OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l'Altrove ANNO XIII – NN ...

oltban vásárolt éppen, amikor lélekszakadva rohantutána a kisfia, hogy baj van, apa, megtámadottbennünket a köjál.Annak most új neve van – okoskodott Szőke adjunktus.– Az ördög nagy átöltöző – legyintett a mesélő, ésfolytatta.– Öcsém otthagyott csapot-papot, rohant haza. Mirehazaért, addigra négy szkafanderes űrszörnyeteg márölte az ólban a libákat, főnökük pedig elállta Jankómútját: ne tovább, mi itt a kötelességünket teljesítjük.Miféle kötelességüket? Madárinfleuenzás bütyköshattyút találtak a libaúsztatótól négy kilométerre! Miközöm hozzá? Öcsém ordított tehetetlen dühében, agóré pedig csitította, hogy borzalmasan nagy a veszély,Törökországban máris meghalt egy kislány, aki akedvenc tyúkjával szokott aludni. Egy kislány?Törökországban? Idefigyeljen, maga martalóc, vanmagának autója? Az nyaklódva bólintott, mert öcsémrázta a grabancát. Na, akkor a jövő héten beöltözünkűrhajósnak mi is a haverokkal, és szétverjük a kocsiját,érti?No de miért? Az bűncselekmény! Az a bűncselekmény,amit maguk művelnek! Mi igazi járványvédelmiekleszünk. Tisztában van azzal, hogy az autók éventeátlagban negyvenezer embert gyilkolnak meg egyedülEurópa útjain?BALJOBB– Szerintem a világ s Magyarország összes baja abbólszármazik, hogy az emberek nem tudjákmegkülönböztetni a két kezüket. Hol a jobbat vélikbalnak, hol a balt jobbnak, s össze-vissza döntenek –szögezte le Édesszájú Lóorvos, aki máskülönben inkábbnevezhető bágyatag férfiúnak, mint határozottnak, deez a gondolat most oly vadul tört át a lelkén, akár azŐs-Duna Dévény szorosán.Bencze tanár úr bólintott, majd ivott egy korsóbodzaszörpöt.– Bizonyára ismerős a sajtóból az az ifjú hölgy, akimostanában sokat szerepel az egyik ateista párt hívőtagozatának szószólójaként. Nos, én őkelmét nemrégtanítottam, mi több, érettségiztettem hittanból a B-igimnáziumban.– Nem sikerült beleverni a hittudományt? – kérdezteSzépasszony, és föltöltötte a hitoktató korsóját a magakészítette friss bodzaszörpből.– A hitet se? – egészítette ki a kérdést Szőlősgazda, akia bodzaszezonban kissé mellőzöttnek érezte magát.Bence tanár folytatta.– A leányzó rettenetesen izgult az érettségi előtt, mertbizony nem tanult semmit. Megpróbáltammegnyugtatni. Figyelj, kislány. A tételeket ki fogomteríteni magam elé. A bal kezemnél lesz az egyes, ésutána sorban a többi. Mire ő: De ha én így szembenállok a tanár úrral, akkor melyik lesz a tanár úr balkeze?Válogatás a 2007. karácsonyán megjelent Kilencvenkilencmagyar rémmese – ötödik futam c. kötetből. (N.B. A kötetmeséiből a híres író maga küldte be az anyagot az«Osservatorio Letterario» szerkesztőségébe esetlegespublikálás céljából.)Fernando Sorrentino (1942) ― Buenos AiresA LECKE- LA LECCIÓN -A középiskolai tanulmányaimbefejezése után egy Buenos Aires-ibiztosítási társaságnál találtam tisztviselőimunkát. Rendkívül kellemetlenmunka volt és egy rettenetes emberekkelteli környezetben, s miveléppen hogy csak tizennyolc éves voltam, a dolog nemnagyon izgatott.A tízemeletes épület emeleteit négy lift kötötte össze.Ezek közül három, függetlenül a hivatali hatalmihierarchiától, a személyzet általános használatáraszolgált. A vörös szövettel tapétázott, három tükörrelfelszerelt és különösen dekorált negyedik viszont atársaság elnökének, a vezetőség tagjainak és avezérigazgató kizárólagos használatára volt fenntartva.Ez annyit jelentett, hogy csakis ők közlekedhettek avörös lifttel, de nem volt megtiltva nekik a másik háromhasználata sem.Soha nem láttam a társaság elnökét, sem avezetőség tagjait. Ellenben, néha — mindig távolból —láttam a vezérigazgatót, akivel soha nem váltottamegyetlen szót sem. Olyan, kb. ötven év körüli „nemesi”és „úrias” vonású ember volt; én egy régi argentinlovag és egy legfelsőbb bírósági, nagyon becsületesbírónak a keverékét láttam benne. Ősz haja, simabajusza, szolid öltözéke és kellemes modora miattbizonyos fokú szimpátiát éreztem don Fernando iránt —annak ellenére, hogy az összes közvetlen főnökömet kinem állhattam —. Mert donnak hívták inkább, mint acsaládnevén, a látszólagos családiasság és egy feudálisúrnak kijáró tiszteletteljes hódolás közötti megnevezéssel.Don Fernando és kísérői hivatali szobái az épületötödik emeletét foglalták el. A mi részlegünk aharmadik emeleten található, de engem, mintalacsonyabb beosztású tisztviselőt gyakran küldözgetteka hivatali értesítésekkel egyik emeletről a másikra. Atizedik emeleten csak idős és morcos hivatalnokokvoltak, a hölgyek mind csúnyák és duzzogók; s ottműködött egy úgynevezett archívum, ahol öt perccel amunkaletétel előtt elmaradhatatlanul át kellett adnomaz egész napi tevékenységről a jelentést tartalmazó,bizonyos számú papírhalmazt.Az egyik este, ezen papírlapok leadása után atizedik emeleten a liftet vártam, hogy végrehazamehessek. Éppen ezen szándékom érdekében márnem voltam ingujjban, hanem az öltönyöm viseltem,megfésülködtem, a tükörbe nézvén megigazítottamnyakkendőmet, s a kezemben a bőr aktatáskámtartottam.Hirtelen mellettem termett don Fernando teljesmivoltában, nyilvánvalóan ő is a liftet várta.A legnagyobb tiszteletadással köszöntöttem:— Jó estét kívánok, don Fernando!Don Fernando még ennél tovább ment. Kezet fogott velemés így szólt hozzám:— Nagyon örvendek, hogy megismerhetem, fiatalember.Látom, befejezte a gyümölcsöző munkanapot smost hazatérőben van, hogy a megérdemelt pihenéstélvezhesse.Ez a magatartása és ezek a szavak — amelyekben122OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XIII – NN. 67/68 MARZO-APRILE/MAGGIO-GIUGNO 2009