Zardán, a zsarnok - MEK

is, ami pedig határtalan csoda, mert a férfiak nem szokták tisztelni a nőket! Legfeljebb a
hetérákat, de gyakorta még azokat sem, s még ha igen, akkor is csak alig-alig! A férfiak senkit
nem szoktak tisztelni, aki gyöngébb náluk! De Ő – más! Még ha nem volna is szép vagy
gazdag vagy akár okos sem volna, soha el nem hagynám őt, mert ezt soha senkitől meg nem
kaphatom! De tudom persze, hogy ezt te nem érted, királynő.
– Tévedsz! – mondta komolyan Nevető Tűz. – Irgalmatlanul nagyot tévedsz! Nem is sejted,
hogy mennyire megértelek, és milyen mélyen átérzem a szavaid jelentőségét! – és olyan
komolyan meredt Lúriára, hogy az szinte megijedt. De mielőtt kérdezősködhetett volna,
Nevető Tűz elmosolyodott, s így szólt:
– Nézzük meg azokat a kincseket.
Lúria megmutatta neki. Nevető Tűz elámult a roppant mennyiségen.
– Ugyancsak bőkezű a te urad, és ugyancsak üres lehet a zsepezi palota most!
– Hát igen, az igaz, hogy a palota most üres, de engem nem zavar! – vont vállat Lúria.
– Téged? Talán inkább Zardánt!
– Őt sem, de engem sem.
– De hát miért fontos az, hogy téged zavar-e?
– Tulajdonképpen nem fontos, bár sokan azt hiszik, hogy fontos is lehetne: ugyanis én vagyok
Zsepez királynője! Vagyis, még nem, de akkortól, hogy visszajöttem tőled!
– Micsoda?! Hogyhogy te vagy Zsepez királynője?!
– Már hogyne lehetnék! Zardán isten természetesen azt tesz meg királynak vagy királynőnek,
akit csak óhajt!
– Na, de egy nőt?!
– Nevető Tűz, ezt épp tőled ki magad is nő vagy, igazán nem vártam!
– Félreértesz, énnékem igazán semmi kifogásom a nők uralma ellen, de azt is tudom, miként
vélekednek az ilyesmiről a férfiak!
– Csakhogy Zardán isten elsősorban nem férfi, hanem isten! Te nem láttad őt a túlvilágon a
maga isteni valójában!
Nevető Tűznek erről ugyan megvolt a maga véleménye, de annak elmondása helyett így szólt:
– Én aztán igazán nagyon örülök neki, ha ilyen szomszédom lesz, mint te, Lúria! – és
barátságosan megölelte.
Lúria azonban kibontakozott a karjaiból, s kissé szomorúan így szólt:
– Ne ölelgess, Nevető Tűz, mert nem akarok aljasnak tűnni önmagam szemében!
– Hogyhogy?!
– Nem akarom, hogy később, jelképesen bár, de azt a kezet kelljen megütnöm, mely valaha
megölelt! Mert ne feledd: bár békét szeretnék, de ha Zardán isten elrendeli, ellened támadok!
Nekem ő adta vissza az életet, s az övé vagyok! Tudom, te nem hiszel ebben. Még azt is
tudom, sejtem, mit hiszel, mert okos nő vagyok: biztos úgy gondolod, valami csalafintasággal
csak megmentett. Ez nem igaz, én tudom, hogy valóban feltámasztott, de még annak sincs
jelentősége, ha valóban így történt. Még ha itt és most azonnal bebizonyítanád valahogyan azt,
hogy Zardán nem isten, ha magad mutatnál nekem valami ügyes bűvésztrükköt, mondván,
303