Zardán, a zsarnok - MEK

– Persze, néhány percig valóban, de azután! Nekem elhiheted, tapasztalatból beszélek!
Egészen felfrissülsz, mert jól átjárja a levegő a véredet, az agyadat... tudod ugye, tanítottalak,
hogy az ember lényege az agya... egészen más szemmel látod a világot utána! Elégedett vagy,
boldog, nyugodt...
– Még szép, mert már nem kell futni...
– Ne tedd, ha nem akarod. Én a testvéreidet sem kényszerítettem a tanulásra, veled sem
kínlódom, ha nem hiszel nekem a te dolgod... De én magam is szoktam rendszeresen futni.
– Mikor?! Még sosem láttalak!
– Hajnalonta. Akkor frissebb a levegő.
– Hideg!
– Néha. Nem számít. De tőlem most is futhatsz, jó az akármikor!
– Mennyit szoktál futni, Fullió?
– Néhány kört teszek mindig a város körül.
– Tessék?!
– Te hányat bírnál, Zardán?
– Nem tudom, talán egyet vagy kettőt...
– Vagy felet sem... – nézett végig rajta gúnyosan Fullió.
– Igenis bírnék kettőt... na, egyet mindenképpen!
– Fogadsz velem?
– Mibe?
– Ha nem bírsz ki egy kört sem, megeszel egy csalánlevelet.
– Hogyne, hogy összeszurkálja a pofámat!
– De hiszen azt mondtad, bírod! Vagy nem bízol magadban? Csak hősködtél az előbb?
– Jó, legyen, de ha én nyerek, te is megeszel egy csalánlevelet!
– Kezdhetjük! – állt fel Fullió. S erre Zardán nekilendült...
Alig futott pár lépést, máris nagyon megbánta. Eszébe jutott anyja intelme. Fullió nagyon
magabiztos volt. Hogy is remélheti, hogy legyőzheti, ha netán valóban varázsló az öreg?!
Aztán az jutott eszébe, hogy nem kell legyőznie Fulliót, csak hogy ő maga bírja a távot. Ez
kissé megnyugtatta.
Fullió alkalmazkodott Zardán tempójához. Nem maradt le, de meg sem előzte, és nemcsak
bírta úgy, mint az ifjú, de még csak nem is izzadt, holott Zardán még félig sem kerülte meg a
várost, de már ömlött róla a víz. Lihegett, néha támolygott is.
– Na, hogy is vagyunk azzal a két körrel? – kérdezte Fullió.
– A fogadásban... csak egy szerepel... – lihegte Zardán, és elhomályosodott minden a szeme
előtt. De még nem adta fel.
– Figyelj! – szólt hozzá Fullió, akinek futás közben is maradt ereje beszélni, sőt oktatni őt. –
Te igazából nem vagy fáradt.
– Hülye! – kiáltotta Zardán, mert ezt a gúnyt már nem bírta elviselni.
13