Zardán, a zsarnok - MEK

Amikor Zardán hadserege megindult, s előre tartották a lándzsákat, kiderült, hogy a második
és harmadik sor lándzsái az előttük állók válla fölött előrenyúlva éppen a legelső sor rövid
lándzsáinak a hegyéig érnek! Ez az osztag, amit a későbbi történetírók falanxként emlegettek,
egészen sündisznószerűen nézett ki, és kétségkívül már a puszta látványa is legyőzhetetlenséget
sugallt. Ezt támadja meg valaki, nem lesz könnyű dolga!
Zardán ugyanis számot kellett vessen azzal, hogy nincs pénze nagy lovashadsereget felállítani.
Nincs pénze annyi lóra. És nem is tudná nagy hasznát venni egy lovasseregnek. Kellenek
lovak, futárszolgálatra, de lovashadsereg?! Hiszen neki városokat kell megostromolnia! És a
Völgy bonyolult terepviszonyai közepette, ahol gyakori volt a keskeny, nagyon meredek
ösvények hálózata, mint egyedüli járható út, nemigen lehetett egy ilyen seregnek hasznát
venni, legfeljebb a Tink-tó partján. De odáig előbb el kellett jutni!
Ellenben, ha oda eljut, ott valóban számíthat nagy lovasseregek támadására. S egy lovasrohamot
nemigen tud feltartóztatni egy gyalogosokból álló rendetlen tömeg. Ki kellett találja,
miként oldható ez meg!
Ezért került a lándzsák végére a horog. Ezzel kellett lerántani a lovast a lóról. De már arra is
számított, hogy ezt a lándzsáktól tarkálló tüskeerdőt nemigen merik majd megtámadni a
lovasok. Egykettőre nyársra húzva találnák magukat!
De ez még nem volt minden. Zardán elrendelte, hogy a kovácsok gyártsanak neki vasgolyókat,
amikből számos tüske mered ki. Minden ilyen vasgolyó egyforma súlyú volt. S ezekkel kezdte
gyakoroltatni a falanx legközepébe rejtett parittyásait!
A parittya meglehetősen elhanyagolt fegyvernem volt akkoriban. Nagy ügyességet igényelt a
használata, bár tulajdonképpen jóval messzebbre vitt, mint az akkori kezdetleges íjak. Csak
szörnyen pontatlan volt.
Ezen azonban sokat segített Zardán ötlete. Nemcsak a rendszeres és sok gyakorlás, de az is,
hogy mindig pontosan ugyanolyan súlyú lövedékekkel gyakoroltak, e tüskés vasgolyókkal. Így
nem hol ilyen – hol olyan súlyú kövekkel céloztak, és nagyon jól hozzászoktak a fegyverükhöz.
– Ha jön az ellenség, semmi félnivalótok, amennyiben gyalogosan támadnak! – mondta
Zardán. – Ha viszont lovasok jönnek, legjobb, ha a lovakra céloztok, azokat ritkán védi
páncél, főleg a fejüket nem takarja semmi! S ezek a parittyalövedékek sokkal veszélyesebbek
a megszokott köveknél, mert tüskék állnak ki belőlük! A megsebzett ló megriad majd,
megugrik, földre dobja a lovasát, vagy ha még az nem is esik le róla, úgy elvágtat vele
valamerre a ló, hogy egykettőre felbomlik az ellenséges csatarend, már ha lesz egyáltalán
csatarendje az ellenségnek!
A leglényegesebbnek azonban még csak nem is ezeket tartotta Zardán, holott már ezek is
forradalmi újítások voltak a hadviselésben.
– Jegyezzétek meg: nektek kell lenni a géphadseregnek! Egyszerre kell lépnetek, hogy meg ne
bomoljon a falanx sora! Nem baj, ha elmenekül az ellenség, mert ha menekül, akkor már mi
nyertünk! Aki egyszer elmenekül előletek, az nem valószínű, hogy nagy kedvet érezne egy
második csatavíváshoz! Nem szabad, hogy holmi egyéni dicsőség kedvéért előreszaladjatok
az ellenséget üldözni! Szigorúan csak egyszerre szabad lépnetek, mindenki ugyanakkorát,
ugyanakkora sebességgel, közben tartsátok a lándzsát, ha meg esetleg egy keskeny utcába
hatoltok be valamelyik város meghódításakor, ahol nincs hely a lándzsákat használni, akkor
azokat függőlegesen kell tartani a bal kezetekben, a jobbal a kardot tartani, s az minden egyes
lépésnél suhogjon fel-le, fel-le, akkor is, ha semmi ellenség nincs a közelben! Bal láb lép – a
274