Zardán, a zsarnok - MEK

maradt Zsiapatón, a játékok istene, mindörökre kisded maradt, tele gyerekes szokásokkal, de
ezt még a saját anyja, Szuszána sem bánja, mert így legalább mindig vidám és boldog a
csecsemő isten.
Szegény becsapott Vópi viszont nagyon szomorú volt, hogy mégsem lesz örökéletű és ifjú a
királyfi szerelme, s addig-addig sírt, míg egy forrás mellett elaludt. S míg ő aludt, azalatt
repült épp arra Gyöl, kezében az altató itallal. Amint meglátta a szépséges, alvó Vópit, rögvest
arra gondolt, ez soha vissza nem térő alkalom, hogy őt is megkaphassa. Leszállt hát, letette a
kelyhet a földre, s ráugrott az alvó Vópira, hogy a magáévá tegye. De Vópi időben felébredt,
iszonyodva lökte le magáról a borzalmas Gyölt, aki nekigurult a kehelynek, és azt felborította.
Így Vópi ugyan megmenekült, de az altató ital a földre ömlött, beszivárgott Földanya testébe,
s ettől Rulla elaludt. S mert mást már nem tehetett, Gyöl meg kellett elégedjen azzal, ami
jutott neki, s az okos Íba helyett magáévá tette a szélesmellű Földanyát. S így született meg a
termékenységistennő s az ocsmány Gyöl nászából Kakodiász, aki a trágya, húgy, mindennemű
ürülék s az ebben élő bogarak istene...
És így ment ez tovább, sok száz, sőt sok ezer oldalon. A mítoszok egyre színesebbekké váltak,
ahogy mind több és több isten lett, az egymással való keresztül-kasul párzások során, de közösültek
ezek emberekkel is meg mindenféle szörnyekkel is, s nem riadtak vissza semmiféle
furfangtól, becsapástól, erőszaktól, aljasságtól... Igazán emberszerűen viselkedtek az Istenek
Völgyének istenségei!
Akárhogy is, de ezeket az isteneket imádták az egész völgyben, legalábbis a legfőbb isteneket
mindenütt tisztelték. Akadtak olyan kisebb, jelentéktelenebb istenségek, melyeknek csak egyegy
városban áldoztak. S mindamellett, hogy minden istennek sajátos funkciója volt az élet
valamely területén, bizonyos istenségeket egy-egy adott város, sőt néha falu sajátos védőistenének
is tartottak. Nem minden városnak volt saját külön istene. Dzampónak sem. De
soknak, s ezen városok főleg az Istenek Völgye közepe táján álltak, a tó környékén. Jól jött ez
az ottani szentélyeknek is, mert néha nagy messzeségből zarándokolt oda valaki, hogy az
ottani szentélyben rója le háláját valamelyik istennek, aki megsegítette, s ezért az isten legjelentősebb
templomában akart áldozni, vagy ott akart jóslatot hallani az isten papjától.
Az istenek mellett voltak más túlvilági lények is. Ezek közül kiemelkedtek az úgynevezett
„kisistenek”. Ezek nagyjából megfeleltek annak a fogalomnak, amit az jelent, hogy „védőszent”,
mert épp azzal törődtek, hogy valamely embert megvédjenek, segítsenek az élete
során. Csakhogy itt is kitűnt, hogy az Istenek Völgyében már rég nincs egyenjogúság: kisistene
ugyanis nem mindenkinek lehetett!
A kisistent úgy kellett létrehozni, mesterségesen. De nem fából vagy fémből kifaragni, hanem
egy bizonyos szertartást kellett elvégezni hozzá. Némely jelentősebb szentélyekben lehetett
csak ezt elvégezni. Abból állt, hogy a kisistenre vágyó férfi (és csak férfinak lehetett kisistene)
bemegy a templomba, ott meghatározott imákat mond el, részt vesz különböző misztikus
szertartásokon, majd néhány szűz papnő közül kiválaszt egyet, s azzal együtt hál. A papnő
ezalatt nem embernek számít, hanem valamelyik istennő megtestesülésének. S így az ember és
az istennő nászából megszületik a láthatatlan kisisten, mely mindhalálig őrködik apja, a
szertartást végző férfi sorsa felett, de ő sem örökéletű: a férfival együtt meghal. Sebaj, annál
inkább érdeke, hogy őrködjék!
Minthogy még egy papnő is csak életében egyszer veszítheti el a szüzességét, így érthetően
nem volt olcsó egy efféle szertartás, nagyon alaposan meg kellett fizetni ezt! Jó bevétele volt
ez a papoknak! S ezért és nem másért nem lehetett akárkinek kisistene. Elvileg mindenki előtt
27