OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l'Altrove ANNO XIII – NN ...

tapasztalták meg. Azokban az élményekben, ahol aFénylény egyértelműen „irányítóként” volt jelen, avisszatekintésnek még komolyabb meggyőző ereje volt.Mindenesetre a tapasztalatokat úgy jellemezték, hogy aképek elevenek és pontosak voltak, tekintet nélkül arra,hogy a Fénylény megjelent-e, vagy sem. Nem számít azsem, hogy a halálélmény közben létezik-e olyan ok,mely a „halált” okozná, vagy csak hajszálnyira közelítimeg azt – közli a kutatást végző író.Íme egy másik vallomás:«A lárma és a hosszú, sötét folyosón való áthaladásután gyerekkorom minden gondolatát kiterítve láttamés egész életem még egyszer felvillant előttem. Nemképek formájában tűnt fel, hanem gondolotokban. azthiszem. Ezt nem tudom önnek pontosan leírni. Valóbanminden benne volt, életem minden eseménye előjött.Nem úgy, hogy egy-egy kis jelenet tűnt volna fel,hanem egyszerre láttam egész életemet, mindenélményt egyidőben. Gondoltam anyámra és azokra adolgokra, amelyekben igazságtalanságot tettem. Azokata rosszaságokat, amiket gyerekfejjel elkövettem, mégegyszer megláttam.Visszaemlékeztem szüleimre s azt kívántam, hogybizonyos dolgokat bár ne tettem volna meg. Szerettemvolna meg nem történtté tenni.»A következő két példában nem a klinikai halálnállépett föl az élmény, hanem heves fiziológiai stressznél,vagy sérülésnél:«Az egész helyzet meglepően alakult ki. Már mintegykét hete nem éreztem jól magam és kisebb lázam isvolt, de ezen az éjszakán gyorsan romlott az állapotom.Még emlékszem arra, az ágyban fekve feleségemet felakartam kelteni, hogy megmondjam neki, rosszabbulvagyok, de egyáltalán nem tudtam megmozdulni. Sőt,egyszercsak teljes sötétségbe kerültem, majd ürességbentaláltam magam és akkor az egész életemvillámgyorsan lepergett előttem. Azzal az idővelkezdődött, amikor hat, vagy hét éves voltam.Emlékeztem egy jóbarátomra, akivel együtt jártamáltalános iskolába. Az általános iskola után láttammagam középiskolásnak és egyetemistának a fogorvosiszakon, végül mint gyakorló fogorvost. Tudtam, hogyhalott vagyok, de akkor eszembe jutott, hogygondoskodnom kell a családomról. Semmiképpen seakartam most meghalni, mert voltak olyan dolgok,melyeket megbántam, hogy elkövettem és sajnáltamnéhány más dolgot itthagyni.Ez a visszatekintés „lelki képek” formájában történt, deösszehasonlítva a szokásos képekkel, sokkal elevenebbvolt. Életemnek csak főbb mozzanatait éltem át,éspedig olyan gyorsasággol, mintha egy másodpercalatt lapoztam volna át életem egész könyvét. Úgy tűntföl, mintegy szörnyű gyorsan rohanó film és mégisolyan állapotban voltam, hogy mindent felfogtam ésfeldolgoztam. A képek nem keltették fel bennem a múltérzéseit, mert ahhoz nagyon gyorsan haladtak.Élményem közben semmi mást nem láttam (egyébkéntis teljes sötétségben voltam), mégis egész idő alattvilágosan éreztem egy nagyon hatalmas, korlátlanulszerető Lény jelenlétét a közelemben. Érdekes volt,hogy amikor felébredtem, életem egész történetétminden részletében mindenkinek el tudtam mondaniazáltal, amit tapasztaltam. Maradandó tapasztalat volt.Nehéz szavakba önteni, mert minden villámgyorsan történt,mégis rendkívül világos volt.»Egy háborúviselt fiatalember a történetét így mondjael:«Amikor Vietnamban szolgáltam, megsebesültem ésmeghaltam. Egész idő alatt tudtam. hogy mi történikvelem. Arnikor hat géppuskagolyó eltalált, egyáltalánnem lettem nyugtalan. Szívemben a sebesülés utánvalóságos megkönnyebbülést éreztem. Jól éreztemmagam. Semmitől se féltem. Abban a pillanatban,amikor eltaláltak, életem képekben jelent meg előttem.ldőben visszatértem gyermekkoromba és attól kezdveperegtek a képek egész életemen keresztül. Valóbanmindenre tudtam emlékezni. Minden elevenen ésvilágosan állt előttem. Azoktól a legkorábbieseményektől, melyekre még éppen emlékezhettem,addig a jelenig, melyben akkor voltam, mindent alegpontosabban megmutattak és ez szélsebesen szaladtel előttem. Az egész egyáltalán nem volt kellemetlen,közben nem éreztem sem megbánást, semelégedetlenséget magammal szemben.A legtalálóbb hasonlat, ami megfelel ennek aképsornak, talán egy diasorozat lenne. Olyan volt,mintha valaki nagyon gyorsan diafelvételeket pergetettvolna le.»Végül íme egy különleges lelki kényszerhelyzet, melyközvetlen közel volt a halálhoz, bár testi sérülés nemtörtént:«Első egyetemi évem utáni nyáron traktoros állástvállaltam. Nehéz nyerges vontatót vezettem. Gyakranküszködnöm kellett, nehogy elaludjak a volán mögött.Egy reggel, amikor teherrel megrakodva már hosszúutat megtettem, elbólintottam. Az utolsó, amireemlékszem, egy útjelző tábla volt. Aztán szörnyűsistergést hallottam, mely jobb első kerék kidurranásátjelezte, erre a kocsi megbillent és a súly áttevődésemiatt a bal kerék is kidurrant. A kocsi oldalra dőlt és azút mentén levő híd felé csúszott. Megijedtem, merttudtam, hogy a kocsi a hídnak fog ütődni.Abban a pillanatban, amikor a kocsi megcsúszott,gondolatban egész életem lepergett előttem. Nemláttam belőle mindent, csak a fontosabb dolgokat,mégis teljes életmű volt. Először láttam, hogy kétéveskoromban apám mögött mentem a strandon. Aztán egysor egyéb esemény bukkant fel gyerekkoromból. Majdláttam, hogy ötéves koromban hogyan törtem össze akarácsonyra kapott új piros autót. Emlékeztem arra,hogyan üvöltöttem, amikor élénksárga esőkabátombaniskolába mentem. Az általános iskola minden évébőlmegjelent valami előttem.Láttam mindegyik tanáromat s az egyes évek fontosabbeseményei ismét előkerültek. Aztán középiskolás lettem,mellékesen újságot árultam és dolgoztam egyélelmiszerüzletben. A jelenetek folytatódtak egészen azelső egyetemi év utáni nyárig.Ezek és még sok más esemény pergett le a szememelőtt. Az egész valószínűleg nem tartott tovább amásodperc töredékénél. Aztán elmúlt, én ott álltam ésOSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XIII – NN. 67/68 MARZO-APRILE/MAGGIO-GIUGNO 2009 131