Zardán, a zsarnok - MEK

Erre jött a birtok ispánja, azzal, hogy hallotta, a királylány el akarja adni a birtokot, s mindenkit
elbocsátani, aki rajta van, őt is, de hát a birtok a király ajándéka volt a királylánynak,
annak tehát nincs ehhez joga, s kéri, hogy a király vegye vissza a birtokot a királylánytól!
Aztán jött a királyi főstrázsamester, hogy ő aggódik a felséges király biztonsága miatt, mert a
királylány elküldte a király étekkóstolóit is, így most a felséges úr könnyen mérgezés
áldozatává válhat!
– Lettek kinevezve újak! A következőt! – intett a király.
Most már nem palotabeliek jöttek, hanem két doktor, akik hallották, hogy a király megszabadult
a régi orvosától, s ajánlkoztak annak a helyére. Egymást túlkiabálva bizonygatták, hogy
ők mennyire nagytudásúak. Itt már nem is várta meg a király amíg mindenkit végighallgat,
intett a testőrkapitánynak, igaz, hogy Nevető Tűz kapitányának, hogy ezeket azonnal dobja ki.
– Ha szart akarok enni, magam is tudom, hogy hol találok belőle, nem kell ehhez drága
pénzen megfizetett doktor! – morogta.
A testőrkapitány engedelmeskedett, a derék doktorok egymás után hagyták el a tróntermet,
méghozzá repülve.
Következett az udvari szabómester. Neki is Nevető Tűzre volt panasza, mert a királylány
elbocsátotta azt a segédjét, aki a fűzőket szokta készíteni a palota hölgyei számára. Aztán jött
a főírnok, akit ugyan kirúgott Nevető Tűz, de eddig sikerült elkerülnie a testőrkapitányt, nem
találták meg, s most egyszeriben itt termett. Ő természetesen az írnokok elzavarása ellen emelt
szót, s legfőképpen önmagáért.
Aztán jött három nemesember, akik amiatt panaszkodtak, mert az elküldött társalkodónők,
szobalányok, egyéb mindenféle női személyzet között nekik volt több szeretőjük, némelyiknek
valahányadik feleségeik is, s ezekkel most mi lesz, hogy lesz, nincsenek a közelükben!
Végezetül jött az Udvari Tanács vezetője. Neki, mint legelőkelőbbnek illett volna legelőször
szót emelnie, de szándékosan maradt a legvégére, mert remélte, hogy eddigre a király a sok
panasz hallatán alaposan felháborodik a lánya ellen. Most nem minden aggodalom nélkül
látta, hogy a király derűs, kedélye nyugodt, lágy mosollyal az arcán hallgat mindenkit. De mit
volt mit tenni, ha már ideállt, el kellett, hogy mondja a panaszát, azt, hogy a király körül
szolgálatot teljesítők számának ilyen mértékű megnyirbálása súlyosan csökkenti a király
tekintélyét, főleg a szomszédos városok királyainak tekintélyével összehasonlítva, jó lenne
tehát visszavonnia leánya rendelkezéseit, mert amit Nevető Tűz művel az nem tesz jót a
felséges királynak, és egyben tiltsa meg, hogy Nevető Tűz a saját lakrészén kívül bármiben is
rendelkezzék! Hiszen Nevető Tűz először is nő, akinek a kezébe nem való hatalom,
másodszor túl fiatal is még, harmadszor a rendelkezéseivel bebizonyította, hogy nem akar jót
felséges apjának, negyedszer meg: ki hallott még effélékről, amiket ő elrendel?!
– Azt hallottam – harsogta felháborodottan az idős, szakállas nemesúr –, hogy még abba is
beleavatkozik, miként tisztogassanak a konyhán! Elrendelte, hogy ezentúl az étkezések után a
zsíros tányérokat nem szabad a kutyákkal tisztára nyalatni, hanem forró vízben kell elmosni!
Pedig mindenki tudja, hogy úgy kevésbé tisztulnak meg, lassabb is az egész, tehát csak rosszat
akar! Sőt, már kutyák sincsenek ehhez! Kérem felséges királyom, hallgass közismert
bölcsességedre!
A király intett, hogy ő is menjen a helyére, majd felállt.
– Mindenekelőtt nem a panaszaitokra válaszolok, hanem fontos bejelentést teszek!
226