Zardán, a zsarnok - MEK

visszanyerték csodásan a szabadságukat, most megint elfogják majd őket, ezúttal Gyázsá
fegyveresei! Persze, hogy igyekeztek megerősíteni új városukat!
Aztán meg Nevető Tűz nem is volt szegény. Az első hónapokban igen, de miután Zardán
küldött neki Zsepez kincseiből, még pénze is volt, hogy a legjobb mestereket fogadja fel, bár
Doromboló Cicánál jobb mester nem is igen kellett. Akinek az élveztetőgépe különben
meglehetősen kelendő lett, s nyílt is műhely Habedában, hogy ilyeneket gyártson nőknek! S
nemsokára már egyáltalán nem számított szégyennek, ha egy nőről tudták, hogy van ilyen
gépe, sőt, elterjedt róla, hogy ez derék, tisztességes asszony, hiszen ez biztos nem csalja meg a
férjét...
Néhány más városból való asszony is vásárolt ilyen gépet Habedában, bár utóbbiak még csak
titokban és szégyenkezve.
És Habedában sokkal több volt a ház, mint tavaly! Rengeteg volt az ember! Főleg a férfiak.
Mind fegyveresen, és ott nyüzsögtek most a falon!
Persze, hogy azt tették. Mindenki fegyvert ragadott, és védték a városukat.
Gangellár végül cselekvésre szánta el magát. Hírnököt küldött az egyik kapuhoz. Az megállt
előtte, megfújta a kürtöt, majd előhúzta az üzenetet, és felolvasta. Ebben hosszan és cikornyásan
leírva az szerepelt, hogy a Habeda falai mögött lakó nő, ki magát Nevető Tűznek nevezi,
egy galád csaló, a habedai polgárok kergessék azt el, mert most jött meg az igazi Nevető Tűz,
Habeda jogos királynője, Bícs király leánya!
Még jóformán be sem fejezte a hírnök, máris felhangzott a falakról a gúnyos kiabálás:
– Kakukkmadár! Kakukkmadár! – majd a hírnök azt vette észre, hogy megtámadták őt...
dobálják...
De alig ijedt meg, rájött, hogy a habedaiak nem követik el azt a gonoszságot, hogy követet
öljenek. Nem kővel dobálták meg, csak szarral!
Nyilvánvaló volt Gangellár számára, hogy ostromolni kell. De hogyan?! Melyik irányból?!
A kikötő szóba sem jöhetett. Az túl erősen ki volt építve. S a folyó is Habeda uralma alatt
volt, mert Nevető Tűz sok hajót is építtetett, sőt Gangellár nem is jött hajókkal idáig, mert
tudta, hogy azokat Nevető Tűz boszorkányos hajítógépei egykettőre elsüllyesztenék. Végül,
szinte találomra, kinézte magának a városfal egyik pontját, összevonta elé a seregét, s
támadást parancsolt.
A katonák morgolódtak. Ez túl kemény falatnak ígérkezett, féltek, hogy ebbe a gyümölcsbe
beletörik a foguk!
De hát parancsot kaptak, bele kellett kezdeniük! Mindenekelőtt ácsoltak néhány nagyon
hosszú pallót, megrohamozták az árkot, s igyekeztek azt áthidalni a pallókkal. Ez azonban
igazán kínkeserves munka volt, mert közben folytonosan lőtték őket a városfalról! Igaz, hogy
ők is nyilaztak, de a városlakókat védték a falak, azokból alig látszott valami a lőrések mögül!
Rengetegen ott hagyták a fogukat, amíg végül sikerült lefektetniük néhány pallót. Akkor aztán
átrohantak e pallókon, hogy a falhoz támasszák az ostromlétrákat...
S ekkor a városfalról néhány agyagköcsögöt dobtak le e pallókra, ami széttört, tartalma
kifolyt, néhány égő fáklyát dobtak most a pallókra, mire azok egyetlen pillanat alatt lángra
lobbantak, a rajtuk épp áthaladó emberek sikoltozva ugráltak félre a lángok elől, többnyire
egyenesen az árokba, ahol a karók átfúrták őket!
Az agyagkorsókban ugyanis jó erős pálinka volt.
346