OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l'Altrove ANNO XIII – NN ...

érnem csak egyszer? Sosem adatott.Forrás a szomjad. Úgy békít, ha feldúlte Másnemű, egy dús pillanatod.Gyöngyös Imre (1932) ― Wellington (Új-Zéland)ETIKAI ELMÉLKEDÉSVágyálmunk képe csak megannyi[szemcse,mit Szépség érlel, szemlél, válogat,hogy ember-életünk javát jelentse,bár mértékéről nincs, ki számot ad,legértékesebbjéhez kell szerencse,hogy keltsen bennünk új világokats a rosszakat vezeklőn úgy kimentse,mint eredendő-bűnös kínokat.Létünkre dísz a Szépség, bármit enyhít,itéletünk örökké megmarad:az édenkerti bűnből ez semennyit,akármily áron bár, le nem farag.Bűnt és erényt bizony nem értelem nyitlelkeinkben, de Szabad Akarat!AZ EKVILIBRIUM HELYREÁLLÍTÁSAHa valaki egy tüskét szúr belédnagy tömegben, hol nem tudod, ki volt,a pillanatnyi fájdalom elég,hogy fegyelmedbe fojts egy halk sikolyt.Duzzogjon benned bántott bosszúságmegmérhetetlen, makacs visszatérte,megújuló daccal tapossad átlelked salak-emésztő tűzterébe,amelynek lángja lázasan lobog:kórt irt s gyógyírt borít égő sebedre;bocsánatodban is maradj konok;légy üdvöd által üdvödért vezetvelegbelsőbb éned mélyén mégis ép:úgy felmagasztal majd a lelkiség!SHAKESPEARE-SOROZAT– V.William Shakespeare (1564-1616)HAJNALI EKLOGAHarmatot isznak a kismadarak zamatos falevélről.Pázsitok átitatott, üde-zöld levelén nehezékkéntcsüngnek a duzzadozó, remegőn tapadó csoda-cseppek.Pír kel a tág horizonton, az éj suta rostja elolvad,bíboros, ünnepi nap kel, amint kifehérlik a körkép;zörren a fák citerája, a szél belecsap dudorászva.Álmosan ébred a szem: kotorászgat a fény a pupillán;méla tudat hunyorog megadón a sötét kihalásán,míg kiviláglik az ész egyesülni a nappali fénnyel,tétova álom eloszlik: orozza az éjnek a leplét;Vénusz uralkodik: átragyog ímhol a szürke homályon,visszaidézi a bársonyos éjszaka szent pihenőjét.Éj enyhíti az emberiségnek az élete lázát.Tegnapot ápol a gyógyerejével az ég takarója;csillagok árja, e dajkai kéz ölelőn simogatta.S lám a homályt kiszorítja a nap tüzelő ragyogása,éj vajúdása, szülöttje, csodás báb'asszonya: Hajnal.ALKONYI EKLOGAÍm a nap őszi korongja csuszamlik a lágy horizontra,langy heve hirtelen enyhül, az árnylepel élesen elhűl.Bronzludak is, ha pihenni leszállnak a rétre, pirossáfénylik a csőrük, a lábuk a harmat erős hidegétől.Kismadarak raja rebben az esteli szürkület árnyán.Távol a rózsaszínű havasok süvegébe fagyott hóprizmajegén töredezve szakadnak a kései fények:csendben a nap köszön így el az álmosodó anyaföldtől.Nappali lények erélytelen élete harca lelankad:fárad a test idegélete, nyugszik az életütem márkészen az éjnyugalomra, amelyben erő feszül újra!Hagyd, hogy az Alkonyat átölelő lepelébe pihenj el!Add neki hódolatod s vegyed át a jutalmad: az álmod!Vedd, amit ad s amit elmond! Áldd csoda-gyógynak az[Alkonyt!1. SonnetFrom fairest creatures we desire increase,That thereby beauty's rose might never die,But as the riper should by time decease,His tender heir might bear his memory;But thou contracted to thine own bright eyes,Feed'st thy light's fame with self-substantial fuel,Making a famine where abundance lies,Thyself thy foe, to thy sweet self too cruel.Thou that art now rhe world's fresh ornament,And only herald to the gaudy spring,Within thine own bud buriest thy content,And, tender churl, mak'st waste in niggarding.Pity the world, or else this glutton be,To eat the world's due, by the grave and thee.Szabó Lőrinc fordításaA gyönyörűt szaporítani vágyunk,hogy így örökké rózsálljon a szép.S emlékét, ha hull érettebb virágunkőrizhesse a zsenge ivadék.De te, saját fényszemed rabja, rőzsétlángodra tápnak: önmagad dobod,inségbe fojtva, ami csupa bőség,mézed ürme, te önnön gyilkosod.Te, aki a világ friss dísze vagys a víg tavasz előtt még csak herold,bimbódba temeted tartalmadats, édes vadóc, fukaron tékozolsz.Szánj meg: szűnj külső jusst habzsolni: másképpmegeszitek a sír s te, a világét.OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XIII – NN. 67/68 MARZO-APRILE/MAGGIO-GIUGNO 2009 119