Zardán, a zsarnok - MEK

Kiderült, hogy Zardán részéről csak csel volt, hogy úgy tett, mint aki Habedát akarja megostromolni.
Valójában azonban az éj leple alatt megkerülte jó messziről és teljes csendben a
négy király seregét, letáborozott a hátuk mögött, s most onnan támadott! Ez pedig azt
jelentette a számukra, hogy sehová máshová nem menekülhettek, egyedül csak Habeda felé!
Márpedig menekülni muszáj volt. Mert e seregnek még nem volt semmiféle csatarendje, a
katonák jószerivel fel sem ébredtek, sokan akkor kapkodtak a fegyvereik után, amikor Zardán
falanxa már a nyakukon volt. S a katonák rendezetlen tömegébe vaskos ékként tört be a
falanx, aki ellenállt, azt szétlapította, a többieket elsodorta Zardán fekete ruhásainak lendülete,
s mindenki futott amerre látott...
Egészen addig, míg Habeda falai meg nem állították a futásukat. Sőt, már jóval előbb meg
kellett, hogy torpanjon a futásuk, mert a városfal hemzsegett a habedaiaktól, akik lőtték őket
íjjal-nyíllal, parittyával, hajítógépekkel, s ha valamelyik ellenség elég közel ért, egyszerűen
iromba köveket dobáltak rájuk puszta kézzel, vagy, hogy lehűtsék a menekülésben kiizzadt
testüket, jó hideg vízzel zúdították nyakon. És ezeknek most nemigen maradt idejük, hogy a
habedaiakra nyilazzanak, sokuknak nem is volt kéznél az íja, ostromlétrákkal sem volt idejük
törődni, hogy megpróbálkozzanak a falra mászással, hanem igyekeztek két oldalra elszaladni a
városfal alatt. Az irányváltás azonban lelassította őket, s így beérte őket a falanx.
A menekülni nem tudó, bekerített seregen iszonyú rémület lett úrrá, néha már egymást vertékcsépelték,
hogy gyorsabban futhassanak előre, míg csak észre nem vették, hogy nincs hová
futni. Végül mást nem tehettek, megadták magukat, a hóba feküdve, de még így is csak
azoknak volt szerencséje, akik Zardán seregéhez közel adták meg magukat, mert a habedaiak
nem tisztelték a megadás jelét, túl sok szenvedést okozott nekik ez a sereg, s bizony voltak
olyan kegyetlenek, hogy aki nyíllövésnyi közelségben feküdt le a hóra, azt kímélet nélkül
halálra nyilazták.
Mindazonáltal így is nagyon sok foglyot ejtettek Zardánék. Mikor megszámlálták őket és a
halottakat, kiderült, hogy az ostromlókból elesett nem egészen ötezer fő, s foglyul ejtettek
valami tizenkétezret. Ez azt jelenti, hogy a négy város egyesült haderejéből alig nyolcezer
főnek sikerült elmenekülnie, tehát a sereg talán egyharmadának. Ez nagyon szép siker volt,
különösen, mert Zardán vesztesége mindössze háromszáznegyvenhét főből állott! Ez azt
jelentette, hogy az ellenségnek majdnem húsz halott katonájára jutott egy halott Zardánkatona!
S akkor még nem is lett ebbe beleszámítva a temérdek fogoly, s persze a legfontosabb:
a győzelem!
Egyedül azt tartotta kudarcnak Zardán, hogy a négy király közül mindössze Gyázsá királya,
Gangellár halt meg, a másik három elmenekült! Hiába, jó lovaik voltak, s eléggé gyávák is,
időben kezdték a menekülést! Pedig ez bosszantotta Zardánt, mert tudta, ha egy város királya
meghal a csatában, akkor szinte elég csak a város alá vonulnia, s az valószínűleg behódol!
Most mindenesetre a foglyokat, a gyázsái foglyok kivételével, beterelte Habedába, ahol
mindet megláncolták, s meg lett mondva nekik, hogy itt mindaddig rabszolgák, amíg Zardán
el nem foglalja a városukat. Azután visszatérhetnek!
Az újdonsült rabszolgák emiatt természetesen alig várták, hogy Zardán végre elfoglalja a
városukat... mert a habedaiak nem bántak velük túl kíméletesen, sőt Nevető Tűz kihirdette
nekik, hogy aki nem dolgozik elég serényen, azt egyszerűen férfiatlanítja! Nagy kárt okoztak a
városának, most igyekezzenek azt helyrehozni!
S hiába volt akármilyen hideg, még aznap neki kellett veselkedniük az itt-ott megsérült
városfalak helyreállításának, vágni kellett gerendának való fákat az erdőkből, hogy felépítsék
a falvak felgyújtott házait... gyalulni-faragni kellett a fákat, tüzelőt kellett gyűjteni, s mind-
395