Zardán, a zsarnok - MEK

Bícs király uralma alatt lehetősége lett volna alaposan megszervezni mindent, hogy mire az
öreg király meghal, átvehesse a hatalmat. Mert ezt szerette volna: ha kikiáltathatja magát
királynővé! De most mi lesz?!
S mindemellé még félhet attól is, ha a király a halála előtt leleplezi őt! Jobb lenne talán el sem
menni hozzá, hátha meghal mielőtt így leleplezhetné! Igen, de az sem jó, ha nem megy el, a
király talán még bosszúból kitagadja a halála előtt, de ha nem, akkor is mindenki szemében
még az eddiginél is szívtelenebb, szeretetre nem méltó bestiának néz ki, s még kevesebb az
esélye, hogy támogatják a trón elnyerésében!
Nagyot sóhajtott, s elindult. Lesz, ami lesz! Ő diászilisz maetiszpa, remélhetőleg csak kivágja
majd magát valamiképpen a kínos kérdésekből! És a haldoklók többnyire már alig látnak
valamit, érzékeik homályosak, félig már álomvilágban élnek, a túlvilágon...
Bár azt is mondják, a haldoklók érzékszervei az utolsó pillanatokban kiélesednek. Ej, a csuda
tudja mire számíthat! Tényleg kár ezen törnie a fejét: valóban lesz, ami lesz! Legokosabb, ha
igyekszik megnyugtatni magát, mert ha ideges, az csak rossz neki, beszűkíti a képességeit!
Gyönyörűen nézett ki most Nevető Tűz, éppen pontosan úgy, mint amikor szülőházába
érkezett két nappal ezelőtt. Talált ugyanis ilyen ruhákat a királylány ruhatárában. Talán nem
egészen pontosan ugyanolyanokat, de azokhoz nagyon hasonlókat. Mindössze annyiban volt
jelentős a különbség, hogy fején szép ékköves diadémot viselt, és a dereka köré tekert övbe
csontmarkolatú tőrt tűzött. A királylánynak szép nagy fegyvertára volt, s akadtak ebben ennél
jóval díszesebb tőrök is, de Nevető Tűz mégis ezt választotta, mert észrevette, hogy ennek a
markolatgombja lecsavarható, s a markolatban rejtező kis lyukban jól el lehet dugni a kis
méregfiolát. Ki tudja az mire lesz jó... hasznos, ha van ilyesmi az embernél! A hetéránál... a
papnőnél... a királylánynál... Hajaj, mennyi sok mindenféle címmel-végzettséggel rendelkezik!
Ez eszébe juttatott valamit. Míg apja betegszobája felé tartott, természetesen nem egyedül
haladt, hanem több testőr is kísérte, köztük a testőrkapitány is. Most ezt kérdezte tőle:
– Ma reggel annál a háznál...
– Igen, felséges királylány? – szólt azonnal, készségesen a testőrkapitány, jelezve, hogy a
rendelkezésére áll.
– Összeszedtetek minden értéket, ugye?
– Természetesen felséges királylány, hiszen megengedted!
– Persze. De mondd csak, nem találtál véletlenül egy kis aranylapocskát, amibe valami írva
volt?
– Nem tudok olvasni, felséges királylány!
– De attól még csak tudod, hogy valami írás-e vagy sem!
– Hát, lehet, hogy az... – szólt bizonytalanul a testőrkapitány, s ebből Nevető Tűz megértette,
hogy a testőrkapitány annyira nem ismeri a betűket, hogy még fel sem ismeri őket.
– Mindenféle karcolások, azok vannak rajta... – szólt bizonytalanul a testőrkapitány, azzal
fancsali arccal előhúzta a ruhájából. – Erre gondolsz, felséges királylány? – tartotta Nevető
Tűz elé a papnőiskola bizonyítványát.
– Erre hát! – szólt elégedetten Nevető Tűz, azzal elvette a testőrkapitánytól, s ő rejtette a
ruhájába. – Ez jobb, ha nálam van! De ne aggódj: amint visszajöttem felséges apámtól,
199