Psychopathia sexualis különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre.

139
nélkül vonta magára a kisasszony haragját, és ezzel együtt újból
való elveretését; ez azonban utoljára történt, mert a kisasszony va-
lami különöset vett észre a verés előidézte hatásban, és ettől fogva
nem is aludt a 8 éves gyermekkel egy szobában.
Rousseau ez idő óta szükségét érezte, hogy neki tetsző nők által
a la mademoiselle Lambercier ütlegeltesse magát, bár határozottan
állítja, hogy ijúkoráig mitsem tudott a két nem egymáshoz való vi-
szonyáról. Rousseau-t – mint az közismert dolog – csak 30 éves
korában avatta a szerelem tulajdonképpeni rejtelmeibe Madame de
Warrens, ekkor veszítette el ártatlanságát. Eleddig csak homályos
érzések és a passiv flagellatio szellemében nyilvánuló ösztönök ve-
zették nőhöz. Rousseau részletesen leírja, hogy nagyfokú nemi szük-
séglete mellett mennyit kellett szenvednie azon sajátságos, kétség-
telenül a botütések felkeltette érzékiségtől; égett a vágytól és kép-
telen volt azt kielégíteni. De téves dolog lenne azt hinni, hogy
Rousseau-nál a flagellatio volt a végcél. Ez csak egy a masochismus
jellegével biró képzetkört élesztett föl benne. Mindenesetre abban
van ezen érdekes önmegfigyelés lélektani magva. A lényeg nála is az
alárendeltség érzése volt. Fényesen bizonyítja ezt ő maga „Confes-
sions”-jában, mikor azt mondja:
„Être aux genoux d'une maîtresse impérieuse, obéir à ses ord-
res, avoir des pardons à lui demander, étaient pour moi de trèè
douces joissances”.
Ez idézet azt mutatja, hogy írója előtt a fődolog a nőnek való-
meghódolás tudata volt.
Azonban Rousseau maga is tévedett akkor, midőn feltette,
hogy ezen ösztön, t. i. a nőnek alávetni magát, a flagellatio képzeté-
ből tisztán képzettársítás útján származik:
„N'osant jamais déclarer mon goût, je l'amusais du moins par
des rapports qui m'en conservaient l'idée”.
Rousseau esetében csak akkor láthatunk tisztán, ha a maso-
chismusnak újabban észlelt sok más esetével vetjük össze, amelyek-
ben flagellatio egyáltalán nem szerepel, úgyhogy azokban világosan
felismerhető a megalázási ösztönnek elsődleges, tisztán lelki Charak-
tere, és akkor tévedésnek fogjuk mondani azt, amit Rousseau saját
állapota vizsgálatánál szükségesnek talált felvenni.
Jogosan figyelmeztet Binet is (Revue anthropologique XXIV.
256. 1.), aki beható elemzés tárgyává tette Rousseau esetét ennek
masochistikus jelentőségére, amennyiben azt mondja: „Ce qu'aime
Rousseau dans les femmes, ce n'est pas seulement le sourcil froncé,
la main levée, le regarde sévère, l'attitude impérieuse, c'est aussi
l'état émotionnel, dont ces faits sont la traduction extrérieure; il