Zardán, a zsarnok - MEK

annyira a városi katonaság legyőzése lett a feladata, inkább hogy a rabszolgákkal szemben
megvédje az ártatlan falusi polgárokat.
Ez a város tehát nagyobb veszteségeket szenvedett, mint az előzők, de még ez is kisebbet,
mint ami szokásos volt egy háborúban. A király feje itt is lehullott, a fiáé ezúttal nem, mert
volt ugyan fia, három is, de a legidősebb is csak három éves, így ezeknek megkegyelmezett
Zardán. Királylány itt nem volt, a királynét itt is elküldte Nevető Tűzhöz. Méghozzá nem is
egy királynét, merthogy volt belőlük nyolc is!
E várost felajánlotta Vuldegárnak, de az azt mondta, hogy ez még kisebb, mint Zsepez, ne
akarja őt Zardán ilyen hitványsággal kifizetni! Ő igenis Gyázsát akarja, ha már nem lehet Habedát!
Vagy esetleg még tovább vár, jó lesz neki Gigliora is...
– Még mit nem, te szamár! Gigliora az enyém! Az lesz a fővárosom! – és Zardán fityiszt
mutatott öccsének.
– Jó, jó, na, csak mennénk akkor már Gyázsá ellen...
– Annak is eljön majd az ideje!
Így aztán ennek a városnak a királyságát Zardán Trévinek juttatta! Ezt mondta neki:
– Úgyis tehozzád illik, hiszen e város neve az, hogy Vréti! Milyen jól hangzik, hogy Trévi,
Vréti királya! És illik is, hogy király legyél, hiszen nyertél Nevető Tűz tudáspróbáján!
– De nem nyertem el a királynét.
– Kapsz most helyette királyságot! Tehát oda se neki! Vagy nem akarsz király lenni?
– Már hogyne akarnék! Hű királyod leszek, Zardán isten!
Így a következő városhoz Zardán Trévi nélkül vonult. De bár így egy jó kapitánnyal kevesebb
maradt a seregében, ezzel többet nyert, mint vesztett, mert emberei látták, hogy Zardán
nemcsak a testvéreinek és feleségeinek juttat királyságokat, de valóban ad a megbecsült
katonáinak is! Most már elhitték, hogy nagyon is komoly dolog lesz ám a fél év múltáni
tudáspróbája, és elkezdték körülsündörögni Ízilájt, Szigmillát, meg az olvasni tudó többi nőt
és egy-két férfit, hogy ugyan tanítsák őket is! De a férfiaknak eszük ágában sem volt, hogy
konkurrenciát teremtsenek maguknak, ők maguk szerettek volna királlyá lenni, nem másokat
segíteni ehhez hozzá! Végül nem volt más lehetőség, Zardán néhány olvasni tudó felesége
megígérte, hogy amint vége ennek a hadjáratnak, s visszatérnek Zádor környékére, a téli
hónapokra nyitnak egy iskolát, ott tanulhat, aki akar! Fel is írták előre a jelentkezők nevét. S
íme, kiderült, hogy ez nagyjából az egész hadsereget jelenti! Csak néhány egészen öreg katona
nem bízott benne, hogy érdemes tanulnia, hogy az sikerülne neki, de korántsem mindenki,
mert volt például hatvanhárom éves veterán is, aki úgy gondolta, hátha sikerül vénsége napjait
majd királyként eltengetnie!
A nők először kétségbeestek, ennyi emberrel semmiképp sem boldogulhatnak! Márpedig
mind hangosan követelték, hogy vagy tanítsák mindegyiküket, vagy senkit sem, mert mind
megérdemlik! De Íziláj nem csüggedt, hanem egy nap szólt Zardánnak, hogy ő itthagyja a
hadjáratot, mert sürgős dolga van Habedában!
Zardán tudta is, hogy mit akar ott Íziláj, s egy erős kísérőcsapattal elengedte.
Így esett, hogy Íziláj másodszor is elment Nevető Tűzhöz, méghozzá jóval nagyobb örömmel,
mint legelőször, mert úgy sejtette, sikerült végre megfogannia Zardántól! Ugyan még semmi
nem látszott rajta, de nem bírta magába fojtani az örömét, s már találkozásuk legelső pillanatában
elújságolta Nevető Tűznek, hogy milyen boldog, mert már három napja késik neki!
332