Zardán, a zsarnok - MEK

Mert legokosabb lesz, ha eltűnik. Őt itt senki sem szereti, és ő sem szeret itt senkit. Különben
is: még ha beletörődne is, hogy meghágja egy csomó katona, még ha eltűrné is, hogy utána
valamelyiknek kisorsolják, s annak legyen a rabszolgája, kapcarongya – még akkor sem
maradhatna itt! Mert ha háború kerekedik Gyázsá és Zardán között, amire ragyogók a
kilátások, akkor csak elenyésző esélye van annak, hogy azt a háborút nem Zardán nyeri meg!
Márpedig, ha Zardán lesz a győztes, őt rabszolgaként is felleli, s ha akkor elküldi Habedába,
akkor neki vége! És elküldi, az biztos, mint a halál, mert Nevető Tűz minden női megérzése
azt súgta, hogy Zardán igen nagyon kedveli a habedai csalót, lehet, hogy szerelmes is belé!
Legjobb lesz, ha olyan sürgősen meglép tehát Gyázsából, ahogy csak tud. Olyan gyorsan kell
távoznia, olyan váratlanul, ahogy egy esztendeje – na, mondjuk másfél esztendeje! – ideérkezett!
A terv szép volt, az eredmény csúfos kudarc! A kijárat mellett ugyanis Gangellár várta néhány
fegyveressel.
– Hová, hová, szépségem? Mennél árulkodni Zardánnak?!
– Épp neki?! Azonnal lefejeztetne! Csak egy kis sétára indultam!
– Éjszaka? Egyedül? Ebben a ruhában? Batyuval?! Mit hazudozol nekem, mi?! – azzal
Gangellár jól szájon vágta, hogy hátraesett, rá a lépcsőkre. Gerincét fájdalmasan ütötte be az
egyik lépcsőfok élébe. Feljajdult.
– Csukjátok börtönbe – intett Gangellár a katonáknak – és azt sem bánom, ha eljátszadoztok
vele, hadd tanuljon rendet! De ne öljétek meg!
A katonák hálás éljenzésbe törtek ki, s máris megragadták a sikoltozó Kakukkmadarat, hogy a
börtönbe hurcolják. Amíg haladtak vele a palota folyosóin, már javában tépkedték is róla a
ruhát, s időnként élvezettel csíptek a fenekébe. S ha mindez nem lett volna elég, egyszercsak
eléjük szaladt Kakukkmadár egyik udvarhölgye, s így kiáltott:
– Tudd meg, hogy én lepleztelek le, én, én, én! Én láttam meg, hogy szökni készülsz, kilestem
a pakolgatásodat, és én szóltam róla a királynak! Én, bizony! Emlékszel, hogy egyszer
megpofoztál Kakukkmadár?! Csak azért, mert elejtettem a fésűt?! Most bosszút álltam rajtad,
Kakukkmadár! Remélem sokáig élsz és szenvedsz még!
Nyolcan voltak a katonák, és mind végigmentek rajta, amint a börtönépületbe értek. Sőt,
ahogy az egyik fiatal legény látta, miről van szó, ő maga is odafutott:
– Én is, én is! Királyi punciban még sosem voltam!
– Nem voltál te még semmiben sem, öcskös! – röhögtek rajta az idősebb katonák. – De nem
bánom, megkaphatod te is, de majd csak miutánunk!
– Jó lesz nekem az is, csak lehessek vele!
Ő volt az utolsó. De annál tovább csinálta! Olyan soká, hogy a végén a katonák nem győzték
kivárni, s így szóltak hozzá:
– Nesze itt a kulcs, ha végeztél vele, zárd rá az ajtót! És el ne feledd, mert ha megszökik, a
király lefejeztet téged!
Kakukkmadár a megaláztatástól kábán feküdt közben a földön, és már nem is tiltakozott,
hagyta, hogy tegyenek vele, amit akarnak. És csak azért imádkozott, hogy haljon meg. Mert
talán még az is jobb ennél. Körös-körül mindenütt sötétség, csak néhány fáklya világít...
mindenütt a mocsok, a bűz, ürülék és rothadó szalma szaga terjeng... s közben hol az egyik
katona dugja belé, hol a másik...
353