Zardán, a zsarnok - MEK

számára! Ezeket is meg lehet ölni egy ügyes ütéssel, de nehezebben, mint egy valódi embert,
mert nagyon hosszú kezük van, ráadásul nem ismerik a félelmet! Teljesen mindegy, hogy
milyen ellenséggel kerülnek szembe, nem futnak el, nem menekülnek el, a csatában fegyelmezetten
mozognak, egyik katona sem előzi meg a másikat, egyszerre lépnek, egyszerre emelkedik
szúrásra vagy vágásra a kardjuk, mennek előre megállíthatatlanul, s ha egyikük netán
elesik, azonnal a helyébe lép egy másik gépkatona a hátsó sorból, s halad egy tömegben előre
az egész gépkatona-csoport a harctéren! Sajnálattal kell közölnöm veletek, hogy nemsokára
meg kell küzdenetek ezzel a gépkatona-hadsereggel! Még szerencse, hogy nem féltek, mert ti
bátor, nagyszerű katonák vagytok! Milyen jó is, hogy ilyen remek katonáim vannak, mint ti!
Ahogy Zardán körbenézett a katonáin, azoknak az arcán mindent látott, csak lelkesedést nem.
Végül, nem is sokára, több helyütt tiltakozni is kezdtek a katonák, hogy hát ők természetesen
nagyon bátrak, de ahhoz szoktak hozzá, hogy emberekkel harcoljanak, nem legyőzhetetlen
gépekkel!
– De hiszen mondtam, hogy ezeket is le lehet győzni! – ellenkezett Zardán.
– Persze, persze, de hát az azért mégsem ugyanaz, ugye, amikor ezek csak mennek előre, és
nem törődnek azzal sem, hogy meghalnak...
– Egy tömegben... – szólt egy másik katona, halkan, de olyan csend volt, hogy így is meghallották.
– Aha, tehát ti, a bátor katonák nem szívesen küzdenétek meg ezekkel? – kérdezte álszent
hangon Zardán.
– Nem, nem! Persze, hogy nem! – hallatszott a bizonykodás. – De értsd meg jó Zardán isten,
bármi más ellenséggel nagyon szívesen és bátran, mert mi tényleg nem vagyunk gyávák...
– Persze, ha varázsolsz nekünk is ilyen gépkatonákat... – szólalt meg egy fiatal legény. És
most Zardán ránézett.
– Ez az! Milyen jó ötlet! Íme egy okos ember! – mutatott a fiatal katonára. – Hát épp erről van
szó! Tudjátok meg ugyanis, hogy az imént becsaptalak benneteket! Nincsen egy város sem,
aminek gépkatonája van! Azaz... még nincs! Még. Mert hamarosan lesz! Az én városom lesz
ez a város! És a gépkatonák – ti lesztek! Ne ijedjetek meg, nem váltok igazából gépekké – de
éppen úgy kell harcolnotok, mintha azok volnátok! Az ellenséget hamarosan a páni félelem
keríti majd a hatalmába a láttotokra, sőt, már a legelején meg lesz zavarva, mert azt sem tudja
majd, miként támadjon meg benneteket!
És Zardán tanítani kezdte katonáit, akik igencsak megkönnyebbültek, amikor megtudták, hogy
a félelmetes géphadsereg sehol sem létezik!
Zardán először is tömör négyszögletes rendbe sorakoztatta a katonákat, s a szélső sorokban
levőknek lándzsákat adott fegyverzetül. Az első sornak a legrövidebb lándzsát, a második
sornak a közepes hosszúságú lándzsát, a harmadik sornak a leghosszabbat. A középen állóknak
mind rövid lándzsáik voltak, amiket vonulás közben függőlegesen, heggyel felfelé kellett
tartaniuk. Ezenkívül minden harcosnak fegyverként szablyája volt és harci szekercéje. Mintha
ugyanis Zardán Nevető Tűz tanítványa lett volna, ő is gondolt rá, hogy milyen fegyver lenne
jó a páncélos ellenség ellen, s majdnem ugyanazt a fegyvert találta ki, mint Habedában Vipó
néne, csak neki nem fokosa volt, hanem szekercéje. Ez rövidebb nyelű volt, mint a fokos, de a
fejsze foka nehezebb, s ezzel lehetett fát is vágni, ami nem volt megvetendő előny, mert az jól
jöhet bizony várostromnál, amikor például ostromlétrákat kell ácsolni! Zardán gondolt a
jövőre a serege összeállításakor... de hogy ilyesmire nem gondolt Vipó néne, az megbocsátható:
Nevető Tűz nem akart megostromolni más városokat!
273