Zardán, a zsarnok - MEK

Harminc rabszolga – nem csekélység! Sőt, harmincegy, Iolinával együtt! Hiszen sok polgár
egyetlenegyet sem képes megvásárolni egész élete során!
Nevető Tűz tudta, hogy ez sokba fog kerülni. Még akkor is, ha nem okvetlenül a legcsinosabbakat
választotta ki. Került a kiválasztottakhoz ilyen is, olyan is, fiatalabb is és idősebb is,
attól függően, hogy melyikeket találta okosabbnak. Neki most az ész volt a lényeg.
– Felséges úrnőm, a rabszolgák ára... – alázatoskodott hozzá a kereskedő.
– Nesze! – lökte elé az aranyakat Nevető Tűz.
– De ez... bocsáss meg... ez nagyon kevés!
– Nem nagy rajta a hasznod, de azért így is van rajta hasznod! Amit most kaptál, annak
legfeljebb a kétharmadába kerülhetett neked ez a harmincegy nő, jól tudom! – mondta Nevető
Tűz. És igaza is volt. Jól ismerte a rabszolgák árát. Másnak az árait is. Azt is, hogy hol
mennyiért lehet beszerezni egy ilyen vagy olyan rabszolgát. Hogyne ismerte volna az árukat,
amikor a rabszolga akkoriban nagyon fontos kereskedelmi cikk volt! Tanulta az ilyesmit még
Dormillaként a hetéraiskolában!
– Másnak sokkal többért tudnám eladni őket! – siránkozott a kereskedő.
– De most egyszerre adtad el őket, nem kell sokáig táplálnod őket, sokáig vigyáznod rájuk,
nem fordulhat elő, hogy valamelyik váratlanul beteg lesz, meghal... remélem nem akarod azt
mondani, hogy csalódtam benned, amikor úgy gondoltam, hogy szeretnéd, ha jó véleménnyel
lennék rólad?! – kérdezte baljóslatúan.
– Nem, nem, dehogyis!
– No csak azért! És ne feledd, ha megharagszom rád, nem veszek tőled tudós rabszolganőket!
Pedig azokért nagy pénzt fizetek, és biztos vevő vagyok rájuk! Indulás! – intett a csapatának.
Persze csak ő és a három vadász mentek lovon, a rabszolganők gyalog szaporázták a lépteiket
mögöttük. Igyekezniük kellett, de eszük ágában sem volt megszökniük. Minek?! A királylány
kijelentette, hogy szabad emberek. Ha elmennek, az nem szökés! De ugyan hová máshová
mehetnek, ahol jobb lesz a soruk, mint a palotában?!
Az lehet, hogy Nevető Tűz erőszakos uruk lesz, talán kegyetlen is. De annál rosszabb biztos,
hogy nem, mint amiket már átéltek itt-ott rabszolgaként! Eddig is engedelmeskedtek az
uraiknak, ezután is azt teszik, hogy engedelmeskednek. De most legalább pénzt kapnak majd a
munkájukért, bőséges ellátást, finom ételekkel, szép ruhákat, palotában lakhatnak, mindenki
őket irigyli... Nevető Tűz biztos megerőszakolni sem fogja őket, hiszen maga is nő... jaj,
mennyivel jobb lesz! Nagy bolond volna az közülük, aki ez elől megszökne!
Különben is: lehet, hogy az úrnőt alig látják majd! Hiszen a komorna, Iolina lesz a közvetlen
főnökük! Nem lesz itten semmi baj!
Ahogy a palota kapuján belülre kerültek, Nevető Tűz így szólt:
– Most te – bökött a fővadászra – szépen körbevezeted új szolgálóimat a palotában, és
mindent, de mindent megmutatsz nekik, mindent szépen, részletesen elmagyarázol, hogy mi
hol van, mire szolgál! Kezded itt a kapu környékén, innen haladsz a lakosztályom felé, de
aztán nem állsz ám meg, hanem mész tovább, mert azt akarom, hogy ezek a semmitérő
himpellérek mihamarabb el tudjanak igazodni mindenben, érted?!
– Parancsodra úrnőm!
180