Zardán, a zsarnok - MEK

– Akkor se válassza ezt, ha nem megy neki! Különben nem annyira a technikai részletek ellen
van kifogásom, nekem főleg a téma és a hasonlatok nem tetszenek! Hogy arról már ne is
beszéljek, hogy Zardán nem is szokott köpenyt viselni!
– De akkor is milyen szép az, hogy „kerekedik a nagy fekete felhő...” – szólt elábrándozva
Nevető Tűz. – Igen, tulajdonképpen illene, hogy legyen fekete köpenye, és amikor az kitárulkozik
két oldalra, valóban olyan lenne, mintha egy viharfelhőben lovagolna! És e vihar lesújt
az ellenségeire! Igen! Nekem tetszik e vers! Azt hiszem gazdagon megjutalmazom az íróját!
– Tedd azt, de az összes istenekre drága gyermekem, nehogy ezt hirdesd ki győztesnek, mert
nevetségessé válsz! Mindenki azt fogja mondani, hogy viszket a lábad köze Zardán mócsingja
után, alig várod, hogy már idejöjjön s jól gerincre döntsön!
– Ez nem igaz! Te is tudod, hogy ez nem igaz!
Vipó néne nem válaszolt, csak sokat sejtetően morgolódott valami érthetetlent, majd így
dünnyögött:
– Én elmondtam mindent, amit akartam, legfeljebb csak azt jegyzem még meg, hogy nekem
talán a szúnyogos tetszik a legjobban!
Íziláj elképedve figyelte a beszélgetést. Bámulatos, mit megenged magának ez a Vipó nevű
hetéra, akit Nevető Tűz hívott a városába! Nemcsak úgy mer beszélni Nevető Tűzzel, mint aki
vele egyenrangú, de szinte úgy, mint aki felette áll! Úgy meri szólítani például, hogy „drága
gyermekem”! A királynőt!
Ez pedig csak egy dolgot jelenthet... azt, amit ő Íziláj már korábban is sejtett...
– Neked melyik tetszik a legjobban, Íziláj? – kérdezte tőle Nevető Tűz.
– Mind a három egyformán.
– Nekem a szúnyogos! – szólt Bícs király. – Az olyan jópofa, van benne humor! Amelyik vers
Trakancillának bókol, az olyan szokványos, ilyesmit gyakran hallani szerelmes ifjak szájából!
– A szúnyogos inkább közönséges, olyasféle, mint egy bordal a kocsmákban! Már bocsáss
meg drágám! – szólt most Kappí.
Hallani lehetett még ilyen és olyan véleményeket is, végül Nevető Tűz így szólt:
– Elég! Egyszerű a kérdés! – azzal felállt, s így szólt a versenyzőkhöz, jó hangosan, mert az
eddigi vitát azok nem hallhatták:
– Hárman maradtak meg: Trévi, aki a szúnyogról írt verset, Evlige, aki Zardánról írt, és Loi,
aki Trakancilláról! De tényleg, milyen ismerős is ez a név, hogy Loi!
– Ismerős lehet – állt fel most a férfi is –, mert én vagyok Kucurmin város királya!
– Igazán?! – ámult Nevető Tűz. – Hogyhogy nem szóltál erről?!
– Be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok kivételezés nélkül is megszerezni a választott
nőt!
– Az azért nem biztos ám, hogy te kapod meg! Tudjátok meg, hogy a zsűriben nagy vita volt
róla, melyiktek írt jobb verset! Ez valószínűleg arra utal, hogy egyformán jót írtatok. Tehetnék
még fel kérdéseket, ami eldönti, melyiktek az okosabb, de úgy vélem, illendő, hogy szót
kapjon maga a legérdekeltebb fél is, tehát maga Trakancilla királyné! Vagyis most felolvasom
mindenkinek a verseket, hogy halljátok azokat, s azután Trakancilla királyné fog dönteni,
hogy melyikteket óhajtja férjéül!
326