Zardán, a zsarnok - MEK

– És mit szóltak erre a feleségei?
– Örültek, hogy nem kellett követniük Molbangot a tó alá! Lúria pedig, a legcsinosabb, még
maga biztatott, hogy tegyem meg mielőbb! Nagyon utálta a vén királyt, amiért az még külön
megeskette a fiát és más főembereket a halálos ágyánál, hogy az összes feleségét vele temetik
el! Még le is köpte a vízbe dobás előtt a király tetemét!
– Sok tisztelet nincs abban a nőben... – csóválta a fejét Vordan, aztán újra megkérdezte:
– Tehát, remélem adsz a kincsekből szülővárosodnak?!
– Igen, de csak egészen keveset. Ellenben mégis jól jár majd mindenki, mert az első időkben
rengeteg mindenre lesz szüksége az új városomnak, s ezt mind tőletek veszem meg, és
hajlandó vagyok jó árat fizetni!
Mielőtt azonban Zardán megalapította volna az új várost, úgy illett, hogy résztvegyen a
tiszteletére rendezett ünnepségen. Azt pedig a város főterén tartották meg, s addig díszfelvonulásban
ment végig a hajójától. Úgy döntött, erre az alkalomra az addig már megszokott
fekete ruháját viseli, s Íziláj is ugyanúgy öltözködik, ahogy Mubszár király palotájába ment.
Dzsadzsilla is a fehér ruháját viselte, Derbilla is a rózsaszínet, Szigmilla is a kéket, de Zardán
többi felesége is mind egyszínű ruhát öltött magára, különböző színekben pompáztak
természetesen, és ezt a dzampóiak nagyon élvezték! Annyira, hogy Zardán ezáltal egészen új
divatot teremtett: lassanként minden dzampói nő egyszínű ruhába öltözött, még maga Zardán
panaszkodott egy alkalommal, hogy már nem tudja lassan, ki a felesége és ki nem, hiszen
mindenki egyszínű!
– Nem mindegy az?! – nevetett rá kacéran Szigmilla. – Hiszen úgyis mindenkit megkaphatsz,
és szerintem még a férjek sem bánnák, ha lefektetnéd a nejüket, hiszen az más, ha egy igazi
isten hál a nejükkel, az nem szégyen, hanem még megtiszteltetés is! És tényleg mindenkit
megkaphatsz – még engem is, ha akarod!
– Én akarnálak is, de csak ha hű tudnál maradni! – felelte komolyan Zardán.
– Az nekem nem megy... de azért nagyon szeretlek! – simogatta meg bátran az isteni arcot
Szigmilla.
Az új divat természetesen nemcsak Dzampóban harapódzott el, nem kímélte Zardán új városát
sem, mely városnak Zardán különben a Zádor nevet adta. Ez a szó semmit nem jelentett, ő
találta ki, azt mondta, jó név egy városnak, és hasonlít is kicsit az ő nevéhez. És hovatovább e
divat Zádor lakóit úgy megfertőzte – ez a divat, amit pedig nem is Zardán, hanem Szigmilla
talált ki –, hogy már nemcsak a nők, de a férfiak is egyszínű ruhákba öltöztek! S különösen
sokan választották maguknak a fekete színt. Ennek persze megvan az az előnye, hogy a piszok
kevésbé látszik meg rajta, de a viselőit nem ez a gyakorlatias indok motiválta, hanem az, hogy
szeretett vezérükhöz-istenükhöz, Zardánhoz hasonlítsanak!
Ám amikor Zardán a megérkezése utáni napon kilovagolt a Dzampó körüli mezőkön
letáborozott jövevényekhez, akkor ez még mind a késői jövőben rejtezett. Mindenesetre a
fogadtatás nem volt barátságtalan, már csak azért sem, mert Zardán a meglátogatásuk előtt jó
pénzért rengeteg ennivalót vett a dzampóiaktól, s most ezt néhány szekérre rakva kivitte Zádor
leendő város polgárainak, akik alig valamivel néztek csak ki különbül, mint egy kolduscsapat.
Némelyikük aztán olyan vadul vetette magát az élelemre, mint aki napok óta nem evett egy
falatot sem, s ez különben könnyen igaz is lehetett!
266