Zardán, a zsarnok - MEK

tudnak megegyezni, a fiú marad a férfinál, a leány a nőnél! Ha csak egy gyermek van, és az
kéne mindkét szülőnek, akkor a család jöjjön el hozzám, én megkérdem a gyermeket, hogy
kinél akar maradni, s az lesz, amit a gyerek határoz! Ha a gyerek olyan kicsi, hogy még nem
tud beszélni, akkor egyszerűen a nőnél marad, ha a nő akarja őt! Elvégre olyan kis gyermekekkel
a nők tudnak igazán bánni! Halljuk a következő panaszost!
Most két férfi járult elé, egy nagy darab, termetes ember, s egy kis nyiszlett, girnyó. A
termetes bőbeszédűen adta elő a panaszát. Elmondta, hogy neki volt egy diófája, ami épp a
girnyó férfi kertje mellett nőtt. Egyik ága átnyúlt a girnyó férfi kertjébe. Az a galád pedig
éjszakánként mindig összeszedte a diót, ami arról az ágról lepotyogott a kertjébe!
– Hiába mondtam neki, hogy az a dió az enyém, mert az én fámról potyogott, de ő nem
hallgatott a jó szóra, s újra meg újra meglopott!
– Ne hallgass rá királynőm! – szólt a girnyó sírós hangon. – Az a dió engem illetett, mert az én
kertembe hullott! A diófa sok levelét is nekem kellett minden ősszel eltakarítanom, mert ez
nem tette meg! És az én terményeimet árnyékolta a diófa! Megérdemeltem azt a diót!
– Képesek vagytok ilyen őrültség miatt perlekedni?! – ámult Nevető Tűz.
– Nemcsak erről van szó! Én megpróbálkoztam mindennel! – szólt a kövér. – Véget akartam
ennek vetni, s egy nap lefűrészeltem a szomszédba átnyúló ágat, hogy vége legyen a
tolvajlásoknak! Sajnos azonban ezt nem bírta ki a fa, és elszáradt. Ez a galád azt mondja, hogy
nem is az ág lefűrészelése miatt száradt el, holott az ág helyén nőtt is egy gomba, biztos az
támadta meg a fát, amiatt pusztult ki az én szép diófám! Kérlek királynő, rendeld el, hogy ez a
mocskos féreg megtérítse az én szép nagy diófám árát, mert miatta kellett levágnom a gallyat!
– Az valóban könnyen lehet, hogy az ág lefűrészelése miatt betegedett meg és pusztult ki a fa!
– bólintott Nevető Tűz. – De ez nem jelenti azt, hogy a szomszédodat bármire is kötelezném!
Gonosz, irigy disznó vagy, és önmagadat büntetted meg a fád kiirtásával! Semmiféle kártérítést
nem érdemelsz, viszont elrendelem, hogy fizess öt aranyat a kincstárnak, mert ostobasággal
tartottál fel, ezenkívül pedig fizess a szomszédodnak egy arany kártérítést, amiért
iderángattad a törvénynapra, s így feltartottad a munkájában, egy csomó időt elrabolva tőle!
Most egy egész kis tömeg jött elé egyszerre, a városbíró hozott egy egész családot, egy gazdag
kereskedővel. A kereskedő már hallott róla, hogy Nevető Tűz valami csoda folytán megtanult
olvasni, s azzal kezdte, hogy írásokat adott át neki. De nem kellett, hogy Nevető Tűz elolvassa
azokat, elmondta a kereskedő maga is, hogy miről van szó. Kiderült, hogy a másik férfi,
akinek a családjáról volt szó, nagy kölcsönt vett fel tőle, jelentős kamatra. Vállalta, hogy megfizeti
egy éven belül, ha nem tesz így, a felesége és két leánya a kereskedő rabszolgája lehet!
A pénzt nem fizette vissza, valószínűleg egyszerűen elitta, de ez nem is érdekli a kereskedőt,
lényeg az, hogy a három nő minden jog és törvény szerint az övé! A feleséget és a kisebbik
lányt meg is kapta, amikor kiment hozzájuk, de a nagyobbik lány egy hónappal korábban
hozzáment egy fiatalemberhez! És persze, hogy nem akar a rabszolgája lenni, s a fiatalember
sem akarja engedni, hogy elvigye a feleségét, sőt azzal fenyegeti a kereskedőt, hogy megöli! Ő
azonban nem hagyja az igazát, ezért jött ide, Nevető Tűz elé, és szeretné, ha a királynő
kimondaná, hogy a kölcsönt felvevő férfinak nem volt joga a kölcsön visszafizetése előtt
férjhez adni azt a lányt, akit fedezetül ajánlott!
– Nem hinném, hogy tetszeni fog neked a döntésem! – nézett a kereskedőre Nevető Tűz. –
Nemcsak úgy rendelkezem, hogy a lány maradhat a férjénél, de még azt is elrendelem, hogy a
másik két nő, az anya és a kisebbik lány is szabad emberek, köteles vagy elengedni őket!
Ellenben némi kárpótlásul szolgálhat tán neked az a rendelkezésem, hogy ez a férfi, aki tőled
a pénzt kölcsön vette, ezennel a rabszolgád!
234