AQUINCUM

1. kép: Újkori földút részlete
Fig. 1: Detail of an Early Modern dirt-road
felé a mai nyomvonaltól. Nem kivétel ez
alól az a körülbelül 6 méter széles, 60 centiméter
vastagon lekövezett út sem, amit
csak igen keskeny sávban és metszetben
volt lehetőségünk dokumentálni. Utóbbi
utat nyugatról kisebb mesterséges töltés
dombvonulata kísért, aminek a túloldalán
már az 1880-as évekig folytatott szőlőművelés
nyomai voltak dokumentálhatóak; az
egykori tőkék köré összehúzott kupacok
a fi loxéra pusztítása után, és a hegy felől
érkező üledék lerakódása során is épen
maradtak. (2. kép)
Miután meggyőződtünk róla, hogy a
történeti rétegeket jóval mélyebben kell
keresnünk, az árok nyugati szakaszát
lépcsőzetes kialakításban, legmélyebb
pontján a felszíntől számított 3,20 méterig
bontottuk ki, de az altalajt csak egy
keskeny szondában, 3,70 méter mélyen értük
el. A terület modern feltöltése az árok
nyugati végén elérte a 2 métert is, alatta
azonban a természetes üledékréteg csak
92
could be identifi ed with the previous track
of Bécsi Road since their direction was
signifi cantly different (towards the hill).
The same is true of the approximately
6 m wide road with a 60 cm thick pavement,
which could be documented along
a very narrow stripe and in cross-section.
A smaller artifi cial embankment ran along
the western side of this road. Beyond this
bank, traces of vineyards functioning until
the 1880’s could be found. The earth piles
gathered around the former vine-stocks
survived after the phylloxera devastation
and despite the deposition of the soil
eroded down from the hill (Fig. 2).
After it was discovered that the historical
layers lay much deeper, we proceeded
in steps down to a depth of 3.2 m from the
surface in the western part of the trench.
Even so, the the subsoil was reached only
in a narrow test pit at a depth of 3.7 m.
The modern fi ll attained a thickness of 2
m in the western end of the trench, while
the natural sediments could be followed
only until the middle of the western section
of the trench. This layer probably
originally thinned out in a westerly direction
and a larger part of it was destroyed.
The humus layer, which was under
cultivation in the modern period, appeared
to be 50–60 cm thick. It contained
sporadic Roman material, which became
more abundant in the vicinity of the stone
wall unearthed along a length of 17 m at
the western end of the trench. The layer
partly covered the wall and partly accumulated
to its south. A badly worn coin,
which probably dates from the Constantine
dynasty, was found above a collapsed
stretch of the wall. The east-west oriented
wall (Fig. 3) had neither a foundation nor
was it mortared. The repeated mending
and renovation events can be traced in