Zardán, a zsarnok - MEK

Mindenesetre, amikor a menekülők nyomában Zardán elérkezett Kucurmin városhoz, s
megtudták, hogy a király biztos nem él, mert látták, hogy Zardán egyik seregrésze utoléri az
uralkodót – ezután nem is lehetett kétséges, hogy a városban csakis Trakancilla parancsának
engedelmeskedhetnek! Trakancilla királyné pedig tanulékony volt, s parancsba adta, hogy
tegyék le a fegyvert, s nyissák ki a kapukat Zardánnak.
Ő maga pedig eléje ment.
– Másodszor is özvegységbe taszítottál, uram! – mondta neki, alázatosan lehajtva a fejét.
– Hidd el, igazán nem akartam! Megkérdezheted a katonáimat, szerettem volna élve elfogni a
férjedet! Tanult embernek ismertem meg, hiszen nyert is a tudáspróbán, szerettem volna
megegyezni vele, de hát a bolond állatja inkább öngyilkos lett! Rajtam nem múlott volna,
hogy megkíméljem az életét, bár bevallom nem annyira miattad Trakancilla, inkább hogy okos
emberek szolgáljanak. De hát így esett, na!
– Most mi lesz velem?
– Nézd, én nem akarom, hogy a szükségesnél nagyobb kellemetlenséged legyen! Ha nem
nyitottál volna kaput nekem, megint elküldelek Nevető Tűzhöz, mostanában ezt szoktam a
királynékkal tenni, te csak az első fecske voltál, a hagyományteremtő, de azóta sokan
megjárták már ezt az utat! Így azonban, hogy volt elég eszed, és nem kényszerítettél ostromra,
azt mondom, hogy mehetsz amerre akarsz, még azt is megengedem, hogy magaddal vigyél
bármit, amit akarsz és tudsz, egyetlen feltételem, hogy az nem lehet több, mint amit elbír
egyetlen ló, úgy, hogy te is rajta ülsz! De nem kutatlak át, lehet a csomagodban arany vagy
ékkő is, ha akarod! S azt hiszem olyan nagylelkű vagyok, mint még soha egyetlen hódító sem!
– Uram, attól tartok hamar kirabolnának, még meg is ölnének azokért a kincsekért!
– Erről már nem tehetek, Trakancilla!
– Kérlek könyörülj rajtam, s inkább végy feleségül!
– Ez sajnos lehetetlen! Annyira azért nem bízom benned! Hogy is tehetném, hiszen már két
férjedet is megöltem! Még ha nem is tulajdon kezemmel!
– Akkor tedd, hogy megteszel Kucurmin királynőjének! Hallottam, hogy a behódoló
uralkodók megtarthatják uralmukat! Minden törvényedet betartom és betartatom, ígérem, és
én azzal, hogy kaput nyitottam neked, behódoltam, vagy nem?!
– De igen, de a férjed akkor is csatát vívott ellenem! Meg különben is: te, Trakancilla, nem
tudsz írni-olvasni! S én igyekszem olyan királyokat és királynőket megtenni a városok élére,
akik képesek elolvasni a leveleimet, tehát legalább olvasni tudnak, de lehetőleg nemcsak azt,
hanem minél okosabbak! Ha ezt tudnád, hát ki tudja... nem mondom biztosra, de akkor talán
meghagynálak, hogy itt királyné helyett királynő legyél! Elgondolkodnék a dolgon,
mindenesetre! Fontolóra venném a dolgot! De így semmiképp sem, ne is haragudj! Bár minek
is mondok ilyesmit, úgyis tudom, hogy haragszol!
– Akkor nincs más választásom, s követem a királynék útját: megyek Habedába! – szólt
Trakancilla, s úgy is tett. Bár ezúttal legalább szabad emberként érkezett oda, s ez lényegesen
kellemesebb volt.
Nevető Tűz nem csekély meglepetéssel fogadta.
– Hát te?!
– Igaza volt Xínek! – sóhajtotta Trakancilla.
341