könnyen tévútra vezethetik
a férfit, míg a nőnek sok körülmény biztosít védelmet.
A házasságon kívül élő nőnél is egész más elbírálás alá esik
a nemi élet, mint a férfinél. A társadalom a nőtlen férfitől erkölcsös
életmódot követel, a nőtől ezenfelül szüzességet is. A mai társadalmi
élet kulturális magaslatán a nőnek nemi helyzete, mely egyszersmind
a szociális és erkölcsi érdekekkel is számol, nem képzelhető el más-
képpen, csak mint hitvestársé.
A nőnek, még a becstelen, bűnbeesett nőnek is eszménye, vég-
célja a házasság és mindig az is marad. Helyesen jegyzi meg Mante-
gazza, hogy a nő nemcsak nemi ösztönének kielégítésére vágyik, de
védelmet és eltartást is keres a maga és gyermekei számára. Jobb
érzésű férfi, bármennyire érzéki is, feleségül oly nőt óhajt, aki szűz.
Ε célnak, mely egyedül méltó hozzá, elérésben védőpajzsa és
dísze a nőnek a szemérmetesség. Mantegazza ezt igen finoman „a
physikai önbecsülés egy formájának” nevezi.
Nem itt a helye, hogy a nő ezen legszebb díszének fejlődését
kutassuk anthropologiai-történeti alapon. Valószínű, hogy a női sze-
mérmetesség a kulturális fejlődés gyümölcse, mely átöröklés által
tenyészik tovább.
Csodálatos ellentétben áll vele a testi bájaknak alkalomadtán
való kifejezésre juttatása, amit a divat törvényei és a közmegegye-
zés szentesítettek; hisz a legtartózkodóbb hajadon is szeret tetszeni