Zardán, a zsarnok - MEK

nyitva állt az út, hogy személyes túlvilági védelmezőre tegyen szert, gyakorlatilag azonban
csak a leggazdagabbaknak volt meg erre a lehetőségük.
Nekik viszont ez nemcsak lehetséges volt, de szinte kötelezően elvárt, illendő.
Fulliónak erről is megvolt a magánvéleménye.
– Ez egy régi, már homálybavesző eredetű szertartás megváltozott formában való továbbélése.
Régen férfivá kellett avatni a fiúkat, minden fiút, ekkor mutatták meg nekik azt is, hogyan kell
a nőkkel szemben férfiként viselkedniük! Addig nem ölelhettek nőket sem. Ebből alakult ki e
szertartás.
A szertartás után a papnő, akit „megszállt egy istennő” a szertartás idejére, jóslatot is szokott
mondani a férfiról ki hálótársa volt, például ki szokta hangsúlyozni, hogy a megszületett
kisisten különösen az élet mely területein segíti majd az ifjút. Azon senki sem csodálkozott,
hogy minél gazdagabb ajándékokat adnak a szentélynek, annál hatalmasabbnak festik le a
kisistent, persze arra azért ügyelnek, hogy ne mondjanak olyasmit, amiről könnyedén kiderül,
hogy lehetetlenség, olyat például még senki papnő nem mondott, hogy a férfi majdan egymillió
birka ura lesz!
Lehet, hogy Fulliónak igaza volt, és ez egy férfivá avatási rítusból alakult ki, de az is biztos
volt, hogy amikor tizenhatodik születésnapja környékén Vordan király közölte Zardánnal,
hogy biztos, ami biztos, de befizette őt egy kisistenre, eddigre Zardán már nem félt attól, hogy
csődöt mond a papnővel szemben. Eddigre már jól tudta, miként mennek az ágybeli dolgok,
mert több rabszolgalánnyal is élvezte már az efféle örömöket.
Mindazonáltal nem tiltakozott. Úgy vélte, ez is növeli leendő alattvalói szemében a Hit
hatalmát, elvégre az csak jól hangzik, hogy a királynak van kisistene is. Arra is kíváncsi volt,
milyen lesz egy papnővel. Ráadásul erre a szertartásra nem volt alkalmas Dzampó szentélye,
egy távolabbi szentélybe kellett elmenniük ehhez. Ez a szentély nem valamelyik városban állt,
hanem Dzampótól jó egy heti lovasútra, a hegyekben, egy barlangban. Úgy hívták, hogy
Áfukecu.
Akkor komorodott csak el Zardán, amikor kiderült, hogy apja Negolárnak és Vuldegárnak is
akar kisisteneket szerezni.
– Nem kerül ez túl sokba? – kérdezte aggódva.
– De bizony fiam, de ezt nem lehet elkerülni! – felelte apja olyan tekintettel, hogy Zardán
megértette, ez eldöntött tény, s nem is mert tovább ellenkezni.
Az útra majdnem az egész nemesség elkísérte Zardánt és Vordan királyt. S mert egy ilyen út
nem volt akkoriban veszélytelen, kétszáz harcos tartott velük. Ehhez még hozzá kell számítani
jó nyolcvan főnyi szolgaszemélyzetet, akiknek nagy része a szentélynek járó ajándékokat
cipelte, s így elmondható, hogy meglehetősen népes volt a táboruk, amikor a soknapi út után
sátort verhettek Áfukecu szentélyével szemben, egy riasztóan meredek domboldal tövében.
Még szerencse volt, hogy már elmúltak a nagy tavaszi esőzések, másképp állandóan az özönvíz
fenyegette volna őket, hogy kiönti az előkelő vendégeket a sátraikból.
Alig húsz lépésre tőlük kis faházikó zárta el előlük a barlang száját, ahol a misztériumnak le
kell zajlania. Csakhogy ez az ajtó egyelőre zárva volt előttük, még a király előtt is! A szentély
vezető papja elfogadta ugyan az ajándékokat, de senkit be nem engedett, csak annyit mondott,
hogy természetesen semmi akadálya annak, hogy a királyfiak kisisteneket kapjanak, de ehhez
meg kell várni a kedvező előjelekkel biztató időpontot, amit majd a madarak repüléséből és a
csirkék beléből ő ki is olvas; – addig várakozzanak nyugalommal!
28