Zardán, a zsarnok - MEK

elehalhat, de vállalja a szülést, vállalja már akkor, amikor odaadja magát a férfi ölelésének.
Tehát veszélyt, kockázatot vállal, márpedig mi férfiak állítólag bátornak tartjuk azt, aki életveszélyt
vállal! Tudjátok, hogy miért nem becsüljük mégis a nők hősiességét?! Azért csak,
mert oly gyakori, annyira hozzászoktunk! De attól, hogy valaki gyakran végez hőstettet, attól
az még nem kevésbé hős, hanem sokkalta inkább!
Na jó, a nő szült, s tegyük fel életben maradt. De még nincs vége a hőstetteinek, mert még
csak most jön az igazi hőstettek ideje! Mert hiába szült, most nem pihenhet meg, mert
egyetlen nap pihenés nélkül rászakad a kisgyerek gondozásának megannyi baja! Az még a
legkevesebb, hogy szoptatni kell, még az is, hogy pelenkázni, pedig büdös ám a húgy és a
szar, hanem a kisgyerek óránként felsír, akkor szoptatni kell, tisztába rakni, ringatni, hogy
elaludjon, s mindezt éjszakánként is! A férfi csak alszik szépen az ágyban, fel nem ébred, ha
mégis, csak bosszús a gyerekre, és felkölti a nőt, hogy „hé asszony, megint nyűgös az az
átkozott kölyök, eredj és csinálj vele valamit, mert ha én csinálok annak nem lesz jó vége”!
Ezt teszi a férfi, de többnyire nem is kell felkölteni az anyát, mert az felébred maga is! Nem
kelti fel a férjét, hagyja aludni, sőt csitítja a gyereket, mert jaj csak fel ne ébressze a férjét...
pedig ő is fáradt ám, de zokszó nélkül tűri, hogy nem pihenhet, hogy jó három-négy évig alig
aludhat valamit! Ha jön a gyerek foga, sokszor egész éjjel ringatja a kicsit! És mire a gyerek
már kissé nagyocska lenne, hogy végre kis nyugta lenne a szerencsétlen nőnek, már ott a
következő, mert a férfi persze nem hagyott békét neki, tojózta szorgalmasan éjjel-nappal,
útban van a következő gyerek, s kezdődik minden elölről, de most még nehezebb, mert napközben
már a nagyobbik gyerekről is gondoskodnia kell, aztán már nem is egyről, de kettőrőlháromról
is! És persze mindemellett, az egész éjszakai nemalvástól fáradtan továbbra is
dolgoznia kell a mezőn vagy akárhol, magával cipeli hát a kisgyereket is, nemcsak a kapát,
cipeli azt oda-vissza, pedig nem könnyű teher! Néha már terhes is, amikor még nem tud járni
az előző gyerek, nagy hassal cipeli hát a kicsit a kosárban, vállán meg a kapát, sarlót!
Tudjátok, hogy igazat mondok, láthattok ilyesmit eleget! És ti azt mondjátok, hogy a nők nem
hősök?! Bizony mondom néktek isteni szavamra, hogy a nők nagyobb hősök! Sok-sok nő van,
sőt a nők többsége, akik még többet is dolgoznak életük során, mint a férfiak! Az igaz, hogy
gyöngébbek, ez nem is vitás, de hát mi a nagyobb hősiesség: ha egy gyönge ember hord el egy
nagy sziklát, vagy ha egy erős, akinek az úgyis könnyű?! Bizony mondom néktek, a nők szinte
mindegyike megannyi hős, hiába nem dicsekednek ezzel úton-útfélen! Ha valamelyik mégis
dicsekszik, mindössze azt teszi, amit mi férfiak rendszeresen szoktunk magunk is! Becsüljétek
meg hát a nőket, rossz szót ne halljak rájuk, főleg ne Szigmillára!
Ennyit mondott Zardán, és Szigmilla végtelenül élvezte, hogy így a védelmébe vette őt! És ezt
az érdemét, az életmentést nagyon irigyelte Dormilla!
Hogy most mégis Habedában maradt, annak oka az volt, hogy Íziláj is ott maradt, mert közeledett
a szülése ideje, bár mintegy másfél hónapja hátra volt még addig, úgy számolta, de
biztos, ami biztos, nem akart kockáztatni, és Dormilla úgy gondolta, jólesik neki, ha vele
marad. Meg aztán bejelentette a habedaiaknak, hogy ő tulajdonképpen nem Nevető Tűz,
hanem Dormilla, bár ő is úgy véli, hogy elcserélték gyerekkorában, és ő valójában Bícs király
leánya! Ez utóbbiban ugyan csöppet sem hitt, de Bícs király kedvéért mondta ezt. Ettől volt
hangos az egész város most, bár senki nem akadt, aki bánta volna, hogy ő nem Nevető Tűz. És
biztatták, hogy legyen csak királynőjük, de ő azt mondta, hogy ő már inkább csak Zardán
felesége akar maradni! Ellenben bár Íziláj még nem szült, megtette ezt Dormilla két jó
hetérabarátnője is, s emiatt is Habedában akart maradni.
409