Zardán, a zsarnok - MEK

hogy már jó ideje ő a királyuk, már csaknem egy teljes napja! A többi foglyot is lefegyverezte,
s gyorsan maga előtt hajtva őket, sorra felkereste mindegyik várost, ami a királyát vesztette, s
amint azok látták egykori hadseregüket legyőzve, s e foglyok a kapu alá érve elmesélték, hogy
nincs már királyuk, de Zardán isten kegyes és senkit nem akar bántani – kinyíltak a kapuk, és
Zardán ezeket a városokat további harc nélkül megszerezte. A királyi család maradékait
ezekről a helyekről is mind elküldte Nevető Tűznek. Most már sok királyné és királylány volt
Nevető Tűz kényszerű vendége, s meg is írta Zardánnak, hogy hanyagolhatná már egy kis
időre a hódításokat Zardán isten, mert nem tudja olyan gyorsan kiosztogatni a királynékat,
ahogyan Zardán küldi neki, így is szinte minden napra jut egy tudáspróba!
Ez persze inkább csak tréfaság volt, de az biztos, hogy mostanában elég gyakori volt az efféle
ünnepség Habedában, és így e városban már nemcsak Nevető Tűz érzett meleg rokonszenvet
Zardán iránt, hanem hovatovább minden habedai is. A fiúk és férfiak azért, mert titkon
reménykedtek, hogy ők is királynéhoz jutnak, vagy esetleg királylányhoz, kinek-kinek ugyebár
az ízlése szerint, a nők meg azért, mert élvezték a kárörömöt, hogy lámcsak, másoknak, méghozzá
az eddig irigyelt királynéknak, mennyire rosszul megy manapság! És az is jó volt, hogy
sok-sok férfi mostanában nem a kocsmákba megy, hogy onnan jól berúgva jöjjön haza, s
összeverje őket, hanem ehelyett iskolába igyekszik, hogy tanuljon valamit!
Igen, egészen megkedvelték Zardánt. Adja az ég, hogy valóban meghódítsa a Völgyet, küldje
csak el nekik az összes királynét és királylányt, amíg nem támad Habedára, ők csak a
legjobbakat kívánják neki!
Zardán egyelőre nem is tört Habeda ellen, tovább vonult a Licilen felfelé, mert ott még volt
néhány kicsi városka. Nem is lehetett kétséges, hogy azokat is napokon belül meghódítja.
Közöttük volt ugyanakkor Kucurmin is, ahol Loi volt a király, s a felesége Trakancilla
királyné!
Ez a Loi király pedig azon szövetségbe tartozott, melyet épp most vert széjjel Zardán! Loi
nem volt ott Prácelga alatt, mert épp a Trakancillával kötött lakodalma miatt kissé elkésett. Ha
nem is mézesheteket, de legalábbis mézesnapokat ki szeretett volna élvezni vele, s meg is
tette, mert király volt, tehette, senki nem parancsolt neki. Aztán csak megindult a seregével a
Licil mentén lefelé, de még oda sem érhetett Prácelga alá, máris szembetalálta magát Zardán
vonuló seregével!
Nem is lehetett kétséges, hogy kit ért nagyobb meglepetés. Zardán felderítői messze a sereg
előtt jártak, s idejében értesítették Zardánt arról, hogy egy kisebb sereg közelít. E sereg persze
csak Zardánhoz viszonyítva volt kicsi, valójában itt a környéken Loi királynak volt a
legnagyobb serege, majdnem háromezer fő! De amikor felkészületlenül belerohantak Zardán
jól felkészült tízezrébe, nem is lehetett vitás, hogy mi a sorsuk, hogy ki győz. Annyira nem,
hogy rögvest menekülni kezdtek, és Zardán mindössze azt a csapatot üldözte a menekülő
ellenségből, melyben, úgy sejtette a zászlók és a díszes ruhák alapján, a király lehet. Utol is
érték az emberei, s bár Zardán mondta nekik, hogy jobb szeretné élve a királyt, de csak a fejét
hozták el neki.
– Kár! Élve akartam! – mondta sajnálkozva.
– Nem lehetett, uram! – vonogatta a vállát szomorúan az üldözők kapitánya. – Utolsó
leheletéig védekezett, amikor meg mégis hálót dobtunk rá, magába döfte a kardot!
Így esett, hogy Trakancilla királyné másodszor is özvegységre jutott. Igaza volt a lányának!
Bár azt talán még Xí sem sejtette, hogy ilyen hamar jut újabb özvegységre édesanyja!
340